formátum fele2021.09.07. 07:58, magam2
minden ami erdekes lehet
egyperces...
A szomszéd tehene
Elfordította a kulcsot, majd kézikocsijával megkezdte napi rutinját. Rövid vásárlókörút, kis beszélgetés a barátnőkkel, pihenés a közeli parkban. Takács Lajosné minden napja hasonlóan telt, mióta cukrász férje egy hosszú betegség után magára hagyta. A kis Anna már húsz éve nem lakik velük, egyedül neveli kislányát az ország másik végében, mert Sára apja elhagyta őket egy 10 évvel fiatalabb nő miatt. A hétvégén csajos napok jönnek, hármasban a nyakukba veszik a várost, fodrász, kozmetikus, állatkert, mozi. Holnap érkeznek a lányok, három hónapja nem találkoztak, csak telefonon tartották a kapcsolatot. Az a fránya internet, Anna mindig győzködi, hogy vezettesse be és akkor gyakrabban tudnak beszélni, meg valamilyen programmal, ingyen is tudnának beszélni, úgy, hogy láthatná is az unokáját, de nem. Túl öreg vagyok már ahhoz, hogy tanuljak, mondogatja mindig mikor lánya felhozza a témát. Vannak akik már nem képesek fejlődni. Eleget tanultam mikor kislány voltam, nincs kedvem az új dolgokhoz. Még hogy a jó pap holtig tanul. Ő biztos nem szenvedett a számtannal az elemiben. Tanultam már eleget és annak sem lett meg a kellő eredménye. Élelmiszerbolti eladó, harmincöt év egy üzletben. Olyan hűséges vevőkörrel, amit még a szomszéd nagyáruház igazgatója is irigyelt. Ideje meglátogatni a bank automatát. A hétvégi csajos napra kell egy kis mozgó tőke, a kis Sárának születésnapja lesz, már a tizedik. A gondolatok cikáznak Aranka fejében miközben az automata gombjait nyomkodja, gépiesen. Egy újabb hitel, pedig csak 23-a van, még legalább két hét a nyugdíjig, de ez az ötvenezer forint kell a hétvégére, még kevés is. Az étkezés megint háttérbe szorul. Minek annyit enni, csak elhízik az ember. Menjünk haza, ideje egy kicsit takarítani.
Hazaérve a bevásárló szatyor a konyhapulton piheni ki a kirándulás fáradalmait, benne fekszik, megbújva az a kis far-hát és tepertő, ami az elkövetkező napok menüsora lesz. Minden a helyére kerül, és a fagyasztóból is kikerült a kacsa nyaka egy jóízű leves főszereplője. Éppen rottyan egyet, mikor csengetnek. Aranka az ajtóhoz lép, és látja, hogy két fiatal áll az ajtó előtt. Jó napot! -hangzik egy fiatal nő hangja. A kukucskán keresztül Aranka felméri látogatóit. Egy fiatal szőke nő, jól öltözött, szimpatikus, tisztára mint Olivia Newton John fiatalon, mellette egy alacsony barna férfi, gesztenye barna szemekkel, olyan mint a szomszéd Gizike unokaöcse a Mátéka. Miben segíthetek? - szólt ki a meglepett asszony. - Csak pár percre zavarnánk, a segítségét szeretnénk kérni. Megtenné, hogy beenged bennünket? - Nem tudom, hogy jó ötlet-e, egyedül vagyok itthon. Csak érdeklődni szeretnénk a szomszéd ház után. - Nem tudok róla, hogy árulnák a házat. - Mekkora a ház és mekkora a telek? - Hát jöjjenek be, főzök egy kávét. Aranka beengedi a szimpatikus, de számára idegen személyeket és leülteti őket a konyhában. Szóval a szomszéd házat szeretnék megvásárolni? - Egyenlőre csak érdeklődnénk utána, nem tudja véletlenül a tulaj telefonszámát? - De tudom, egy pillanat megnézem a szobában a naptáramat. Aranka ezzel bement a szobába és a két idegen eközben az előszobában és a konyhában kutat Aranka holmija között. - Na már, meg is van. Mindig máshova pakolom ezt a naptárt. Tessék, Dr. Horváth Lajos és itt a száma is. - Köszönjük asszonyom a viszont látásra. - Nem hívják fel? - De igen, csak most sietnünk kell.
- Akkor viszontlátásra.
Ezzel az idegenek megszabadították Arankát az ötvenezer forintjától! (RozványiD)
formátum fele2021.09.07. 07:57, magam2
minden ami erdekes lehet
nem mindegy honnan nézed...
formátum fele2021.09.07. 07:56, magam2
minden ami erdekes lehet
tudtad…?
(Pongrácz) Szent István magyar származású jezsuita pap és vértanú
István Kassán szenvedett vértanúhalált Rákóczi György hajdúinak kezétől két társával, Kőrösi Márk és Grodziecki Menyhérttel együtt. Az 1582-ben Alvincen született jezsuita pap, Pongrácz István 1619-ben halt vértanúhalált. István az erdélyi Alvincen született az ősi magyar Pongrácz családban. A kolozsvári jezsuita kollégiumban tanult, Brnóban (Brünn) lett novícius, Klagenfurtban, Laibachban és Grazban képezte magát, majd 1615-ben került a felvidéki Homonnára, a jezsuita kollégium tanáraként és hitszónokként. Kassán szenvedett vértanúhalált Rákóczi György hajdúinak kezétől társaival, Kőrösi Márkkal és Grodziecki Menyhérttel együtt. Kínzói, akik halottnak hitték, pöcegödörbe vetették, ahol csupán egy nappal később halt meg. X. Pius pápa 1905-ben engedélyezte tiszteletét. 1995. július 7-én II. János Pál avatta szentté őket Kassán. (világháló)
formátum fele2021.09.07. 07:55, magam2
minden ami erdekes lehet
ügyes...

