2019.11.30. 12:03, magam2
településeink…
Nyírtelek
Nyírtelek város Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyíregyházi járásban.
Fekvése
A megyeszékhely vonzáskörzetében helyezkedik el, attól északnyugatra, a Nyugati-, vagy Löszös-Nyírség kistáj részeként.
Elérhetőség vasúton: Vasútállomással rendelkezik a Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely/Nyíregyháza-vasútvonal- és az Ohat-Pusztakócs–Nyíregyháza-vasútvonal közös szakaszán.
Elérhetőség közúton: A 38-as főút átszeli a települést.
Története
1213-ban említik először („villa Kiral”), az Árpád- és Anjou-korban Királytelke („Kiralteluke, Kyraltheleke”) néven önálló falu, 1427-ben már Nagyeszlárhoz tartozó puszta.
Később évszázadokra Nyíregyháza határába olvadt, s csak 1952-ben alakult önálló községgé ideiglenesen Sörekút néven, amit még ugyanabban az évben változtattak a ma is érvényes elnevezésére.
Egy városrésze Ferenctanya, ami Nyírtelektől nyugatra kb. 4 km-re fekszik.
Egykor az Ecsedi uradalomhoz tartozott. Birtokosai voltak a Báthoryak,Rákóczik és a Károlyiak, a 20. század elején pedig a gróf Dessewffyek.
A 19. század elején puszta, 467 lakossal. 1971-től nagyközség, 2005. július 1-jétől város.
Népcsoportok
2001-ben a település lakosságának 99%-a magyar, 1%-a cigánynemzetiségűnek vallotta magát.
Nevezetességei
Református temploma a város határában áll, több száz éves.
Műemléki védettségű épületek
Szentháromság-szobor, (barokk, 18. század),
Római katolikus kápolna (gótizáló-romantikus, 1874. Berendezés: padok, főoltár, romantikus. Kastély utca 3.
AGROGÉP KFT irodája, a volt Dessewffy-kastély (klasszicista, 1820 körül, nagy mértékben átalakítva 1951-ben).