egyperces...

Sanyi

Nem tudom pontosan, csak sejtem, hogy A Sanyi hajnali három-óra-húszkor kel hétköznapokon. Gondolom, felesége is vele együtt ébred, megfőzi a reggeli kávét urának, kikészíti a felveendő ruhákat, némi élelmet pakol hátizsákjába (mert A Sanyi fiatalosan öltözködik, pengebajsza és szakálla van, napszemüveget hord, vókment hallgat a buszon, és hátizsákba pakolja cuccait), leellenőrzi, mindene megvan-e, utoljára végigsimít még férjének arcán s a búcsú-puszit is úgy leheli szájára, hogy érezze, menyire szereti. A Sanyi ilyenkor nem megy be a gyerekszobába, nehogy megzavarja kislánya édesded álmát.
    A Sanyi csendesen, fejében a napi teendőket végigfuttatva ballag el a buszmegállóba. Megszokta már a hajnali csípős levegőt, a nyarat, a telet, a tavaszt, az őszt, s Ő maga sem tudja, melyiket utálja, melyiket szereti jobban. A madarak most hallgatnak, ám nincs ez mindig így: A tavaszi, nyári hajnali madárcsicsergés hallgatása meghatározza A Sanyi aznapi hangulatát némiképp. Mert A Sanyi alapvetően egy víg kedélyű, optimista ember. Ha nem lenne az, már rég feladta volna ezt az örökös ingázást Budapestre, innen az istenhátamögötti helyről, a Börzsöny északnyugati oldaláról, Vámosmikoláról. De A Sanyi hite és akarata, hogy családját képes (a mai viszonyok között is) eltartani, töretlen. Így minden reggel kiballag a buszmegállóba, felvergődik megszokott helyére s megkezdi zötykölődését a munka, a pénz felé. A Sanyinak kialakult és megcsontosodott szokásai vannak. Mindig ugyanarra a helyre ül (megteheti, hiszen alig vannak már, akik a hajnali járattal utaznak), mindig ugyanúgy akasztja fel kabátját, ugyanoda teszi hátizsákját, ugyanúgy dől hátra az ülésen s alszik el. A Sanyinak időzített óra ketyeg a fejében. Csodaszámba megy, hogy még egyszer sem aludt el egyetlen járaton sem, a megérkezés előtti utolsó kanyarban automatikusan felébred. Budapestre érkezve villamosra ül, még messze van a munkahely. Aztán a napi munka következik, amit A Sanyi szívesen és jó kedvvel végez. Egyrészt örül, hogy NEKI van munkája, másrészt mindig is szívesen tett-vett, szereti elfoglalni magát. Apró, másnak talán semmitmondó és hasztalan munkát végez, játékokat rak össze gyerekeknek s ez a tudat is örömet okoz gyermekszerető lelkének. Néha hazavisz mutatóba lányának is egyet-egyet az általa összerakott játékokból, de A Sanyi inkább megvesz mindent. Már csak azért is.
    A napi munka után bevásárolni indul A Sanyi. Megveszi a napi sajtót, mert otthon nem mindig kapható. (Vagy eleve keveset szállítottak ki a faluba, vagy valaki gyorsabb volt és már elfogyott.) Bevásárolja  a felesége által kért dolgokat, élelmet, ruhát, konyhai tárgyakat, stb. A Sanyi nem költi fölöslegesen a pénzt. Én még nem láttam egyszer sem, hogy kólát, csokit, csipszet majszolt volna, gondolom, mint a szódás lova, a saját „tarisznyájából” fogyaszt. A hazaúton vidáman és kedélyesen elbeszélget a sofőrrel. (A Sanyi minden sofőrt ismer, mindegyik a barátja.) Megbeszéli velük a tegnapi szappanopera részleteit, az épp futó valóságsók eseményeit, a közös ismerősök dolgait is kipletykálja velük. Szereti a vicceket, s az sem zavarja, ha esetleg disznó vicceket mesélve mások is hallják őket. Harsányan tud nevetni a neki tetsző adomákon, poénokon. 
    Hazaérve már majdnem sötét este van. Megöleli szeretteit, s örül, hogy a mai nap is ennyire eseménytelen és egyhangú volt. A Sanyi ugyanis csecsemőkora óta vak.