formátum fele2021.09.07. 07:55, magam2
minden ami erdekes lehet
településeink…
Nemeshany
Nemeshany község Veszprém megyében, a Sümegi
kistérségben.
Fekvése
Sümegtől 15 km-re, Devecsertől 7 km-re található.
Legközelebbi települések
Bodorfa, Káptalanfa, Gyepükaján, Csabrendek, Devecser,
Sárosfőpuszta
Nevének eredete
A Hany helységnév a magyar régi hany (mocsár, láp,
ingovány) főnévből keletkezett. A Nemes előtag
kisnemesi lakosokra utal.
Története
A nevét 1230-ban már említik. Egy részét akkor már
nemesek birtokolták, másik része várföld volt. Két
község török idők alatti-utáni összeolvadásból alakult
ki a falu. A török hódoltság alatt majdnem teljesen
elnéptelenedett. A visszatérő nemesek újjáépítették
és felvirágoztatták a községet. A hódoltság után
egészen a jobbágyfelszabadításig nemesek lakták.A
nemesi rangot a csehek elleni harcban kapták a falu
lakói.
Nevezetességei
Csizmadia malom
Első világháborús emlékmű
Evangélikus templom
Koplalói csárda
Kőhíd (a XVIII. században épült)
Közbirtokossági malom
Sárosfői-halastavak (természetvédelmi terület)
Szűz Mária neve római katolikus templom
(épült 1797-ben)

formátum fele2021.09.07. 07:50, magam2
minden ami erdekes lehet
ami összeköt...

formátum fele2021.09.07. 07:50, magam2
minden ami erdekes lehet
olvasó - sarok...

