jó éjt...

Szél, tarka lombot
gombolgat - ökörnyálból
csipkét sző az éj.

(TothE)

 Szaki bácsi mondta...

lekoccolta a stücni a dukkót, ezért kipreparáltam a truccot, mert egyébként kétszer ennyibe került volna...

napi - fárasztó...

ötlet - sarok...

kicsit sem ijedős...

egészség – perc…

Hasznosak vagy károsak az altatók?

Szedjem vagy ne szedjem?

Az alváshiány jelentősen kihat másnapi teljesítményünkre. Nem tudunk figyelni munkánkra, ingerlékenyebbek vagyunk családunkkal szemben, és hosszú távon az egészségünknek is rosszat tesz. Sokan emiatt altatókat szednek, de tisztában vannak a veszélyekkel?

Milyen típusaik ismertek?

A 20. század első felében kifejlesztett barbiturát típusú altatók hatalmas előrelépést jelentettek az álmatlanság kezelésében, azonban viszonylag veszélyes szernek számítottak. Ezeknek a vegyületeknek ugyanis, akárcsak az alkoholnak, a dózis növelésével egyenesen arányosan növekszik a hatása. Először a nyugtató hatás jelentkezik, elősegítik az elalvást, majd mélyítik az alvást, aztán általános érzéstelenítés, sebészeti érzéstelenítés, kóma, majd halál következik az adagok egyenletes növelésével. Összegzésként elmondható, hogy nem nehéz túladagolni őket, mely akár végzetes következményekkel is járhat. Ezeket a szereket ma már nagyon ritkán használják, főleg epilepszia kezelésére. 

A hatvanas években jelentek meg a gyógyszerpiacon a benzodiazepin típusú altatók, melyek csak jóval nagyobb dózisoknál idéznek elő alvásnál mélyebb központi hatást, vagyis biztonságosabb vegyületek. Nem meglepő tehát, hogy kiszorították a barbiturátokat a piacról.

Hogyan hatnak, és milyen nemkívánatos hatásaik vannak?

A nyugtatók, altatók és szorongáscsökkentők hatásukat úgy fejtik ki, hogy az agyban a gátló idegpályák aktivitását erősítik, így általános gátlást okoznak az idegrendszer működésére. Az egyes hatóanyagcsoportok némileg eltérő hatékonyságúak, ezért más-más javallatban alkalmazhatók. 

A rövid hatású szereket azoknál a pácienseknél alkalmazzák, akik nehezen alszanak el, ezek ugyanis gyors hatásukkal segítik az elalvást, majd a rövid hatástartam miatt nem okoznak másnap álmosságot. A közepes hatásidejű gyógyszerek 5-8 órás alvást biztosítanak, de nap közbeni szorongásoldásra is alkalmazzák. A hosszú hatástartamú altatók viszont akkor alkalmazhatók, ha a beteg éjszaka is többször felébred, rosszul alszik, valamint ha erősebb szorongáscsökkentőre van szüksége. 

Az altatók kis adagban szorongásoldó hatásúak, kevésbé befolyásolják a szellemi funkciókat, és alig álmosítanak, így nem zavarják a mindennapi teljesítményt. Ráadásul görcsgátló és izomellazító hatásuk is van. Közepes és nagyobb adagban már álmosítanak, altatnak, és eufóriát is okozhatnak. A szer hatásának időtartamára amnézia is létrejöhet.

Benzodiazepin típusú altatók esetén elég nagy adagok bevételére van szükség ahhoz, hogy központi légzésbénító hatás, kóma létrejöjjön, így viszonylag biztonságosnak tekinthetők. Ezek a szerek gyorsan felszívódnak, hatásuk 1-2 óra alatt kialakul. Bejutnak a magzatba és az anyatejbe is, ezért várandósság és szoptatás alatt nem ajánlott szedésük. A májban bomlanak le, ezért májkárosodás esetén csökkentett adagban kell alkalmazni. 

