egyperces...

Pasifogó trükkök

Kiszi barátnőmmel elhatároztuk, hogy jó nők leszünk, mert már elegünk van a szingli létből. Nagyszabású fogyókúrába kezdtünk, amelynek szerves részét képezi a sport.

Ma például úszni voltunk. Reméltem, összefutunk néhány jó pasival is, de csak kiéhezett vén kecskék köröztek a vízben zsákmányra várva. Más az uszodában jó testű vízipólósokkal ismerkedik, ránk meg a taták tapadnak. Ha pótnagypapát szeretnék, felveszem a kapcsolatot a helyi Öregek Otthonával. Úgyhogy többet az uszoda környékére sem megyünk.

Kiszi egy női magazinban olvasott arról, hol lehet leggyakrabban férfiakkal ismerkedni. A cikk írója szerint barkácsáruházakban, futball- és kosár meccseken, valamint boksz edzéseken.
Ezen felbuzdulva elhatároztuk, hogy hét közben bokszolunk, hétvégeken meg kosárlabda meccsekre járunk.

Rögtön egy futballmérkőzéssel indítottunk. Mivel fogalmunk sem volt a csapatok által használatos mez színeiről, úgy döntöttünk, a közömbös fekete mellett maradunk. Kiszi büszkén mutogatta pasi fogó, fekete szerelését. Meg volt győződve arról, hogy drámai hatást ér el vele. Hát az biztos. Sápadt, fehér bőrével úgy nézett ki benne, mint maga a megtestesült fekete dögvész.
Nagy nehezen kijutottunk a stadionba, átverekedtük magunkat a tömegen. Igaz, volt néhány jó pasi, de sajnos le kellett vonnunk a konzekvenciákat. Futballmeccsen képtelenség ismerkedni. Az itt fellelhető hímnemű példányok agymosáson mennek keresztül, amint belépnek a kapun. Elfelejtenek munkát, családot, nőket. Két dolog létezik számukra: a labda és a hülye bíró.
Hordákba verődve vedelték a sört, köpték a maghéjat, trágárul ordítoztak, szidták a bírót, az ellenséges csapatot, majd a meccs vége felé már egymást is.
Néhány fanatikus tömegverekedést produkált. Kiszit le is fújták gázsprével. Fuldoklott, haldoklott, én meg orvosért kiáltottam, de a nagy zajban nem hallotta meg senki, úgyhogy kénytelen volt összeszedni magát. Mentettük a bőrünket.

Valamelyik nap ismét elmerészkedtem az uszodába. A medencébe ezúttal nem fértem be, mert megszállták az általános iskolások. Szégyenszemre hazakullogtam.

Következő hétvégén kosármeccsen tettük tiszteletünket. Ezúttal vörös és fekete színekben pompáztunk a helyi kosárlabdacsapat szurkolótáborához illően. Mondjuk, lehet, hogy nem kellett volna rögtön a B-középben ülnünk, mert a felvadult, félmeztelen szurkolók halálra tapostak. Aztán Kiszi eszméletét vesztette, amikor egy nagydarab, benga állat fejbe dobta a labdával. Elvitte a mentő, én meg mehettem haza egyedül.

Mivel poros kisvárosunkban nincsenek barkácsáruházak, ezért úgy döntöttünk, a helyi Kertészek boltjában próbálunk szerencsét. Ott is árulnak barkácscuccokat.
Vettünk néhány csomag vetőmagot és egy metszőollót. Jó pasikat nem láttunk, de öregasszonyt annál többet. A sorok közt dulakodtak az utolsó zacskó salátamagért. Aztán közelharc alakult ki a retek részlegen. A pénztárosnőnek kellett közbeavatkoznia. Úgy látszik, bárhová megyünk, ádáz harcok dúlnak körülöttünk.

Kick-boksz edzésen is voltunk. Az edző úgy nézett ki, mint Rambó. Színes pántot hord a fején és nagyon félelmetes. Mikor meglátott bennünket, rögtön hozzánk lépett. Körbejárt, mint zsákmányát a ragadozó és elégedetten csámcsogott. Aztán megszólalt: – „Még gyúrsz egy kicsit, én meg rettegett harcost faragok belőled. Ilyen testfelépítéssel ellenfeleid már attól összetojják magukat, ha meglátnak. Jobb leszel, mint Tong-Po!”
Rambó azt is közölte, hogy hétvégén kick-boksz meccs lesz és számít a megjelenésünkre, természetesen nézőként.

