jó reggelt...

Ösvény

Szemünk világít,
arcunk világít,
világít egész testünk
vakító déli fényben,
jól láthatóan, messze,
szikláról vízmosásba,
újabb sziklára onnan,
a remény ösvényeit
kutatjuk, magasabban,
a kitaposott utak
lefelé visznek mindig,
ez az ösvény meg hol van,
remény ösvénye, merre,
nincsen előttünk járók
lábnyoma szikla-porban,
kavicsok között sincsen,
ezért hát fölfelé csak,
a felhő-zászlós csúcsra,
tüdő- és szívszakadva,
s ha felérünk, már tudjuk:
reményünk útja ott van
két talpunk alatt mindig,
a talpalatnyi sziklán,
kavicsos görgetegben,
mindig, ahova lépünk,
ezért nem látjuk délben,
ezért nem látjuk este,
de erre lépünk reggel.
(GyI)