formátum féle2009.10.20. 12:27, magam2
minden ami érdekes lehet
egyperces...
Az előadás
A gyerekek izgatottan vártak. Karácsonyi mûsor készülõdött az iskola ünnepi nagytermében. Sorra leültették az osztályokat, elöl a kicsiket, s sorban hátrább a nagyobbakat. Este 5-re várták a színészeket, de már 3 órakor ott voltak a technikusok, beszerelték a hangosítást, a világítást. A karácsonyfa a terem szélére került, a villanyvilágítását lekapcsolták, hogy ne zavarja az elõadást. Elsötétült a terem, megkezdõdött a jelenet. A kisebbek rezzenéstelen arccal figyeltek, a nagyobbak beszélgettek hátul. A pár színész fáradt volt, ki tudja már hányszor játszották ugyanezt, unták már. Egy mondat közben hirtelen vaksötét lett. – Áramszünet! – A gyerekek felzúgtak, a színészek fásultan álltak, egyikük kiment egy zseblámpáért, kilépett a színpad szélére, alulról megvilágította az arcát – így egyenesen félelmetessé vált –, s az elsõ gyermeket, akit elért megsimogatta, s így szólt: – Ne féljetek gyerekek, a sötétben minden gyerek fekete! Pár perc múlva újra égtek a lámpák. A színész döbbenten látta, hogy az általa megérintett gyermek egy néger kisfiú volt.(LE)
formátum féle2009.10.20. 12:24, magam2
minden ami érdekes lehet
fakírszandi...

formátum féle2009.10.20. 12:23, magam2
minden ami érdekes lehet
tudtad...?
Miért ráncosodunk?
Miért ráncosodunk? Az arcbőrön megjelenő ráncok kialakulásában döntő szerepe van a mimikai izmoknak. Ezeknek az izmoknak egészen speciális a működésük, hiszen nem csontról csontra irányul a munkájuk és ízületet mozgatnak, hanem a koponyacsontról indulva valamely bőrterületet mozgatják. A szöveteink azonban olyan rugalmasak, hogy egy bizonyos életkorig ennek a mozgásnak nincs látható nyoma, vagyis amikor az izmok nem mozognak, a bőr kisimul. Amikor azonban a szöveti rugalmasság csökken, a bőrön már nyugalmi állapotban is láthatóak lesznek a redők, a ráncok. Ráadásul a folyamatosan használt mimikai izmok az évek során egyre erősödnek és nyugalmi állapotban sem lazulnak el teljesen. A bőr rugalmasságának elvesztéséhez ez is hozzájárul, hogy idővel csökken a kollagén és elasztin termelődése, valamint a vízmegkötő képessége. A folyamat már a harmincas években elkezdődik és ötven felett rohamosan fokozódik. Így a ráncosodás, mint folyamat, kódolva van bennünk, tenni azonban mindig lehet ellene.
A Botox az izommozgást gátolja A „A”-típusú botulinom toxin az idegek ingerület átvitelét gátolja, vagyis az idegrendszeri utasítás (húzódj össze!) nem jut el az izomhoz. Ez az anyag nagy dózisban akár halálos méreg is lehet, azonban az orvostudomány régóta használja a kóros izomműködések gátlására – tisztított formában és pontosan adagolt mértékben. Természetesen a nem kóros, csupán ráncosodást eredményező izomműködés gátlás is ugyanezen az elven működik. A Botox elnevezésű készítmény azáltal szünteti meg a ráncot, hogy blokkolja a kezelt izmot, így a páciensnek gyakorlatilag azért nem lesznek láthatóak például a homlokráncai, mert egyszerűen nem tudja összehúzni az ott lévő izmokat. Éppen ezért azok választják elsősorban a Botoxot, akiknek már mély, kialakult ráncai vannak, jellemzően a szemöldökök közt, a homlokon, a szem és a száj körül. Ez a készítmény folyékony állagú, amelyet egy vékony tűvel, kis szúrásokkal juttatnak a bőr alá. A hatás általában 4-6 hónapig tart, de az ismétlések hatására a kezelt izmok részlegesen gyengülhetnek, és a ráncképző aktivitás is lecsökken. Vagyis több kezelés után az izom szinte akaratlagosan sem tud annyi ráncot létrehozni, mint korábban.
A lézer belülről tölti fel a ráncot A legmodernebb lézeres technika, az úgynevezett ELOS (Elektro Optical Synergy) egyedülálló módon egyesíti a lézer és a rádiófrekvencia hatásait. A rádiófrekvencia jut először a bőr felszínére, és felmelegíti azt, így megsokszorozza a lézer terápiás hőhatását. Ráadásul a rádiófrekvenciás elektróda talpain keresztül a felmelegedés is folyamatosan mérhető, és ha ez egy beállított érték fölé kerül, automatikusan csökkenni kezd.
A hatás tulajdonképpen egy gyors, fájdalommentes és azonnali lifting (bőrfeszesítés). A lézerfény ugyanis azonnal összehúzza a kollagén rostokat, később pedig, elnyújtott hatásként jelentkezik a kollagénszerkezet újraépülése, a rostok megrövidülése, a fokozott kollagén termelés, így pedig a látványos bőrfeszesedés. Tény, hogy ez a kezelés kevésbé alkalmas a már rögzült, mély ráncok kezelésére, de az időben elkezdett, és időnként ismételt eljárás erősen lassíthatja a folyamatot. Egy-egy sorozat 3-4 alkalmat jelent, és mivel nem jár invazív beavatkozással, semmiféle kiesést nem eredményez a munkából.
formátum féle2009.10.20. 12:18, magam2
minden ami érdekes lehet
panelkert...

