egyperces…

Töpredék

A zebrán átkelő Tóth Professzort majdnem elütik a bágyadt nepsütésben. Szerencsésen megússza a kalandot miközben egy új szóra lel.

Tóth Professzor szórakozott nyelvész módjára sétált az utcán. Elmélyülten lóbálta táskáját, gondolatai eközben messze kalandoztak. Erős fékcsikorgás térítette magához. Éppen egy zebrán haladt át és egy figyelmetlen autós majdnem elütötte. Tóth Professzort hirtelen elöntötte a düh.

- Miért nem figyelsz, te töpredék! - üvöltötte, majd átsiett az átkelőn. Amint átért és mérge csillapodni kezdett, egy gondolat villant az agyába. "Mit is mondtam az előbb?", mormogta. "Miért nem figyelsz, te töpredék!? De mi az, hogy töpredék? Igaz, hogy olyan kis mazsolafeje volt annak az autósnak, de mégis miért pont töpredék?"

Ízlelgette magában a szót mint valami különlegesen ízletes gumicukrot: töperdék, pötördék, töpredék. Úgy érezte, hogy rátalált valamire, de mire is? Olyan élővé és értelmessé vált számára ez a különös ízű szócska. Előkapta kézitáskájából az értelmező szótárt és felütötte 480. oldalon. Töpörtyű, olvasta, kis rágós, zsíros szalonnadarabkák, jól átsütve. A törpeharcsa következett: apró, nyálkás fekete víziállat, csendes természetű, szinte a szavát sem hallani. Gyakran bekopogtat kövérebb rokonaihoz, egy kevés alamizsnáért kuncsorogva. Cserében főz, mosogat. De a töpredék szót sehol sem talalta Tóth Professzor. Különös, gyermeki öröm fogta el hirtelen, a Nap is olyan kellemesen, bágyadtan szórta a sugarait. Noteszáért nyúlt, majd beírta, hogy "töpredek" a balhartyú és a fickázik mellé. (FM)