Egyedül vagyok, beburkolózva csendbe. Meleg szobámban titok andalog. Nem ér el hozzám buszok dörmögése, fürdőszobából a zuhanyrózsa dala, még épp csak elmúlt az éjszaka - nem szól most hozzám senki se.
Lehunyt szemem mögött hullámzó nyugalom: virág, tó, fák... Tovább! Tovább!
De Nap tódul be az ablakon, s elkezdődik a napom...
Arany október ez. Az őszt nem jelzi más még, mint hogy korábban ér a nyugágyig az árnyék; meg egy nyárfa: kigyúl egy váratlan sugártól, s napnyugtáig kétségbeesve lángol. (ISz)
Halmosi, a volt humánerőforrás igazgató, vagy negyed órája figyelte a kövezetre boruló koldust. A karjait előrenyújtó, felfordított tenyereiből kelyhet formáló mozdulatlan asszony a járókelők többségéből szánalmat, másokból egyenesen viszolygást váltott ki.
Halmosi azonban nem dőlt be a póznak, sőt egyre fokozódó ellenszenvet érzett. Hiszen ő maga is nehéz helyzetbe került, amikor néhány hónapja váratlanul megváltak tőle.
- Sanyi, nagyon sajnálom, nincs más választásom. Csökkentenem kell a költségeket. De te remek szakember vagy, biztosan kapnak majd utánad.
Több mint nyolc együtt végigdolgozott év után mindössze ennyit mondott neki a cég vezetője. A volt igazgató heteken keresztül hívogatta az ismerőseit, míg végre ráébredt, esélye sincs. Noha a végkielégítéséből még fél évre futotta, Halmosi rohamosan kezdte elveszíteni az önbecsülését. Még az eredeti szakmájába, tanítani is visszament volna, de mindenütt elutasították. Otthon maradni nem volt kedve, ezért többniyre céltalanul lődörgött a városban.
De a koldulás az más, ahhoz mindent fel kell adni. Vagy az is lehet, hogy hatásvadász színházi produkció az egész. Mint ezé is itt.
Halmosi nem bírta tovább, a télikabátja alá beszivárgó légáramtól amúgy is fázni kezdett. A földön térdeplő asszonyhoz lépett.
- Jól figyelj – mondta a rongycsomónak. Megpróbált uralkodni magán, hogy ne remegjen a hangja.
- Kapsz tőlem egy tízezrest, ha megnyalod a kezem. Ahogy elnézem, két nap alatt sem jön össze ennyi. Egy perced van, hogy megcsináld. Hallod? – fejezte be a kesztyűjét lehúzva. Gyomra összeszorult az izgalomtól. A kolduson nem látszott, hogy megértette.
- Harminc, harmincöt, negyven, negyvenöt... – tagolta, amikor egyszerre érezte, hogy az asszony megragadja a kezét, majd lassan végignyalja, egészen a csuklójáig.
- Rendben – húzta el a kezét Halmosi. Nem bírt az asszonyra nézni. – Megkapod a pénzed.
Miközben a koldus tenyerébe gyűrte a tízezrest, hetek óta először ismét embernek érezte magát.
Aki árgus szemmel néz, szigorúan, gyanakvóan, éberen vizslat, figyel valamit. A kifejezés a görög mitológiából ered.
Argosz vagy Argus Inakhosz és Gaia fia. Sokszemű pásztoróriás, aki hazáját, Árkádiát többször is megmentette a pusztulástól, hála sok szemének, amelyekkel éberen tudott figyelni.
Történt egyszer, hogy Zeusz beleszeretett Ióba. Amikor a féltékeny Héra tudomást szerzett Zeusz újabb félrelépéséről, bosszút akart állni Ión. Zeusz, hogy megvédje kedvesét, üszővé változtatta. Ám Héra elragadta Iót, és az éber Argosz őrizetére bízta, hogy Zeusz nehogy a közelébe férkőzzön. Ám Hermész Zeusz utasítására édes énekével elaltatta az óriás összes szemét, és álmában leszúrta a mindenlátó őrt. Ekkor megjelent Zeusz, és Ióval Egyiptomba ment, ahol visszaváltoztatta üszőből emberré, és végre egymáséi lehettek.
Héra megtalálta Argosz holttestét, és hogy tette örök emlék maradjon, a százszemű óriás szemeit a páva farktollaira helyezte, átadva ezzel a madárnak az éberség képességét. (Az antikvitásban a páva Héra, a sas pedig Zeusz szent madara volt.) Árgosz szemei az égboltra kerülve a csillagos eget is jelentették.