„Ebek harmincadjára kerül” vagy „ebek harmincadján van” – mondjuk arra a dologra, értékre, amivel gondatlanul bánnak, amit elhanyagolnak, és ezzel kiteszik a pusztulás veszélyének.
Bájos feltételezés, hogy harminc kutya balsorsát őrizné a szólás, a valóságban azonban az ebek negatív hősként vannak jelen nyelvemlékünkben, amely – sok más gyakran emlegetett frázishoz hasonlóan – meglehetősen morbid gyökerekre vezethető vissza.
Harmincadnak nevezték azt a vámot, amelyet az országhatáron vagy az ország belsejében az állam, az egyház, esetleg önkényurak szedtek a behozott áru után. A termék értékének egyharmincadát kellett természetben vagy pénzben kifizetni a vámszedőknek.
Aki ebek harmincadjára került, azt a kutyák vámolták meg: vagy ruháját, vagy testét tépték meg úgy, hogy annak egy része – harmincada – a szájukban maradt. A régi időkben az sem volt ritkaság, hogy a temetetlen holtakra vetették magukat a kóbor ebek, és csúful megcsonkították az élettelen testet.
Az juthatott tehát ebek harmincadjára, amivel senki sem foglalkozott, amire senki sem vigyázott, ami senkinek nem volt fontos, őrizetlenül hevert az utcán, a szabadban kutyák martalékaként, lett légyen az tárgy vagy élőlény.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó