egyperces…

Vacsora

Két hete bolyongtunk a sivatagban. Vizünk bőven van a velünk hozott tartályokban, akár több hétre is elegendő, amióta csapatunk három főre zsugorodott. Én, Wu Vej Csen és a kutyám, Dali.

Az élelem sokkal nagyobb gond. Már egy hete nem ettünk semmit. Eleinte még Dalinak sikerült egy-két kígyót, gyíkot elfogni, meg olykor rovarokat, de már semmit nem találtunk.

Elgyengülve követtük a csillagokat, remélve, így hamar magunk mögött hagyhatjuk a sivatagot. Mind a ketten ismertük az éjszakai ég támpontjait.

Dél körül lehetett, a sátor adta árnyékában pihentünk. Kizárólag kora reggel és késő délután mentünk, amikor a nap ereje nem hátráltatott minket annyira. Éjszaka fogvacogva próbáltunk aludni a szétszakadt hálózsákokban. Kutyámat kettőnk közé fektetve igyekeztünk melegen maradni reggelig.

– Figyelj – szólt hozzám Csen – Én nagyon éhes vagyok. A gázfőzőben van még gáz és van edényünk, meg fűszerek.

– Mire gondolsz? – Azt hittem van valami rejtett étel nála.

– Ne sértődj meg haver, de arra gondoltam …

Egyre kíváncsibban néztem rá, kezdtem összezavarodni. Arra gondoltam, az éhség okozta tápanyaghiány miatt kezdett bekattanni.

– Nagyon éhes vagyok és enni akarok – folytatta – Nekünk van kajánk, de nélküled nem kezdhetek neki.

Csodálkozva ültem fel, most már kezdett egyre jobban izgatni, mi jár a fejében. Az új helyzet adrenalinnal töltött el, így nem éreztem magam annyira éhesnek.

– Milyen kajánk? – tettem fel a kérdést.

– Dali – nyögte ki félve.

Nem jutottam levegőhöz. Ez soha nem jutott eszembe. Kutyám, mint étel. Hallottam már róla, hogy a világ más tájain ugyanolyan ételnek számít, mint nálunk a tyúk vagy a sertés, de a leghűségesebb társamra nem tudtam ennivalóként tekinteni. Fel sem foghattam, Csennek hogyan jutott eszébe ilyen.

– Ne haragudj, haver. Nem akartalak megbántani.

– Semmi gond Csen. Egyszerűen ez a lehetőség eszembe sem jutott eddig.

– Ne haragudj rám Dali, muszáj volt. Ki tudja meddig kell még menni a sivatagban. Szükségünk van húsra. Az embernek a hús szükséges élelem- és energiaforrás.

A nyársat lassan forgattam a gázfőző felett, vigyázva, minél kevesebb zsír csepegjen le, inkább a sülő hús sütését segítse.

Sokáig tartott a nyúzás, a darabolás. Soha nem csináltam még ilyet és nem tudtam mi merre van. Ezért inkább a lábakat vágtam le és húztam a nyársra. Több helyen bevágtam, hogy a zsír ki tudjon sülni belőle. A szőr hamar leégett a tűz miatt. A szakácseszközök között találtam egy kencét, ezzel rendszeresen szétkentem a zsírt, így a bőr láthatóan kezdett pirosodni.

Megint fordítottam a nyárson.

– Ne haragudj Dali, kiskutyám. Csennek igaza volt. Ennünk kell. Annyira sajnálom, hogy így kellett végződnie. Egyszerűen nem tudom, hogyan fogok így tovább élni. Lehetek-e majd az, aki voltam, vagy teljesen más ember leszek.

Megszurkáltam a lábszárat, érzésem szerint már teljesen átsült. Így belegondolva, semmivel sem nehezebb, mint sertést nyárson sütni. Még jó, hogy voltak fűszerek. Így a kakukkfüves hús sós illata jelentősen serkentette nyál termelésemet. Gyomrom hatalmas kordulással jelezte türelmetlenségét.

– Na gyere, fiú. Kész a hús.

Késemmel egy kisebb falatot szeltem le. Csen döbbent arccal nézett még mindig rám. Nem hitte, hogy megteszem.

Megfújtam a húst, majd a türelmesen váró kutyámnak odaadtam az első falatot.  (a Hang)