egyperces...

Élet a telepen

Egy Magyarországon gyárat alapító holland multinacionális vállalat vezetői megbeszélésén sor került a vezetői és dolgozói életszínvonal közötti különbségek problémájának megvitatására.

A vezetők álláspontja szerint meg kell vizsgálni, hogy jobban élnek-e a cég dolgozói, mint a menedzsment. A többség véleménye szerint lehetőséget kell adni a cég vezetőinek is, hogy kipróbálják és átéljék azokat a mindennapokat, melyek a cég alkalmazottai számára adottak, hiszen ők is ugyanannyit tesznek a vállalatért, mint bármelyik üzemi dolgozó.

A menedzsment tagjai számára a céges vacsorákon, rendezvényeken, ingyen autón és korlátlan mobiltelefon-használaton túl biztosítani kell a lehetőséget, hogy ha akarnak, úgy élhessenek, mint bármelyik dolgozó. Mert hát legfontosabb az esélyegyenlőség. Nem igaz? A vezetőség ezért egymillió forint megbízási díjat fizet egy független bizottságnak, melynek feladata az esélyegyenlőség biztosítása. A bizottság felkérése igen fontos lépés, és mivel egyúttal plusz költség is, ezért azt a januári fizetésemelés összegéből finanszírozzák. Valamit valamiért!

Elsőként a cég vezetője, Albert mutat példát.

Ő és családja, mely önmagából és barátnőjéből Helgából áll, kiköltözik a város széli lakótelepre egy évre. Havonta nettó 80.000 forint jövedelmet kapnak közösen. Ez az összeg nagyon nagy jóindulatot feltételez. Elveszik tőlük a céges (és magán) telefont, az autót, ezáltal megkapják az esélyt, hogy úgy éljenek, mint bármelyik alacsonyabb bérkategóriába tartozó dolgozó a cégnél (szavaikat idézve „a pórnép”). A bizottság nem engedélyezi saját ruhatáruk használatát (Helgának sem), és a telep aktuális divatja szerinti kollekciót kapják meg korlátozott mennyiségben. Az ékszereket is elveszik tőlük. (Hú de gonosz ez a bizottság!)

Albert reggel a tömött busszal jár dolgozni. Ha napközben megéhezik, a recepcióról kér pár darab kekszet meg ásványvizet, issza a holland kávét, melyet jól megpakol tejporral és cukorral. Fizetés után néha vesz a boltban virslit, melyet a kantinban főz meg mikrohullámú sütőben. Ugyanitt talál mustárt is, a konyhásoktól alázatosan kérdezi, hogy nem maradt-e meg egy pár szelet kenyér a tegnapi ebédből.

Természetesen a kantinban ebédel.

Délután siet a buszhoz (17.10), még Mr. DeLoonge hívását is visszautasítja (letagadtatja magát a recepcióssal) és gyalog rohan az Ipari Park pocsolyáin át a kis krokodilbőr (utánzat) cipőiben, mert az eredetit elvették tőle. Ha szerencséje van, valaki kiviszi a buszmegállóig. Ha nincs, elmennek mellette lecsapva ruháját a pocsolyák kétes eredetű tartalmával.

A Park portán járva észleli, hogy benn áll a busz. Őrült vágtába kezd, de a szadista vezető a bajusz alatt elengedett vigyor kíséretében becsukja előtte az ajtót és gázt ad. Albert eleinte úgy gondolta, a sofőr a bizottság lefizetett embere, de egy idő után rájött, hogy ez a mindennapi élet!

Így hát megvárja a következő buszt – mert nem mer elindulni a sötétben, hiszen járda sincs. Közben igyekszik nem ránézni három részeg hajléktalanra, akik a megálló felé tartanak. Aztán végre megérkezik a várva várt jármű. Reménykedve várja, hogy beguruljon a megállóba, de a buszvezető leállítja a monstrumot a focipálya előtt. Igaz, még tizenöt másodperc van indulásig. Albert ragadozókat megszégyenítő összpontosítással és koncentrációval várja a pillanatot, hogy a vezető beálljon, kinyissa az ajtót…és ugrik! De pechje van. Az ajtó beszorult.

Leolvad a busz ajtajáról, majd miután az valóban kinyílt, felszáll, jegyet vesz, de a sofőr nem tud visszaadni a tízezresből, így kisebbfajta vita alakul ki közöttük. Miután nagy nehezen megvan a jegy, Albert hátraklusnyog és helyet foglal egy kettes ülés belső székén.

A kórháznál megtelik a busz mindenféle korú, nemű, öltözetű és szagú emberrel. Egy kifestett, idősödő hölgy hangos szavak kíséretében ócsárolja Albertet ugyancsak meglett korú, felvarrott arcú barátnőjének, hogy felnőtt férfi létére nem képes átadni a helyet az öregeknek. A busz végre megérkezik a piachoz, átszállás. Albert átverekszi magát az ajtóban frontvonalat alkotó emberkupacon.

Újabb várakozás. Kimaradt a busz. A következőre meg nem fér fel. Így hát visszasétál egy megállót és a harmadik buszra felgyömöszöli magát a hátsó ajtón. Nem vesz jegyet, mert tudja, hogy esélye sincs a feljutásra, ha elől száll fel. Szerencséje van, nem jön ellenőr. Úgy tűnik, a mai igazán az ő napja, mert talál egy négyzetcentiméternyi helyet, ahol kapaszkodhat. Mint mindenki - a lakótelepre tartó járművön -, ő is megtanul lökdösődni, alkalmazkodni a busz farkastörvényeihez: egy idő után már két négyzetcentiméternyi helyet is birtokol és ő áll más lábán. De lassan fejlődik, sokat kell még tanulnia. Nagy nehezen lejut és elindul hazafelé a tízemeletes ház egyik 50 négyzetméteres lakásába, ahol barátnője már izgatottan várja.

