2009.09.12. 12:33, magam2
egyperces...
Zuhanás
Ajánlás: azoknak, akik a tömeggel együtt távozhattak.
Elszakadtam a családtól. Rajtam legeltették a szemüket, rajtam, aki szerencsétlenül, vagy szerencsésen, de egyedül váltam szabaddá.
Fent. Ott a család, a fárasztó, az okoskodó, aminek a tagjai egymás szavába vágva ordítanak hangorkánná erősödő mondatokat, búcsúszavakat, tanácsokat.
Fölöttem a nagy fehérség, közepén egy kerek, apró rácsos ajtóval – ezen jöttem ki, ott szakadtam el. Ezen a kapun kilépve hagytam el a vízköves, jól megszokott valóságomat. Most zuhanok álomszerűen megélve az eseményt.
Körbetekintek. A fehér álomban színes tárgyrészletek forgataga fogad, egy repedés jobb oldalon, egy soha el nem távolítható fekete, hajszálvékony vonal. Balra egy pillanatra feltűnő fekete lyuk, fölötte ismeretlen színkavalkád. A család hangja lassan a távolba vész.
Aztán lent. Letekintek, megnézem, hova érkezem. Egy sokkal nagyobb, kerek ajtókkal teli kapu vár belépésre; ezüstös, itt-ott megkopott csillogása vonzza a tekintetet.
Aztán becsapódom, közvetlenül az egyik ajtó mellé. Az ütéstől szétfröccsenek, darabokra hullok szét, de nem aggódom. Összeszedem magam. Boldogan gurulok tovább, egy-két létfontosságú atomot még összegyűjtve. Tartok az ismeretlen új felé. Ez már a lefolyóm. Mosolygok.
Én voltam az utolsó vízcsepp, aki kizuhant a csapból.
(BN)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó