Van szavunk az íz- illetve szagérzékelés hiányára?
A környező világ észlelésére, felfogására öt érzékszervet használunk: a látást, hallást, tapintást, ízlelést és szaglást. Ezek mindegyikének megléte és helyes működése a legtöbbünk számára magától értetődő, bármely érzékelésmód elvesztése jelentős minőségi változást jelent az ember életében.
A környezet számára is könnyen észrevehető érzékszervi fogyatékosság a hallás és a látás elvesztése, a siketség és a vakság. Ezek gyökeresen megváltozott életminőséget tesznek lehetővé a fogyatékos személy számára, hiszen a bennünket érő ingerek túlnyomórészt vizuális és akusztikus jellegűek. A látás és hallás jelentős romlásával vagy hiányával élő embereket a legtöbb ország köznyelve megnevezi valamiképpen.
A többi érzékszervi modalitás elvesztése kevésbé feltűnő a külső szemlélő számára, és kevésbé befolyásolja a mindennapi életet (bár mind a szaglás, mind az ízlelés és a tapintás elvesztése életminőség-romlást eredményez). Éppen ezért a köznyelvben nincsenek e fogyatékosságokra szavak, tudományos szakkifejezések viszont léteznek ezek leírására is.
A szaglás elvesztése az anosmia, gyengülése pedig a dysosmia. Az ízérzés elvesztése az ageusia, gyengülése a hypogeusia, jelentős megváltozása pedig a dysgeusia (az ízlelt ételnek nem megfelelő íz érzékelése). Az ízérzés elvesztésének görög eredetű megnevezését még az orvosok is elenyészően ritkán alkalmazzák.
A tapintás bonyolultabb téma, hiszen különböző modalitásai (hő-és fájdalomérzet, finom tapintás és nyomás, mélyérzés, vibráció) egymástól függetlenül károsodhatnak az adott bőrterület betegsége, sérülése valamint idegrendszeri rendellenességek miatt. A köznyelvben erre a fogyatékosságcsoportra sincsen külön megnevezés.