olvasó - sarok...

James JOYCE

ULYSSES

Joyce a 20. század egyik leghatalmasabb és legnagyobb hatású életművét hozta létre. A környezetet, melybe beleszületett, a Dublini emberek c. novelláskötetében, attól való elidegenedését az Ifjúkori önarckép című művében ábrázolta. Ibsen kései, szimbolisztikus drámái iránti érdeklődését egyetlen drámája, a Számkivetettek tükrözi. Szépprózai műveit a legszorosabb egység fűzi egymáshoz: közülük mindegyik ott fejezi be az elbeszélés technikájának az átalakítását, ahol a következő mű megkezdi a továbbfejlesztést. A szigorúan megkomponált dublini novellaciklus utolsó darabja, a A halott már belső monológ jellegű mozzanatokat tartalmaz, amelyek az Ifjúkori önarckép egészében lényeges szerkezeti elemmé válnak. Ez utóbbi végén Stephen Dedalus naplója az Ulysses összefüggő belső monológjait előzi meg, ennek zárófejezete, Molly Bloom mintegy 60 oldalas tudatfolyama pedig a Finnegan ébredése technikáját vetíti előre.

Az Ulysses - mint Joyce legtöbb műve - Dublinben játszódik: a hirdetésügynök Leopold Bloomnak, feleségének, Mollynak és a művész Stephen Dedalusnak egyetlen napját, 1904. június 16-i tevékenységét foglalja magába, keresztmetszetet adva Dublin életéről. A jól ismert város különböző pontjain találkozunk Leopold Bloom hirdetési ügynökkel, akit az író végigkísér napi ügyeinek intézése közben, a fürdőtől a bordélyházig és mulatóig. Bloomnak, e groteszk, 20. századi kispolgári Odüsszeusznak a jelentéktelen és céltalan kalandjaiban Joyce voltaképpen a nagyvárosi civilizáció sivársága és tartalmatlansága felett mond ítéletet. Csakhogy ez a mű nem így, a hétköznapiság alapszintjén jár; a sokértelműség bizonytalansága már a lefordíthatatlan címben is jelentkezik; műfaját sem lehet a hagyományos kategóriákkal meghatározni. Az író mintegy bezárkózik hősei tudatába, hogy belülről jellemezze őket, s így alkossa meg a megváltozott világ új képét. Joyce a belső valóság új területeit tárja fel belső monológjában és általában pszichológiai módszerével, de ugyanakkor az ember külső és belső világa közötti reális kölcsönhatást is megszünteti. Az Ulysess világát a belső monológokon kívül az időtechnika alkalmazása teszi kaotikussá, Joyce az emberi fejlődés mértékegységét, az időt feloldja az átélt időben. Az időtechnika másik megjelenési formája a szimultaneizmus, vagyis különböző helyen lévő, különböző személyknek, dolgoknak egyidőben történő bemutatása. A belső monológ és az időtechnika szürrealista zűrzavarát következetesen végigvitt konstrukciókkal igyekszik feloldani, példa erre a Homérosz Odüsszeiájával való gondosan kidolgozott párhuzam: az Ulysess minden egyes epizódja párhuzamos az Odüsszeia valamelyik epizódjával. Minden főszereplője (Dedalus, Mr. Bloom, Mrs. Bloom) és a legtöbb mellékszereplője megfelel az Odüsszeia főalakjainak (Télemakhosz, Odüsszeusz, Pénelopé) és mellékalakjainak (Nesztor, Nausziká, Kirké). Felépítése is hasonló Homérosz eposzához. E jelképes egymásravonatkoztatás állandó relativáló komikum forrása.

A regényt az író enciklopédikus műfajjá tágítja. Dublinról, vagyis a 20. század nagyvárosi társadalmáról szóló realista műként éppúgy olvasható, mint az Odüsszeia paródiájaként, vallomásszerű belső monológként - vagy intellektuális vitairatként.

Hermann Broch írta róla: "Joyce Odüsszeusz-allegóriája 'merő tréfa' volna, ha nem volna mélyebb szellemi jelentése, ha nem tartalmazna egy második és harmadik hatványú allegóriát, ha ezzel nem találná el még egyszer az élet és a költőiség lényegét, amelyre itt Homérosz a példa. Allegorikus építmény és felépítmény ez, amely éppúgy vonatkozik a primitív életfunkciókra, mint a végső filozofikus-skolasztikus megfontolásokra..."