De mi történik aznap Helgával?

Az egész napot otthon tölti a négy fal között, csak délben megy le a kis ételhordócskáival a tizedosztályú étterembe ebédért. A mai menü daragaluska leves (a vizet, amiben a daragaluskákat megfőzik, felturbózzák egy kis Vegetával meg fagyasztott répa és zöldségtörmelékkel), sült csirkecomb(csont) tört burgonyával és salátával (három csík káposzta).

Ma egy kicsit nosztalgiázni akar, a régi szép időkre emlékezvén, mikor még a teraszon ebédelt. Kimegy tehát a másfél négyzetméteres erkélyre, lesöpri a fönti szomszédok által ledobált cigarettacsikket, kenyérhéjat és madárürüléket. Ez utóbbi nem a fölső szomszédok műve. Egy széket kivonszol az erkélyre (az asztal már nem fér ki) és a szabad levegőn fogyasztja el levesét.

Az erkély alatt fiatalok egy csoportja kezd gyülekezni és ordítozni, így a főfogást már a nagyszobában költi el.

Egy idő után rájöttek, hogy nem tudnak minden este étteremben vacsorázni. Megnézi hát, mennyi pénzük van még fizetésig, de csak egy ötszázast talál a dobozban. Az utolsót.

Kikalkulálja, hogy mit tud ebből kihozni, de nincs túl sok rutinja. Úgy tervezi, hogy lemegy a Helikerbe 20dkg párizsiért és fél kiló kenyérért, meg kellene cukor is, mert már nem sok van. Közben útba ejti az artézi-kutat, mert Albert kénytelen volt lecserélni a svájci Alpokból származó márkás (drága) ásványvizét a kúti vízre, melyet ő hord kólásüvegben a kútról.

Elindul hát a Heliker felé depressziósan, a régi élete után sóvárogva. A régi idők, mikor még márkás, egyedi ruhákat hordott, rendszeresen járt fodrászhoz, kozmetikushoz, szoláriumba, műkörmöshöz, stb. Most meg egy rongyot nem tud megvenni magának hónapok óta. Néha megengedheti magának, hogy vegyen egy-két olcsóbb darabot a kínaiban, de a nyomorult rezsi elviszi a fizetésük felét.

És Helga fellázad. A legközelebbi fodrászat felé veszi az irányt és a vacsorájuk árát 20 perc szoláriumra költi.

Egyébként is ő az, aki kénytelen kitakarítani a lakást, mert a „cleaning woman” bérére természetesen nem futja, így hát saját magának kell rendet pakolni, ha nem akarja, hogy elszaporodjanak a lakásban a csótányok, szóval ennyi jár neki.

Hazatérve kinyúlik az ágyon és nézi az aktuális dél-amerikai sorozatokat.

Délután 6 óra körül a hazafelé vezető küzdelmes utat túlélve beesik az ajtón Albert.

Először is belebújik valami kényelmesebbe, a lakótelepi kollekció egyik egyedi sárga csíkos Adidas-utánzat mackónadrágjába, melyet fehér zoknival és házipapuccsal visel.

Helga a tévét bámulva üdvözli, majd miután kiderül, hogy elherdálta az utolsó fillérjeiket, parázs vita robban ki közöttük.

Később kibékülnek, megbeszélik, hogy ők csak a körülmények áldozatai, és a szegénység miatt kár veszekedni. Albert önfeláldozóan felajánlja, hogy plusz munkát vállal esténként és hétvégénként. De rövid időn belül kiderül, hogy ez nem fog működni, mert szakma nélkül, közgazdász végzettséggel nehéz mellékállást találni. A villanyszerelőket, telefonszerelőket és kőműveseket keresik, de normális szakma nélkül még betanított munkásokra sincs kereslet.

Nincs mese, ki kell tanulni egy szakmát, amivel plusz keresethez juthat. A munkaügyi központ támogat egy nehézgép-kezelő tanfolyamot. Albert alaposan átgondolja és úgy dönt, igen, belevág! Addig is, ha leesik a hó, mindig keresnek hómunkásokat, amivel esti műszakban elég jól lehet keresni.

Helga meg elmehetne varrónőnek, így áthidalhatja a nyelvi korlátokat, hiszen a jó varrónőnek a keze jár, nem a szája.

De hát korog a gyomor, vacsora nélkül maradtak. Albertnak mentő ötlete támad. Még jó, hogy a konyhás hölgy megkérdezte tőle, hogy akar-e hazavinni maradék kenyeret meg savanyúságot és ő igent mondott! Ravaszságát is csak dicséri, hogy mikor senki nem volt a kantinban, elcsent két teafiltert. Piros zománcos edényben vizet forral a teának és elkészíti szerény vacsorájukat, amely vajas kenyérből, vegyes vágott savanyúságból és teából áll. Közben vége van a sorozatnak és Helga is feltápászkodik az ágyról.

Lassan leszáll az éj, Albert és párja nyugovóra térnek. Vagyis térnének, de a szomszéd kölykei üvöltenek, egy helyen a kutya ugat, valahonnan meg a zene ordít. Még a füldugó sem segít. Aztán nagy nehezen álomba merülnek és reggel a fúrógép hangjára ébrednek. Valaki megint felújítja a lakását a háztömbben, de sebaj, hiszen eljött egy újabb nap, indulni kell dolgozni.

-------------------------------------------

Igen, indulni kell dolgozni.

Álmomból az óra csörgése ébreszt. Álmosan és csalódottan indulok a lakótelep komor háztömbjei között a buszmegálló irányába, a munkahelyemre... Élem a lakóterepi emberek hétköznapi, küzdelmes életét.

(KH)