egyperces…

Egy karaj élete

Életem végén egy kis számadással tartozom. Nem másnak, magamnak. Porból lettünk és porrá leszünk. Csak nem mindegy, milyen az odáig vezető út. Végül minden fejben dől el.

Sokáig egy virgonc koca hátizomzatának szerves részét képeztem, de egy brutálisan véres incidens folytán kénytelen voltam megválni kedvenc izomcsoportomtól. Egy olyan helyre száműztek, ahova a jegesmedvék is vacogni járnak. Jéggé dermedve várakoztam a mai napig.
Kiengedtek a jégből, kellemes melegben olvadoztam gyanútlanul, mígnem jött egy fehér kötényes alak. Hasztalan próbáltam tiltakozni a szeparáció ellen, mégis a húsvágó deszkára dobott és feldarabolt. Rémült sikolyaimat elnyelte a konyhai gépek zümmögése, mikor nekem esett a húsklopfolóval, de a gyötrelmes kínzás csak rövid ideig tartott. Hozzá kell tennem, utána kénytelen voltam megállapítani, hogy ennél a módszernél hatásosabb fogyókúra nemigen van. Sebeimet gyógyítandó, különféle pakolásokban részesített. Először fehér porba forgatott, majd sárga fürdőbe merített, végül pedig egy morzsalékos anyagot szórt rám. 
Egy kényelmes jakuzziban még egy utolsót áztattam tagjaimat. Most pedig ducira puffasztott rizsszemek között heverészek egy csinos tál közepén. Hamarosan pedig beteljesítem küldetésem. Az emberiség szolgálatára leszek. Megdicsőülök, hiszen nincs annál nemesebb tett, mint éhségét venni a pusztító fenevadnak, hogy társaim megmenekülhessenek.
Fussatok!
Értetek váltam vacsorává.

(Azalea)