Időseknél a lebontó folyamatok lelassulnak, miközben a nyugtató hatás iránti érzékenység nő, emiatt szintén csökkenteni kell az adagot a kezelőorvos utasításának megfelelően. Az alvási apnoeban szenvedő pácienseknek is fokozott figyelemmel kell lenni, ugyanis a benzodiazepinek és más altatók - különösen alkohollal együtt alkalmazva - növelik az éjszakai légzészavarok gyakoriságát, és a légzési szünetek hosszát nyújtják. Ez már kihat az alvás minőségére, és pszichés zavarokhoz is vezethet. Az altatók ellentétes hatásokat, nyugtalanságot okozhatnak egyes betegeknél. 

A benzodiazepinek is rendelkeznek mellékhatásokkal, a legzavaróbb talán a szorongáscsökkentők szedésekor napközben jellemző álmosító hatás. Előfordulhat amnézia is, amely az új információ megértésének és megtanulásának nehézségében nyilvánul meg. Ritkán gyengeség, fejfájás, szédülés, nyugtalanság és vérnyomáscsökkenés fordulhat elő.

Függőség

Viszonylag gyakori vagy folyamatos altató és nyugtatószedés esetén a hatóanyag szervezetből való kiürülésekor elvonási tünetek léphetnek fel, mint a szorongás, a figyelemzavar és a szédülés. Az elvonási tüneteket sokszor félreértelmezik, az alapbetegség számlájára írják és "kezelésükre" a gyógyszer szedését folytatják, ami csak tovább növeli a függőség kialakulását. Fizikai és szellemi függőség egyaránt kialakulhat alkalmazásuk során, de inkább a szorongás, nyugtalanság, izomgyengeség és a vérnyomásesés a jellemző. A hosszú hatású szerekre kevésbé alakul ki függőség, mert azok hosszú idő alatt bomlanak le. 

Az altatókkal szemben tolerancia is kialakul, mely azt jelenti, hogy ugyanolyan hatás kifejtéséhez fokozatosan egyre nagyobb mennyiségű hatóanyagra van szükség. Ennek az az oka, hogy a folyamatosan jelenlevő hatóanyag miatt a gyógyszermolekulásat érzékelő receptorok száma csökken az agyban. 

Az eddigiek alapján megérthető, hogy ezek elég veszélyes szerek, melyek gyakran okoznak függőséget, így nem csoda, hogy csak orvos írhatja fel őket, vény nélkül nem kaphatók. Ha valaki a szorongás vagy az alvászavar enyhe tüneteit észleli magán, inkább próbáljon meg kikapcsolódni, más természetes módot keresni a probléma megoldására, mint rögtön gyógyszert szedni. 

Az altatók szedése esetén fokozottan érvényes az a felszólítás, hogy kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, hiszen nem olyan ártalmatlan szerek, mint gondolnánk.

(HáziPatika.com)

tárlat - látogató...

Madarász Tibor festészete

csak egy gondolat…

tudod furcsa szerzet az ember, mert éljük az életünket, amely igazából  roppant egyszerű, de mi mindent elkövetünk, hogy bonyolulttá tegyük…!

Szaki bácsi dolgozott...