formátum féle2009.10.20. 12:17, magam2
minden ami érdekes lehet
településeink...
Alcsútdoboz
Alcsútdoboz község Fejér megyében, a Bicskei kistérségben.
Fekvése
Székesfehérvártól 35 kilométerre található, észak-keleti irányban, a 811-es út mentén, itt ezzel az úttal közös nyomvonalra tér a Baracskáról érkező mellékút.
Története
A település jelenlegi formájában 1950-ben jött létre Alcsút (németül Altschutt) és Vértesdoboz községek összevonásával.
Alcsút
Alcsút a 12. századi adóösszeírásokban már nemesi faluként szerepelt, első okleveles említése 1365-ből származik. Ekkoriban még Pilis vármegyéhez tartozott. Az 1600-as évek elején teljesen kipusztult. A 17. század közepén a közeli pálos kolostor szerette volna megszerezni az újjáépült falu feletti irányítást, és jobbágyi szolgáltatásokat is követelt lakosaitól. Nemesi előjogaikat Komárom vármegye próbálta megvédeni. A falu és a pálosok végül 1753-ban kötöttek szerződést. Valószínűleg ennek okán készülhettek a falu legrégibb ismert pecsétnyomói is, melyek 1691-ben esetleg 1671-ben készülhettek.[2] A településen 1763-ban indult meg az anyakönyvezés.
1825-ben az uradalom akkori tulajdonosa, József nádor kezdett a völgybe különleges növényfajokat telepíteni, ezzel megteremtve a mai arborétum alapjait. Itt volt gazdatiszti gyakornok 1845 és 1846 közt Vajda János.
Csuthy Zsigmond református lelkész
1814-ben itt, Dobozon született Csuthy Zsigmond református lelkész is. 1848-as váci buzdító beszédéért a megtorlás idején halálra ítélték, majd Erzsébet királyné közbenjárására kegyelemben részesült.
Nemesi család sarjaként 1814-ben a Fejér megyei Dobozon született. Előbb a híres pápai gimnáziumnak volt tanulója, majd a nagykőrösi grammatikai osztály köztanítójaként vállalt munkát. Ambíciói újra az iskolapadba szólították: Debrecenben jogot és teológiát tanult.
1841-ben beutazta Erdélyt, a következő évben Bécsbe ment egyetemre. Hamarosan Pesten szerzett lelkészi képesítést. Vácott lett lelkész, itt érte a forradalom és szabadságharc. 1849-ben a függetlenségi nyilatkozat mellett tartott egyházi beszéde miatt haditörvényszék elé került. 15 hónapi várfogság után kötél általi halálra ítélték, amit később 6 évi várfogságra és javai elkobzására, valamint hivatalvesztésre változtattak. 1853-ban szabadult a várfogságból. Heintzi tábornok, aki Pest ágyúzásával tette hírhedtté nevét, visszavitette Dabasra segédlelkésznek. Arról pedig személyesen gondoskodott, hogy a zsandárok naponta zaklassák Csuthy Zsigmondot. Később Dömösön tanító volt, ahonnan csaknem ötvenévesen került Kajdacsra, és itt érte a halál 1884. november 22-én.
