Amikor azt mondják lesajnáló arccal: "Ugyan már, ez képtelenség!" Vagy legyintenek csak fásultan: "Ne álmodozz, esélyed sincsen!" – Akkor megpróbálják az asztalról lesöpörni azt, amiben te hinnél, vagy próbálnál hinni, ha erősebb lennél. Talán igazuk van – talán nincs. De vajon mi a fontosabb: Amit ők igaznak vélnek, vagy amiben te hiszel? S ha eleve eldobsz valamit, amiért még csak meg sem próbáltad kinyújtani a kezed, később vajon hányszor fogod megbánni ezt? Utólag már sohasem fogod megtudni, vajon sikerült volna-e az, amiért tenni is valamit túl gyenge vagy bátortalan voltál, s ha ez így van, később már hiába is vernéd fejedet a falba. Elszámolással igazán csak önmagadnak tartozol – de éppen ez az, ami elkerülhetetlen. Hát ne engedd soha senkinek, hogy falakat emeljen a végtelen köré!
Az interjúból megtudhatjuk, hogy ki a világ legokosabb embere, hogyan derült ez ki róla, és, hogy mit üzen nekünk, közönséges halandóknak.
Riporter: Kedves nézőink, ma a világ legokosabb emberével beszélgetünk, aki mellesleg, de talán nem véletlenül magyar és jelenleg Budapesten él. Üdvözöljük körünkben T. Árpádot! Vezetéknevét kérésére nem áruljuk el. Szervusz, Árpád!
T. Á.: Köszönöm a meghívást, én is üdvözlök mindenkit.
Riporter: Milyen érzés ilyen okosnak lenni?
T. Á.: Kicsit kellemetlen, mert ha én nem jövök rá valamire, akkor senki más sem fog. Ez néha annyira zavar, hogy inkább próbálok egyáltalán nem gondolkodni.
Riporter: Elárulnád, hogyan derült ki, hogy te vagy a legokosabb a világon?
T. Á.: Egy Internetes felmérésen vettem részt, minek során ki kellett töltenem egy kérdőívet.
Riporter: Gondolom, hogy szörnyű nehéz lehetett. Kicsit részletesebben mondanál arról valamit, hogy mi mindenre kellett válaszolnod?
T. Á.: Hát például az elég nehéz volt, hogy “szerinted ki a legokosabb a világon?”. Sokáig töprengtem, aztán végül azt válaszoltam, hogy én. Bíztam benne, hogy nem bántok meg senkit az igazsággal.
Riporter: Voltak ennél objektívebb kérdések is?
T. Á.: Természetesen. A egyik kérdés úgy szólt, hogy ha Einstein egy tizes skálán nyolc pontot kapna, akkor kinek adnál tizet? Itt bizony elakadtam egy kicsit a válasszal, de végül beírtam, hogy magamnak.
Riporter: Ühmmm. És, mondd, végülis hogyan derült ki, hogy te vagy a legokosabb?
T.Á.: Néhány hét múva kaptam egy levelet, hogy elkészült a felmérés eredménye, és ha befizetek a megadott számlára három dollárt, akkor két héten belül postázzák. Kaptam is egy szép oklevelet, azóta be is kereteztettem, hogy “Szívből gratulálunk T. Árpádnak, a világ legokosabb emberének.”
Riporter: Értem. Árpád, gondolom, hogy te azért azelőtt is feltűnően okos voltál.
T.Á: Ezt nem állítanám. Különösen a matekkal, a fizikával, a törivel és a fogalmazással voltak gondjaim az általános iskolában. Hatodikban meg is húztak, de végül nem kellett évet ismételnem.
Riporter: Igen, igen. Azért csak jó voltál valamiben, nem?
T.Á.: Hát, hazudni elég jól tudtam. Egyszer például azt mondtam Garainénak, hogy azért nem tudtam megírni a házifeladatomat, mert a kutyánk kiugrott anyám autója elé és ahogy ő félrekapta a kormányt, elütötte a nagyanyámat, aki épp a kutyát vitte volna sétálni.
Riporter: Árpád, mégis mikor döbbentél rá a hihetetlen szellemi képességeidre?
T.Á.: Eltartott egy darabig. Egy alkalommal elég hosszasan játszogattam söralátétekkel a kedvenc kocsmámban, és mikor a pincér végül kihozta a számlát, észrevettem, hogy egy százassal elszámolta magát. Másnap azután kiderült, hogy mégis én tévedtem, de szerencsémre ő is részeg volt.
Riporter: Köszönöm, hogy megosztottad velünk a történeted. Végezetül mit üzensz a kedves nézőknek?
T.Á.: Öööö, talán azt, hogy ha a legokosabbak már nem is, de a legszebbek még lehetnek. Bár hozzá kell tegyem, épp most várom egy újabb felmérés eredményét.
Tényleg viseltek szarvakat a sisakjaikon a vikingek?
A vikingek skandináv származású hajósok és harcosok voltak, akik körülbelül 1000–1200 éve indultak el meghódítani a világot, azaz pontosan 793. június 8-án indították el nagy visszhangot kiváltó támadásukat a lindisfarne-i kolostor ellen. Az utána következő évszázadokban félelemben tartották Nyugat- és Dél-Európát, meghódították Anglia és Írország nagy részét, Normandiát, eljutottak a Fekete- és a Kaszpi-tengerre, felfedezték és benépesítették Izlandot, Grönlandot. Még Észak-Amerikába is eljutottak, bár ott nem tudtak tartósan megtelepedni.