egyperces…

Ablakból a világ

Tetszik tunni Tárnoki úr, én a konyhaablakomból mindent látok. Azt is láttam, amikor megjelentek azokkal a bazi nagy munkagépekkel, és kezdték felverni az aszfaltot, amit tavasszal csináltak. Még csak le sem zárták az utca végit. Emlékszem, egy este, amikor az uram belépett az előszobába azt mondta, hogy a kurva anyjukat, majdnem karamboloztam a markológéppel, amikor bekanyarodtam, mert kecskeszarból csinálják az úttestet is. Kilopják az anyagot ezek mindenből, dohogta, míg felakasztotta a kabátját a fogasra. Mehettem körbe, b….k meg! Még jó, hogy nem törtem össze az autót, fújtatott, míg húzta le a cipőjét. Pedig most kivételesen nem az aszfalttal volt a baj, hanem új csatornákat kellett berakni a földbe. Öt ember lapátolta a földet, amit a gép kikotort. Még esőben is dolgoztak. Kettő meg nézte. Amikor a lepedőt vasalom, mindig kinézek az ablakon. Olyankor nem kell figyelni, hogy merre van a gomb vagy a zseb. Így láttam meg azt is, hogy beomlott a gödörbe a kikotort föld, meg a feltört aszfalt. Aztán láttam, hogy rohantak a többiek mind abba az irányba. Még az a kettő is, aki addig csak szívta a dohányt a fal mellett. Meg a járókelők is. Annak a férfinak csak a feje látszott ki a rádőlt törmelék alól. Csorgott a sár az arcán. Nyitva volt a szája, de a hang nem hallatszott ide fel. Csak a mentő és a tűzoltó szirénázását hallottam. Hamar jöttek. Még akkor is vasaltam, amikor bemondta a rádió, hogy ráomlott a föld egy útépítkezésen dolgozó munkásra a főváros tizenharmadik kerületében, és mire a mentők megérkeztek, a szerencsétlen ember már meghalt. A szomszédasszonyom ott ácsorgott a bámészkodók között, ő mondta nekem, hogy állítólag az volt a férfi utolsó munkanapja mielőtt nyugdíjba ment volna. Elképzeltem csak úgy magamnak, hogy hajnalban az asszonya két szelet kenyér közé egy vastag szelet májkrémet ken. „Főzök krumplilevest, mire megjössz.” És láttam magam előtt, hogy a kialvatlan, borostás, nyúzott képű, sovány férfi arcát két tenyere közé fogja, és megcsókolja két oldalról. „Aztán vigyázz a vonaton! Ne hagyd a táskád az ülésen egy percre sem!” És láttam, amint fázósan összehúzza magán a kardigánját, aztán becsukja a férfi mögött a megvetemedett ajtót.

Meg odalátok az orvosi rendelőre is. Tudom, hogy ki beteg a házban. Nézem, amint a Jakucsné a másodikról bicegősen betér. Nehezen boldogul az üvegajtóval, már alig van erő a karjában. Hétről hétre soványabb. Azt mondják rákos, és fájdalomcsillapítót írat fel, de ő nem beszél erről senkinek. Még nekem sem, pedig már vagy húsz éve ismerem. Hol azt mondja, fogyókúrázik, hol meg azt, hogy diétán van az epéje miatt. Kipirosítja az arcát, hogy ne látszódjék, milyen sárga a bőre. A fejére pedig sapkát húz. A férje az erkélyről nézi, és törölgeti a szemét.

Sokszor nem tudok aludni, és már hajnalban odateszem a levest főni. Amíg egyet forr, addig a kávé is lefő. Állva iszom, bögréből, csak úgy nekitámaszkodva az asztal sarkának. Közben lenézek az utcára. Még hat óra sincs. Olyankor kitolnak a szemközti élelmiszerüzletből a bejárat mellé néhány száraz kenyeret és pár megmaradt, eladhatatlan pékárut. A bokrok mellől feltápászkodnak a hajléktalanok. Gémberedve lökdösik egymást, derékig behajolnak a fémrácsos kocsiba. Zsebükbe gyűrik a kifliket, zsemléket. Egy halom morzsa marad utánuk. Hat tízkor kijön egy fiatal lányka, és összesöpri a lehullott morzsát a szeméttel együtt, majd bekotorja a sarokba. Délre már nyoma sem lesz, elcsipegetik a verebek. Csak a szemét marad.

