jó éjt...

Megkövesedve, nagy hallgatásban
Alszik az erdő néma varázsban.
Sem kiáltás, sem hívás, sem léptek
Nem törik szét e csend-mindenséget.
Méhében, mi a kövekre hajlik,
Az élet nagy-nagy hajléka alszik.
Sötét levelek közt, egy faágon
Egy sast nyomott el a súlyos álom,
De nem tudhatom, mi volt az álma,
Mert felriad a való világra,
Fejét emeli kényes tartással,
És felröppen gyors szárnycsapással!
Lován egy vadász, e nagyságos éjben,
Megáll, s hallgat a csend tengerében...
(ISz)