egyperces...

Adagolás

Marci táskáját lóbálva, ragyogó ábrázattal érkezik haza az iskolából:

- Nem kaptam intőt.

- Miért olyan dicsőség ez? - firtatom.

- Mert az egész osztály kapott.

- És csak te nem?

- Mindenki rosszalkodott, amikor a tanító bácsi belépett, csak én ültem a helyemen, hátra tett kézzel.

- Hogy rosszalkodtak?

- Egy gumilabdát dobáltak.

- És te nem?

- Én a helyemen ültem, jó voltam.

- Egyszóval stréberkedtél... - állapítom meg. - Különben is, ne akkor légy jó, amikor a többiek labdáznak, ezek megint a te extra dolgaid... Azt se szeretem, hogy olyan mulya vagy, sose sportolsz: engem a te korodban bottal se lehetett kiverni a futballpályáról...

Marcika szája legörbed, arca pityergősre keseredik - majd hirtelen kilobban belőle a nevetés, íróasztalomra dobja ellenőrző könyvecskéjét:

- Becsaptalak! Én is rossz voltam, én is kaptam intőt!

Homlokom ráncolva futom át a megrovást, mely szerint fiam rendetlenül viselkedett a tanórán, s ezúttal megjegyzés nélkül firkantom alá a nevem. Jó fél óra is belételik, míg sokfelé szaggatott agyamban felvillan a gyanú:

- Te Marci, gyere csak! Mondd meg nekem őszintén, igazán az egész osztály kapott ilyet?

- Hát... sokan kaptak.

- Hallod, én betelefonozok az iskolába! Ugye, csak neked adtak intőt, egyedül?

- Na jó - egyezik bele Marci. - De stréber nem vagyok!  (Karinthy)