Doboz
Doboz (Vértesdoboz) Alcsúttól délre található település, a Csák nemzetség birtoka volt, leginkább a Szomszédos Tabajd része volt Felső-Tabajd néven. Doboz néven az oklevelek ben először 1539-ben szerepelt, nevét Doboz, Dobosz alakban írták.
A korabeli írások szerint nagy valószínűséggel idevalósi volt az a Dobozi Mihály Fejér megyei egytelkes nemes katona, aki az Istvánfi-krónika és Verancsics Antal maróti csata legendájában szerepel, s akit Székely Bertalan is megfestett: Amikor 1526 után a török a Vértes körül is megjelent, a környék népe a török ellen egy tó közelében Herégynél (Héreg?) és Marótnál (Pusztamarót), gyűlt össze. Táborukat azonban a török bevette, az ellenállókat kardélre hányta. Szeptember derekán a magyarok táborukat árkokkal és szekerekkel megerősítették, hogy megvédhessék asszonyaikat, gyermekeiket, vagyonukat. A törökre több ízben rátörtek, annak súlyos veszteségeket okoztak.
Itt küzdött a török ellen Dobozi Mihály is. A török hatezer janicsár, több ezer lovas és nagyszámú ágyú bevetésével, hatalmas veszteségek árán foglalta el ezt a szekértábort. Foglyokat azonban nem tudott ejteni, mert a védők egyrésze elmenekült, a többiek elestek a harcban. Maga Dobozi a tábor elestekor kivágta magát, feleségét lovára kapva menekült. Amikor a török üldöző csapat már majdnem beérte őket, hogy becsületét mentse, leszúrta feleségét, maga pedig utolsó leheletéig harcolt a török ellen.
A magyarok vesztesége ezen ellenállásnál a mohácsihoz mérhető, mert legalább húszezer ember maradt halva a csatatéren, de a török veszteségei is nagyobbak voltak a mohácsi ütközet veszteségénél.
Pogányvár
Pogányvár Alcsút-Göböljárás pusztától DK-re található. A 290 m átmérőjü bronzkori földvár, melyet a Váli völgyben folydogáló Szent László patak ölel körül – a kr.e. II. évezred közéből, a középső bronzkorból származik.
Ginza-puszta
Ginza-puszta is Alcsut mellett található, a Váli völgyben. Valamikor mezőváros volt, eredetileg neve Khénza, Gejza (Géza) volt. Itt még 1925-ben is említettek egy hatalmas, Árpádok korából származó templomromot.
Itt született Kézai Simon mester, a magyarság egyik történelemírója és krónikása, a Gesta Hungarorum szerzője, ki nevét is Khnézáról vette[forrás?].
Nevezetességei
Alcsúti Arborétum Természetvédelmi Terület
Az Arborétum majdnem 70 hold terjedelmű, a Vértes hegység lábánál elterülő természetvédelmi terület. Az ország legértékesebb élőfagyüjteményeinek egyikeként van számontartva.
Híres emberek

