2009.10.18. 12:39, magam2
egyperces...
Halmosi, a volt humánerőforrás igazgató, vagy negyed órája figyelte a kövezetre boruló koldust. A karjait előrenyújtó, felfordított tenyereiből kelyhet formáló mozdulatlan asszony a járókelők többségéből szánalmat, másokból egyenesen viszolygást váltott ki.
Halmosi azonban nem dőlt be a póznak, sőt egyre fokozódó ellenszenvet érzett. Hiszen ő maga is nehéz helyzetbe került, amikor néhány hónapja váratlanul megváltak tőle.
- Sanyi, nagyon sajnálom, nincs más választásom. Csökkentenem kell a költségeket. De te remek szakember vagy, biztosan kapnak majd utánad.
Több mint nyolc együtt végigdolgozott év után mindössze ennyit mondott neki a cég vezetője. A volt igazgató heteken keresztül hívogatta az ismerőseit, míg végre ráébredt, esélye sincs. Noha a végkielégítéséből még fél évre futotta, Halmosi rohamosan kezdte elveszíteni az önbecsülését. Még az eredeti szakmájába, tanítani is visszament volna, de mindenütt elutasították. Otthon maradni nem volt kedve, ezért többniyre céltalanul lődörgött a városban.
De a koldulás az más, ahhoz mindent fel kell adni. Vagy az is lehet, hogy hatásvadász színházi produkció az egész. Mint ezé is itt.
Halmosi nem bírta tovább, a télikabátja alá beszivárgó légáramtól amúgy is fázni kezdett. A földön térdeplő asszonyhoz lépett.
- Jól figyelj – mondta a rongycsomónak. Megpróbált uralkodni magán, hogy ne remegjen a hangja.
- Kapsz tőlem egy tízezrest, ha megnyalod a kezem. Ahogy elnézem, két nap alatt sem jön össze ennyi. Egy perced van, hogy megcsináld. Hallod? – fejezte be a kesztyűjét lehúzva. Gyomra összeszorult az izgalomtól. A kolduson nem látszott, hogy megértette.
- Harminc, harmincöt, negyven, negyvenöt... – tagolta, amikor egyszerre érezte, hogy az asszony megragadja a kezét, majd lassan végignyalja, egészen a csuklójáig.
- Rendben – húzta el a kezét Halmosi. Nem bírt az asszonyra nézni. – Megkapod a pénzed.
Miközben a koldus tenyerébe gyűrte a tízezrest, hetek óta először ismét embernek érezte magát.