Ez már a másik ősz... a fáradt. Szél kerget tört virágot, ágat. Hová lett az arany lomb, lángoló, szép levelek tarka varázsa? Elmúltak... mint az idő, lásd, együtt süllyedtek a sárba. Dér fedi már a mezőt, Fázós köd fekszik a tájon... (KM)
Alpakka tisztításához súrolószert ne használjunk, mivel a fémfelületét könnyen összekarcolhatjuk. Kerüljük az erősebb vegyszereket is, mert maradandó nyomokat hagyhatnak a tárgyakon.
Ha az alpakka foltos, 10%-os ecetbe mártott puha ruhával dörzsöljük át, azután vízzel öblítsük. Ha a foltok mégis megmaradnának, alkohol, krétapor és szalmiákszesz keverékével távolítsuk el. Igen jó és egyszerű megoldás, ha a tárgyakat a burgonya főzőlevében mossuk le. A foltok teljesen eltűnnek.
Ritkán használt alpakka tárgyainkat száraz helyen tároljuk.
Csomagoljuk be háztartási alufóliába vagy selyempapírba, védjük az oxidálódástól.
Az alpakkából készült tárgyakat forró szappanos vagy mosószeres vízzel tisztítsuk, majd bő hideg vízben öblítsük és puha ronggyal fényesítsük. Még hatásosabb, ha a szappanos vízhez szalmiákszeszt is keverünk (1 liter víz, 1 evőkanál szalmiákszesz).
Ülök, és csak nézek ki a fejemből. Otthon vagyok, de bárhol máshol is lehetnék, mert minden hely ugyanolyan. Egyforma szürke. Nem értem, az emberek hogy bírnak itt élni. Itt minden ugyanolyan egyhangú. Soha semmi változatosság, mindig csak ugyanaz. A napok csak telnek, némán, csendben, rendezetten. Már-már azt hiszem, direkt csinálják ezt. Engem akarnak megfojtani! Hisz mindenki más, akit megkérdezek, azt mondja, tévedek. Arra unszolnak, vegyem észre az élet apró örömeit. De azok is ugyanazok mindig! És egyik sem érdekel. Mind ahhoz a világhoz tartozik, ami kitaszít engem. Körülöttem csak úgy hömpölyögnek az érzelmek, valahogy engem mégis kikerülnek. Egy kislány éppen sír az utcán, egy pár szinte lángol a szerelemtől, egy csapat fiú dől a nevetéstől… de én semmit sem érzek! Üres vagyok! Egyetlen érzés, mi bennem kavarog, a keserűség. Sóhajtva felkelek, és inkább elmegyek sétálni, mert az is jobb, mint csak itt ülni az ablakban, és bámulni kifele.
Ballagok az utcán, mellettem autók százai zúgnak el, boltok tömkelegét hagyom magam mögött. Már nem tudom, mióta sétálok céltalanul, mikor fölpillantva azt veszem észre, hogy előttem a könyvtár épülete magasodik. Úgy döntök, bemegyek, hátha találok valami olvasnivalót. Az egyetlen dolog, ami színessé teszi egy kicsit az életemet, a könyvek, melyek más világba repítenek el. De mind egy-egy fájdalom is egyben, hisz mikor a végére érek, vagy le kell raknom, visszarántanak a valóságba, és mintha az egyformaság súlya csak nagyobb és nagyobb lenne. Egyre nehezebb elviselni.
Ahogy beljebb megyek a könyvsorok között, azt veszem észre, hogy egy bácsi körében sok-sok gyerek ül, és kérdezgetnek tőle, beszélgetnek vele. Odamegyek, megnézni, mi van ott. A könyvtáros néni halkan a fülembe súgja:
– Ő egy író. Menj te is szépen, biztos élvezni fogod.
És már taszigál is, míg egyszer csak ott állok előtte, és ő néz rám. Olyan érzésem van, mintha átlátna rajtam.
– Szervusz kishölgy! – szólít meg – Lelked, mint egy feketelyuk. Mi a baj, kis drága?
Akaratom ellenére sírva fakadok. A többi gyerek meg csak bámul rám. De az író magához húz, és leültet ölébe.
– Próbáld meg szavakba önteni, hidd el, máris jobb lesz – biztat engem.
Mély levegőt veszek, és elfojtom könnyeim.
– Az egész világ olyan szürke mostanában. Senki sem ért meg, mindenki csak elvár tőlem. De maga… maga színes. Színesebb, mint a legjobb könyvem. És nem értem, miért élnek az emberek
– Ez azért van, mert bennem ezernyi és ezernyi történet él. Ezek, meg a mosolygós arcok éltetnek engem, mint másokat gyermekeik, vagy festményeik. Mindannyiunknak meg kell találnia azt, amit igazán szeret. És én látom benned a történetek kis magjait. Ne add fel életed, és amire vágysz, megleled.
Ekkor megértettem. Megértettem, miért boldogok az emberek, miért szeretnek élni. És arra is rájöttem, hogy én miért akarok élni! Én írni akarok! Más embereket boldoggá tenni és felébreszteni! Úgy ahogy engem is felébresztettek most. A világ egyszerre visszanyerte színeit, és az érzések kavalkádja éledt fel bennem. De legeslegjobban az író ragyogott. És biztos voltam, hogy ő érzi, tudja, hogy most mit élek át. Talán mindezt ő is megélte.
Talpra álltam, és szembenéztem az élettel és annak ezernyi gondjával, tudva, hogy mindig ott fog lebegni előttem célom, melyet soha többé nem tévesztek szem elől.(MÁ)
Páternoszternek, illetve páternoszter liftnek nevezik azt a felvonót, mely egyik oldalukon (elöl) nyitott kabinok láncolatából áll, igen lassan, de folyamatosan halad, ezért mozgás közben kell megoldani a ki- és beszállást.
Első ízben a londoni J.E. Hall készített ilyen szerkezetet 1884-ben „körlift” néven. A páternoszter nevet – mint erre a kérdező jól ráérzett – az imádkozás közben gyakran morzsolgatott rózsafüzérhez való hasonlatossága miatt kapta. Pater Noster a Miatyánk imádság első két szava latinul (jelentése: mi atyánk).
Ma már nem csupán a felvonót nevezik páternoszternek (így, magyaros helyesírással). A Pallas Nagy Lexikona szerint páternoszter „a gépészetben olyan emelőkészülék, mely két egymás fölött álló szíjkerékre feszített szíjon levő serlegekkel emeli az anyagot. Ilyeneket használnak a zsákoló cséplőkön, rostáló gépeken, őrlőmalmokban, építkezéseknél, stb.”
Közkeletű tévhit, hogy a páternoszter a legfelső emelet fölött, illetve a legalsó alatt átfordul, azaz ha valaki véletlenül (vagy direkt) bent marad, az fejre esik. Nos, ez nem igaz, a kabin ilyenkor csupán oldalirányú mozgást végez – valahogy úgy érdemes elképzelni, mint egy lapított óriáskereket.
Bár középületekben hasznos jószág a páternoszter, mivel több ember egyidejű szállítására alkalmas, mint a lift, egyre kevesebb helyen használják. Ennek oka az, hogy sok baleset történt már a ki- és beszálláskor, a mozgásukban korlátozottak, kerekesszékesek nem tudják használni, és nagyon sokan félnek tőle.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