formátum féle2009.10.20. 08:50, magam2
minden ami érdekes lehet
gyere velem...

formátum féle2009.10.20. 08:49, magam2
minden ami érdekes lehet
egy mosolyt megér...
- Édesem, miért vágtad le a kutya farkát? - kérdi a feleség a férjét. - Nekem ne csóválja az a dög, amikor az anyád jön!
Az angol, az ír meg a skót elhatározzák, hogy közös vacsorát rendeznek. - Én hozom a húst! - mondja az angol. - Én hozom a tésztát! - szólal meg az ír. - Én pedig hozom az öcsémet! - mondja a skót.
A székely atyafi szeret a pohár fenekére nézni, és egyre gyakrabban. Az asszonya ezt nem nézi jó szemmel, mert ha a férje túl sokat iszik, akkor durva, nem beszámítható. Egyik nap jönnek a tehenek a csordából haza, és szokásuk szerint egyenesen a vizes vályúnak esnek. Amikor befejezik az ivást, mondja az asszony a férjének: - Látod-e te ember, ez csak egy marha, és mégis tudja mi az elég! Erre az atyafi: - Vízből én is tudnám!
Távoli sziget mellett halad el az álomhajó. A szigeten egy szakadt, rongyos férfi ugrálni kezd, mindkét kezével integet. A luxushajó egyik utasa megkérdezi a kapitánytól: - Azzal az emberrel ott mi van? - Nem tudom, - feleli a kapitány - de mindig így örül amikor erre járunk!
Két skót beszélget: - Te, McTrevor komám! Adjál már nekem abból a jóféle borocskából, amit olyan jóízűen kortyolgatsz! - Adnék én neked, McAffee komám, de fele az asszonyé, és az ő része van felü
formátum féle2009.10.20. 07:43, magam2
minden ami érdekes lehet
az utca művésze...

formátum féle2009.10.20. 07:42, magam2
minden ami érdekes lehet
olvasó - sarok...
MOLDOVA György
AZ UTOLSÓ HATÁR
A regény A Szent Imre-induló és az Elhúzódó szüzesség című regények folytatása. Hőse Kőhidai Miklós, aki félbehagyott Főiskolai tanulmányai után az ötvenes évek magyar Néphadseregében találja magát. Zsidó volta - akárcsak a trilógia első két kötetében - itt is meghatározza sorsát, sőt mindennapjait. Ennek köszönheti ugyanis, hogy megismerkedik a nála néhány évvel idősebb orvosnővel, Katalinnal, aki egy zsidó család egyedül maradt sarja, s közöttük hamarosan szerelem bontakozik ki. Szerelmüket az is táplálja, hogy közös akcióba kezdenek Bicskei őrnagy ellen, aki Kőhidai egyik barátja szerint a háború végén nyilasként szolgált Zuglóban. Viszontagságos bonyodalmak után sikerül bebizonyítaniuk Bicskei nyilas múltját. A volt őrnagyot a bíróság több évi börtönbübtetésre ítéli. Nyugodtan telnek napjaik, ha nem számítjuk, hogy az orvosnőt többször halállal fenyegetik Bicskei lebuktatása miatt. Aztán Katalin terhes lesz, de ez a más szemében örvendetes tény Kőhidait nagyon felkavarja, ő ugyanis nem akar gyereket ebben a bomlott világban. Végül Bicskei barátai beváltják fenyegetésüket...
A regény soványka története feldúsul még hosszabb-rövidebb eszmefuttatásokkal a zsidó sorsról, az élet értelméről; megismerjük az ötvenes évek közepének magyar ivási szokásait, a szeretkezés akkoriban dívó módozatait. Az egész regény összefércelt cselekményével, igénytelen stílusával a gyenge Moldova-munkák közé tartozik.

formátum féle2009.10.20. 07:36, magam2
minden ami érdekes lehet
na , kivagyok...?

|