Sir Arthur Conan DOYLE
A SÁTÁN KUTYÁJA
Doyle a modern detektívregény megteremtésével szerzett maradandó helyet a világirodalomban. Tudományos módszerekkel dolgozó, mindent pompásan megfigyelő Sherlock Holmes legendás alakká vált. Doyle több kötetnyi elbeszélést írt Holmes kalandjairól, meg néhány regényt, utóbbiak közé tartozik A sátán kutyája.
Az ősi Baskervile családon a legenda szerint átok ül: Hugo nevű gonosz ősüket egy hatalmas fekete kutya ölte meg, s a kutya ugatását még a történet idején is hallani lehet a családi kastélyt környező lápokon. Sir Charles halálát is a kutyával hozzák összefüggésbe, s amikor fiatal örököse, Sir Henry hazatér kanadából, mindenféle gyanús körülmény arra utal, hogy életét veszély fenyegeti. Montimer doktor, a család barátja, Holmes segítségét kéri, s a detektív meg is fejti a hátborzongató rejtélyt, leleplezve a családi legendát saját céljaira felhasználó gazfickót és borzalmas kutyáját.
Az immár klasszikusnak számító detektívregény irodalmilag sem érdektelen. (Legeza)
formátum fele2021.09.07. 07:49, magam2
minden ami erdekes lehet
formátum fele2021.09.07. 07:48, magam2
minden ami erdekes lehet
KALENDÁRIUM
2021.Szeptember 7.
időjárás ma:
Kedden mindenhol számíthatunk hosszabb napos időszakokra, bár napközben átmenetileg lehetnek felhősebb körzetek is, de csapadék sehol sem várható. Gyenge, mérsékelt marad a szél. Hajnalra helyenként pára, köd kialakulhat. Reggel 3 és 12, délután 24 és 28 fok között alakul a hőmérséklet.
Ma Regina, Begónia, Menyhért, István, Ivor, Márkus, Kósa, Lél napja van.
Boldog névnapot!
Regina: Latin eredetű név, jelentése királynő, a keresztény névadásban eredetileg Máriára mint a mennyek királynéjára utalt. Más magyarázat szerint a Rein- kezdetű német nevek önállósult becézője.
Szeptember 7, Szeptember 4
Begónia: Magyar eredetű név, jelentése a virág maga.
December 17, Szeptember 7
Menyhért: A germán eredetű Meinhard névből származik. Jelentése erő, erős, merész. A magyarban a Melchior nevet Menyhért névvel helyettesítették a napkeleti bölcsek egyikének a legendabeli nevét.
Szeptember 7, Augusztus 14, Január 6, Augusztus 22
István: Görög, német, szláv, magyar eredetű név, régi magyar Istefán változatából. Jelentése virágkoszorú, régen a görögök életében nagyon fontos szerepet játszott a koszorú, ezzel díszítették a házaikat fiúgyermek születésekor, házasságkötéskor. Ez volt a híres harcosoknak, a versenyek győzteseinek és a közéletben kiváló polgároknak a dísze, jutalma. Athénban a hivatali méltóságnak és a sérthetetlenségnek is a jele volt.
Augusztus 3, Augusztus 16, Augusztus 20, Szeptember 2, Szeptember 7, December 26Ivor: A név eredetére vonatkozóan több magyarázat is ismeretes. Ír, skót, velsz eredetű név, jelentése úr, uralkodó. Másik magyarázat szerint, az Igor ukrán és belorusz változata. Harmadik kutatás szerint, magyar eredetű név, jelentése ismeretlen.
Szeptember 7
Márkus: Latin eredetű név, a Marcus névből ered. Jelentése Mars hadistenhez tartozó, neki szentelt.
Április 25, Május 25, Június 18, Szeptember 7, Október 7
Kósa: Magyar eredetű név, a Ko- kezdetű nevek becézőjéből önállósult. Jelentése kos.
Szeptember 7, Szeptember 27
Lél: Finnugor magyar eredetű név, Árpád fejedelem dédunokájának a neve. Jelentése kürtös, kürtfúvó.
Március 2, Április 9, Augusztus 2, Szeptember 7, Október 16
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
London városát teljesen elpusztította a szeptember 2-án kitört tűzvész.
355 éve
1666. 09. 07.
Londonban megszületett I. Erzsébet angol uralkodó, a Tudor-ház utolsó sarja. Hozzá fűződik Anglia virágkora.
488 éve
1533. 09. 07.
A Brazil Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepe
199 éve
1822. 09. 07.
Megszületett Grandma Moses amerikai festőnő, aki 101 éves korában még 25 képet festett.
161 éve
1860. 09. 07.
Megszületett Mollináry Gizella költő és író (Betelt a föld hamissággal).
125 éve
1896. 09. 07.
Megnyílt a Fészek Művészklub. FÉSZEK=Festők, Építészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek, Komédiások.
120 éve
1901. 09. 07.
Megszületett David Packard, a Hewlett-Packard cég egyik alapítója.
109 éve
1912. 09. 07.
Meghalt Kéthly Anna szociáldemokrata politikus, a nőmozgalom egyik vezetője, a Magyar Forradalmi Tanács elnöke.
45 éve
1976. 09. 07.
Meghalt Terence Young kínai származású amerikai rendező, forgatókönyvíró (James Bond sorozatból: Dr. No).
27 éve
1994. 09. 07.
(Grodziecki) Szent Menyhért lengyel jezsuita pap és vértanú napja
26 éve
1995. 09. 07.
(Kőrösi) Szent Márk horváth származású jezsuita pap és vértanú napja
26 éve
1995. 09. 07.
(Pongrácz) Szent István magyar származású jezsuita pap és vértanú napja
26 éve
1995. 09. 07.
Új-Hollandia kormányzója letette a fegyvert az angolok előtt, a hollandok elvesztették amerikai gyarmataikat.
357 éve
1664. 09. 07.
Megszületett Victorien Sardou francia író, drámaíró. Puccini Tosca című operáját az ő drámája ihlette.
190 éve
1831. 09. 07.
Meghalt Szelestey László költő (Érzelemvirágok, Falu pacsirtája, Tündérkirály, Egy rab álmai).
146 éve
1875. 09. 07.
formátum fele2021.09.07. 07:43, magam2
minden ami erdekes lehet
a hentesnek szép sertés feje van...

|