Sokáig gondolkoztam azon, miben is jelenjek meg a neves eseményen. Aztán úgy döntöttem, mivel egy kick-boksz versenyről van szó, sportosan fogok kinézni. Nézetemet Kiszivel is megosztottam, aki hasonló véleményen volt. Ezrét mindketten joggingban mentük és sportcipőben. Feltételeztem, hogy egy ilyen versenyen nincs kiöltözve senki, végtére is nem az operabálba készültünk. Sportemberek lévén, úgy döntöttünk kerékpárral közelítjük meg a verseny színhelyét, amely a várostól cirka 20 kilométerre volt megtalálható. A terv a következő volt: fél 10-re megyek Kiszihez, felcsengetek, lejön és áttekerünk a sportcsarnokhoz.
Az 120 km/órás ellenszél miatt fél órát késtem és totálisan kimerültem, mire megközelítettem az utcát, ahol Kiszi lakik. Le kellett dőlnöm pihenni. De ehhez először fel kellett mászni a negyedik emeletre a kerékpárral a vállamon. Aztán lejöttem. Ezúttal a nyakamban cipeltem a bicajt. Patakokban folyt rólam a víz, mire elindultunk.
Időközben a szél is felerősödött, már 200 km/órával tombolt. Az égen gyanúsan fekete felhők gyülekeztek. Ha lett volna rádiónk, értesülhettünk volna róla, hogy tornádó közeleg.  De nem volt. Máig nem sikerült rájönnöm annak okára, hogyan lehetséges az, hogy a szél mindig szembe fúj, akármilyen irányba tekerek. Lehet, hogy az a menetszél? Nem tekerhettem annyira gyorsan. Vagy igen?
Elkezdett ömleni az eső. Zúgott lefelé a vízelvezető árkokba az út mentén. Alig bírtuk tartani a kerékpárt. Mivel pont a két település között jártunk, valami kihalt pusztán, esélyünk sem volt arra, hogy menedéket találjunk. Mondjuk Kiszi próbálta túlordítani a süvöltő szelet, és felvetette, mi lenne, ha beállnánk az egyetlen fa alá, ami látótávolságunkba került. De elvetettük a tervet, mert a fába belecsapott a villám. Nem tehettünk mást, gyorsabban tekertünk. Egy sor szabálytalanság után meg is érkeztünk. Tulajdonképpen nem a mi hibánk volt, mikor egymásba ment egy vegyi anyagokat szállító bolgár kamion és egy tehergépkocsi. Állítólag még folyik a helyszínelés.

Mire megérkeztünk, már javában folyt a verseny. Ki gondolta volna, hogy heves tornádókkal és égszakadással is kalkulálnunk kellett volna! Ezt persze elfelejtette említeni a hülye meteorológus!
Mivel a parkoló zsúfolásig megtelt, kikötöttem járművemet egy fához, egy Mercedes mellé. Rajtunk kívül nem akadt még egy olyan ökör, aki nem autóval vágott neki a távnak. Még a helyiek is kocsival érkeztek. Több tévétársaságot is felfedezni véltem.
Azt ugye mondanom sem kell, hogy ruhánkból, hajunkból, hátizsákunkból és cipőinkből is ömlött a víz.
Betocsogtunk a csarnokba, amely dugig volt elegáns, tökéletesen sminkelt cicababákkal, öltönyös férfiakkal és hírességekkel. Amint beléptünk, minden szempár ránk szegeződött, beleértve a tévétársaságok kameráit is. Rambó sietett segítségünkre. Felajánlott 2 garnitúra kick-boksz ruhát a csapat színeiben. Mivel csupán egy darab női méret volt nála, ezt Kiszi kapta. A másik garnitúra a saját váltóruhája volt. Rambó azt mondta, kapjam magamra, biztosan jó a méret. Mivel Kiszi múltkor rájött, hogy a fekete szín sápasztja, elhappolta a sárga övet, mire odanéztem. Így hát a fekete övet kötöttem derekamra. Sportcipőinket felraktuk a közeli radiátorra száradni, így mi is mezítláb voltunk, akárcsak a többi versenyző.
Rambó szerzett valahonnan egy hajszárítót is, úgyhogy kimentünk a mosdóba, hogy rendbe szedjük magunkat.
Épp pisiltem, mikor akaratlanul is kihallgattam két női versenyző beszélgetését. Egy nagy állatról csevegtek, aki versenyezni fog. Állítólag egy terminátor. Igazi Yeti. Attól rettegtek, összesorsolják őket a böhömmel. Na, erre kíváncsi vagyok. Mondtam is Kiszinek, hogy lesz itt egy nagy állat is. Izgatottan vártuk, hogy mindenkit összeverjen, de nem jelent meg. Kár.

Rambó nagy kegyesen megengedte, hogy a kick-boksz ruhában menjünk haza, mivel a melegítőnkből még mindig csöpögött a víz. Valaki azért elvihetett volna autóval. Mondjuk Rambó. Éppen akkor szállt be egy Mercedesbe, mikor a kerékpárom láncával kínlódtam mellette. Biztosan berozsdásodott a sok nedvességtől. Mielőtt még gázt adott volna, kihajolt az ablakon és odavetette, hogy nyáron lesz edzőtábor és számít a megjelenésemre. 
Ja, persze! Nincs a környéken egy aktuális rém sem, akivel a táborlakók esténként ijesztgethetnék egymást? Szükség van a szörnyűséges yetire? Jason a Péntek 13-ból már lejárt lemez! Ő tavaly volt terítéken, mikor a soltvadkerti tó mellett táboroztak. Idén a Mátrába mennek. Én biztosan nem leszek ott, inkább maradok otthon és olvasgatok csendes magányomban. Feladtam, egyetlen pasi sem ér meg ennyi erőfeszítést…

(KH)