A viking szó nem egy nemzetet jelöl, sokkal inkább egy bizonyos foglalkozást űző népcsoportot. A viking szó abban az időben (és tartja magát egészen napjainkig) azt jelentette, hogy az illető kalandozós, vad, kegyetlen, hódító életmódot él. Több mint 1000 évvel ezelőtt a vikingek híresek voltak bátorságukról, vakmerőségükről, vérszomjukról, amely valószínű, hogy a kolostorok elleni szépszámú támadásoknak köszönhető. Az északi pogány országok a civilizációs ranglétra igen magas fokán álltak, tehetősek voltak, jelentős kereskedelmet folytattak más országokkal, de mindezek mellett, érdekes módon a képzőművészet mégsem fejlődött fel az előbbiek szintjére.
A rendkívül nagy harci szellemmel megáldott, önérzetes népet nem valószínű, hogy túlságosan érdekelte volna a művészet a folyamatos fegyverkezés mellett. Amint az sem valószínű, hogy bármelyik önérzetes vikingharcos, szarvasokkal vagy szárnyakkal díszített fejfedőt viselt volna a fején. A nevetségessé váláson kívül nyilván meg volt az az oka is, hogy aki megtette volna, valószínű, hogy ellenfelének segített volna a harcban, hiszen a két szarvba kapaszkodva könnyebben le tudták húzni a fejet. Azaz valószínű, hogy a viking harcosok nem viseltek sem szárnyakat, sem szarvakat sisakjukon.
A feltételezések azonban nem alaptalanok, hiszen történelmi és régészeti bizonyítékai vannak annak, hogy a norvég és germán korok papjai a fejfedőkön valamit viseltek vallási szertartások alkalmával. Továbbá az ősi kelták is hordtak szárnnyal – vagy valami hasonlóval – díszített sisakot vallási ceremoniák alakalmával. Azonban az aganccsal vagy szarvval díszített fejfedők viselete nem korlátozódik egyes egyedül a germánokra vagy a keltákra. Több tucat példa mutat erre, szerte a világon a legkorábbi civilizációkban is.
Vajon mégis honnan jött ez a gondolat, hogy a vikingek szarvat viselnek a sisakjukon? Az ókori görög és római történetírók szerint az északi-népek harcosai mindenféle fura és szokatlan dolgot viseltek a fejükön. Plutarkhosz feljegyzései szerint a vikingek szarvakat viseltek a sisakjukon, hogy jobban hasonlítanak a vadállatokra, amiknek a viselkedését élethűen utánoztak. Diodórosz is említést tett korábban a gallokról akik, azt írja, szárnyas sisakot viseltek vagy a szarvakat, agancsokat vagy akár az egész állatot is fejükön. Sőt találkozott olyan keltákkal, akik az év egy bizonyos napján – „amikor a zöld sör csodálatosan folyik, mint a víz” – képesek voltak mindenféle érdekes dolgot a fejükre tenni. 1616 környékén az európai művészek már szarvas sisakot viselő vikingekként ábrázolták az ősi német személyeket. Vajon hogyan alakult, ki hogy a papok fejfedője a rettenthetetlen viking harcosok elvitathatatlan ismertető jele lett?
Ez az 1700-as évektől kezdődött a történelem romantikus időszakában. A romantika művészei elutasították a klasszicizmust és visszanyúltak az ősi germán és a kelta történelmez, mitológiához, ősi gyökerekhez. Ezek a művészek nem bántak túlságosan kíméletesen a különböző népek eltérő motívumaival, így történhetett, hogy az ősi kelta, germán, és klasszikus motívumok zagyva egyvelegeként jöttek létre a műalkotások.
Más feltételezések szerint a vikingeknek tulajdonított kétszarvú sisak, csak Richard Wagner munkásságának köszönhetően, A Nibelung Gyűrűje című opera-ciklusnak köszönhetően kapták fel – a romantika korában –, aki az ihletet a germán-skandináv hőseposzokból és a német Nibelung-énekből merítette.
Innen származik a köztörténeti jelentőségű Szuhay család. A 14. század elején említik először az írások a középkoritemplomot, melyet eredetileg Szent György tiszteletére emeltek. Védőszentjéről ekkor a községetSzentgyörgyszuhának nevezték. 1558-ban török csapatok égették fel a falut, de újra benépesült. A későbbi lakosai már reformátusok voltak. A 19. században ismét leégett. Ma kedvelt kirándulóhely.
Népcsoportok
A településen a lakosságának 86%-át magyar, a 14%-át cigány származású [2] emberek alkotják.
A regényben két vállalkozó áll egymással szemben: Berend Iván, a bondavölgyi kis bányaüzem vezetője, és Kaulmann Félix részvénytársasága. Kaulmann minden erővel - főleg Sámuel apát segítségével - igyekszik megszerezni Berend üzemét és a környező nagybirtokot, a Bondaváry grófok tulajdonát. Berend - bármennyire kiváló tulajdonságok és nagy ésszel rendelkezik, s bármilyen példásan vezeti is a kis üzemet - hamarosan elbukna az egyenlőtlen versenyben, ha nem segítené egy romantikus véletlen. A cselekmény elején Kaulmann Félix Bécsbe csalja a gyöyörűszép munkáslányt, Evilát. Vőlegénye, Szaffrán Péter - aki szintén Berend munkásai közé tartozik - bosszúból felrobbantja a részvénytársaság tárnáit. A Kaulmann-féle vállalkozás összeomlik, s az égő szénréteget csak Berend Iván korszakalkotó találmányával tudják eloltani. A végkifejletet számos romantikus fordulat előzi meg: a pesti társasági életből vett jelenetek, Berend Iván társasági sikereinek mozzanatai, a Bondaváry grófok története, Evila sorsának alakulása, Kaulmann Félix és Sámuel apát vagyonszerző törekvéseinek akciói.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
