egyperces...

A betörő

Amikor Cs. befordult az utcába már érezte, hogy baj van. Egész pontosan nem tudta volna meghatározni, hogy mit is érzett, de még az út is gödrösebbnek tűnt azon a délutánon. A kapu és a ház ajtaja nyitva volt.      – Hazajöttem! – adta tudtára a feleségének. Választ azonban nem kapott, helyette egy lehúzott vécé hangja zubogott végig a lakáson.       Cs. leült a nappaliba és rágyújtott. Akkor vette észre, hogy hiányzik a hifi. Helyette csak egy négyszögletű folt éktelenkedett a komódon. Aztán ahogy jobban körülnézett felfedezte az óra hiányát is, a CD-knek is lába kelt, csak a tartó árválkodott a szobapálmának támasztva. A könyvek sora is meg volt bontva egy darab helyen, a felső polcról pedig mind ki voltak szedve és a földön hevertek. Cs. első gondolata az volt, hogy a felesége biztosan átrendezi a lakást; a második az, hogy takarít; a harmadik…       – Jó napot kívánok! Elnézést, hogy csak így betolakodok, de ez a munkám.      Egy barna, széles vállú fiatalember lépett a nappaliba. Cs. illedelmesen fogadta a köszönését, majd hellyel kínálta.       – Nos – kezdte az idegen – a hálóból nem sok mindent lehet majd értékesíteni. Tudja az az óra, amiről, maga azt hiszi, hogy ezüst, az, amelyik az éjjeliszekrényén állt, hát az nem valódi. Nekem elhiheti, én értek hozzá. Réginek régi, de csak egy jó utánzat.       Cs. felhördült erre a szóra, de uralkodott magán.      – Higgye el én sem fogok sok pénzt kapni érte – tette hozzá mentegetőzve a férfi, majd így folytatta:      – Szóval a hálóból csak a videót vittem el és azt a csekélyke készpénzt, amit a ruhák alatt találtam. Felháborító, hogy milyen alacsonyak a bérek mostanában. Ami itt még szóba jöhetett volna az a tévé, de azzal most nem foglalkozhatok, túl nagy, egyedül nem megy, úgy-e megérti?      Cs. bólintott:       – A konyha megint tárgytalan – kezdte kissé bosszúsan a fiatalember, a mikro szintén a terjedelme miatt nem indokolt. A gyümölcscentrifuga sem ér annyit, hogy bajlódjon vele az ember. A kenyérpirítót viszont eltettem, tudja mindig is szerettem volna egyet, de sose volt rá pénzem.      Cs. együttérzően nézett a férfire, az pedig így folytatta:      – De szerencsére mindezekért kárpótolt a szekrény tetején lévő váza, amit véletlenül levertem. Na abban hála istennek volt pénz rendesen.       Cs. most az anyósára gondolt, aki állandóan dugdosta a pénzt a férje elől. Lehet, hogy Angéla is innen örökölte ezt a tulajdonságát – tűnődött.      A betörő tovább beszélt:      – Nos ami azt illeti, itt is elég sovány volt a fogás – nézett körül a nappaliban. – Maga nem is fogja elhinni, hogy az a hifi, ami itt állt a komódon, tudja – mutatott a megüresedett helyre –, hát az csak látszólag ér sokat. Nem egy márkás cucc és nagyon használt, sose gondolkodott azon, hogy ki kéne cserélni valami újabbra? – szögezte Cs.-nek a kérdést.       A ház ura nem válaszolt. Kissé szégyellte magát, amiért csak most merült föl benne egy esetleges csere. A szíve mélyén igazat adott a betörőnek.        – A CD-ket persze jól el lehet adni. Főleg, hogy gyűjteményről van szó, ez emel az értékén.      Ez az elismerés jól esett Cs.-nek. Egy ideig hallgattak. Mikor a csend kezdett kínossá válni, megint a betörő kezdett el beszélni.       – Mondja jóember, maguk igazából mire költötték a fizetésüket? A lakáson valahogy nem látszik.      Cs. úgy érezte, hogy most meg kell védenie magát.      – Lehet, hogy az magának semmi, de mi a feleségemmel sokat jártunk külföldre. Higgye el, sok országban megfordultunk és ez igazi örömet jelent mind a mai napig.      Most, hogy ezt elmondta, egy kicsit megkönnyebbült.      – Hogy maga milyen szentimentális egy fazon – röhögte el magát a betörő –, elutazott egy csomó pénzt, ahelyett, hogy összegyűjtötte volna?      – Igen, így volt – hagyta helyben Cs.      – És gyerekei egyáltalán vannak? Azokra költött valamit?      – Két fiam van, mindkettő egyetemet végzett – mondta halkan Cs. – Sok pénz kellett a taníttatáshoz – tette hozzá.      – Ez igen. Mondja, viccel maga velem!? A fél vagyonát elutazta, a másik felét pedig iskolákra költötte? Hát ez jó! Mondhatom szép kis alak maga! – nevetett kényszeredetten a betörő.      Cs. megint elrestellte magát. Elnyomta a cigarettáját és csak nézett maga elé.      Megint a  betörő szólalt meg elsőnek.      – Hol is tartottunk? Ja, igen, a fürdő valódi kincsesbányának bizonyult. Ott találtam meg ugyanis a felesége ékszereit. Az a piros köves medál csinos darabnak tűnik. Csak nem rubin?      – De. Olaszországban vettem.      – Látja, éreztem, hogy van ízlése, a lakást biztosan a felesége rendezte be, maga többet tudott volna kihozni belőle – nézett körül gúnyosan.      Egy ideig megint csönd lett, de ismét a betörő unta meg előbb a hallgatást:      – És mondja, mi a fenének van itt annyi könyv. Én sokfelé járok, de ennyit még sehol nem láttam.      – Mindketten szeretünk olvasni – mondta Cs. – maga nem?      – Nekem nincs időm ilyesmire, meg aztán nem is szeretek igazán – de most már mennem kell. Azt hiszem, ma már nem dolgozom többet, fáradt vagyok – állt fel a fotelból és indulni készült.      Már majdnem kiment a kapun, amikor visszafordult.      – Csak még annyit, hogy a felesége ott fekszik a hálóban. Tegyen vizes borogatást a fejére, akkor nem fog annyira feldagadni. Meglátja holnapra már kutya baja. Na, minden jót – csukta be maga mögött a kaput.      Cs. egy ideig még nézte a távolodó alakot, majd bement a házba. Azon gondolkodott, hogy ez a rideg valóság volt-e, vagy valami olyanféle történet, amelyet csak a dús fantáziával megáldott emberek tudnak elképzelni…(MG)