egyperces…

Látod

– Nekem az kell. Annyira szeretném.
– Ne már. Ne találgass!
– De. Kérlek! Szükségem van rá.
– Most?
– Igen, most, és ezentúl minden nap.
– Biztos nem várhatna még pár napot?
– Biztos. Akarod, hogy este főzzek neked vaníliás pudingot?
– Utálsz vaníliás pudingot főzni.
– Majd főzök csokisat is, magamnak, és akkor nem fogom utálni.
– Hm.
– Úgy is szeretsz vásárolni. Legalább kihasználhatod az alkalmat. Ott vannak micsodák, meg izék is. Biztos találsz valami hasznosat.
– Meddig akarsz nyafogni?
– Én nem nyafogni akarok. Egyetlen egy dolgot szeretnék megvenni. Nem tudom miért kéreted így magad. Tíz perc alatt kocsival ott vagyunk.
– Na, kapd össze magad!
– … Kész vagyok. Indulhatunk.

– Öt perced van.
– Három is elég. Tudom hol van, nem kell keresgélnem.

– Látod, meg is van. Mehetünk.
– Mindjárt, csak megnézem még ezt a micsodát.
– Ja, jó, nézd.
– Aha, meg az az izé is jó lenne a miafenéhez.
– Jól van. Te tudod.
– Még keresek egy francot, és mehetünk.
– Persze, nyugodtan.
– Na, megvagy már?
– Igen, már fél órája itt hurcolom.
– Jó. Akkor mehetünk a pénztárhoz.

– Jaj, de szép! Úgy örülök neki! Hova tegyem? Hol lenne a legjobb helye?
– Nem mindegy?!
– Nem. Egyáltalán nem.
– …
– Így ni! Itt lesz. Szerinted?
– Felőlem …
– Gyönyörű. Egész este nézni fogom.
– Aha.
– Soha az életben nem volt még ilyen szép szennyeskosaram.
– Viszed a konyhába, vagy nézzem én helyetted, amíg főzöd a vaníliás pudingot? (Suana)