egyperces...

Panem et circenses
 

Kedves olvasó, képzelj el egy kort, ahol elég ennyi. Kenyér és cirkusz. Mert mi mást is akarhat a nép? Akarhat-e mást? Akarhat-e mást, ha azok, akik vezetik, azt állítják, ennyi kell, s nem más, nem több. Ha már rég kilopták az emberek alól a biztos talajt, ha a nép szolgái (mert hát így nevezik magukat) morált harsogva rég elvesztek már a demoralitás útvesztőjében, s ha akarta, ha nem, rántották magukkal a népet is. Képzelj el egy olyan kort, ahol a tömeg félelmetes ereje Krisztusát ismét a keresztfára küldi. Hiszen már az akaratát is elvették, s ha valakiben mégiscsak maradt egy apró szikra, azt nagyon gyorsan megpróbálják kioltani. Nem, itt saját akaratnak nyoma sem lehet.
Ez persze bizonyára gondosan felépített terv. Ha az embert kilátástalanságba taszítják, nehéz nemet mondani a legolcsóbb ajánlatra, amely elhiteti, hogy a kenyér és a cirkusz elegendő. És akkor nincs is már szükség morálra, értékrendre, amely túlzottan elavulttá vált ebben a pénzhajhász, csalástól bűzlő, multi-kulti, agyonglobalizált világban. Itt nem kell nemzethez tartoznod, itt kinevetnek, ha a földhözragadton túlmutató gondolatokról beszélsz, és értetlenül bámulnak, ha kiejted a szádon az Isten, hit, hűség, felebaráti szeretet szavakat.
De kedves olvasó, azért jusson eszedbe: az emberben ott a lehetőség. Hisz megkapta a kenyeret, nem igaz? Csak rá kell jönnie, hogy ez Krisztus teste, aki azért halt meg, hogy megváltson mindannyiunkat. Aki adott nekünk pár kitartó és ellenálló szigetet, amik itt vannak nekünk a harsogó világtenger közepén, s az értelmedért, mindannyiunk értelméért harcolnak, az ordibálás közben kedves, halk szóval hívnak, hogy ébredj! láss! gondolkodj! Légy más, merj más lenni, mint a többi, vesd alá magad a parancsoknak, a természetes morálnak, érezd magad szabadnak a puszta testi lét kötelékeitől, s közben légy mégis – s igazán csak így – ember, aki felkel végre a porból és jár.
(BN)