Aztán ott a Luca. Autista. Nem jár iskolába, nem szól senkihez, rajtam is átnéz. Kisgyerek kora óta ismerem. Akár hányszor letekintek, mindig az utcán látom. Kezében egy üveg ásványvíz. Megszállottként gyalogol a ház körül körbe-körbe. Mint egy aranyhal a gömb alakú akváriumban. Úgy hallottam a rádióban, hogy az EU megtiltotta a gömb formájú akváriumokban való díszhal tartást, mert az állatkínzás. Luca délelőtt tízkor kezd, és délig gyalogol. Akkor felmegy ebédelni, majd fél egytől újból lent van sötétedésig, és csak rója a köröket, karjával néha csapkod maga körül. Minden fordulónál iszik egy kortyot. Egy óra alatt huszonkétszer megy körbe. Megszámoltam egyszer, míg sült a tészta, mert a rácsost nem lehet otthagyni magában. Folyton lesni kell, hogy oda ne kapjon a teteje. Én rettegek a sütéstől. A süteményt menet közben nem lehet kóstolgatni. Vagy sikerül, vagy nem. Tavaly karácsonykor a mákos bejgli szétesett. A nagyját kidobtam, ami megmaradt, azt kanállal ettük. Később megbántam. Oda kellett volna adnom a galambos embernek. Tudja, ki az? Na, az egy csuda alak. Valahol a környéken lakhat, de hogy pontosan melyik házban arról fogalmam sincs, mert úgy nő ki a földből, mint a gomba. Minden hétfőn délben egyszer csak felbukkan abban a keskeny utcácskában, ahol az a szörnyű baleset történt, és belemarkol a kezében levő fekete műbőr szatyorba. Szétszór egy maréknyi magot meg kenyérbelet. Először csak a verebek ugrálnak a lába előtt, aztán zuhanórepülésben közéjük vágódnak a háztetőről a galambok, és csakhamar megérkeznek a Duna felől a sirályok is. Néhány perc alatt ellepik az egész utat a madarak. Felreppennek az emeletekig, szájukban a zsákmánnyal, esküszöm, mint abban a madaras filmben, amit még lánykoromban láttam. Már akkor is rettegtem attól a sok szárnycsapkodástól, és emlékszem, a fiúm kabátját a fejemre terítettem. Na, hát éppúgy csapkodnak ezek is. És az öreg csak ballag, miközben szórja a magokat, sőt, még felfelé is hajigál marékszámra. Fogatlan száját szélesre húzva kurjongat nekik. Aztán eltűnik a sarkon túl. Én meg napokig bámulom a széttaposott madárszart.

A kutyások legalább összeszedik. Már a rendesebbje. Például a Dínó gazdája mindig egy nejlonzacskóval jár. Összeszedi, amit a kutyája maga mögött hagy. Pár héttel ezelőtt a zacskó mentett meg egy autót a tolvajtól. Az úgy volt, hogy éppen a muskátlit öntöztem este, amikor észrevettem, hogy a sötétben valaki babrál a kocsik között. Már éppen le akartam kiabálni, hogy takarodjon, mert hívom a rendőrséget, amikor megláttam Dínót, amint a dolgát végzi egy fa tövében. A férfi akkor is gondosan összeszedte a masztiff aznapi adagját, és indult a szemetes felé, amikor a kutyára rájött az utazhatnék, és egyenesen a tenyérnyi parkoló felé rángatta a férfit. A kapucnis fickó leguggolt az autó mögé. A kutya kiejtette a szájában tartott teniszlabdát, és hörögni kezdett. A kapucnis gyerek mozdulni sem mert. A férfi egy pillekönnyű mozdulattal szétnyitotta a zacskót, és úgy, ahogy volt, a fiú fejére húzta. Tartsa csak, kiáltottam, én hívom a rendőrséget, és már nyomtam is a gombokat a telefonon. A srác haverja a fa mögött állt. Amikor feltűnt a rendőrautó, elrohant. Másnap, amikor jöttem haza a délutáni műszakból, míg vártam a liftet a lépcsőházban, előugrott a sarokból egy fiatal férfi, és letépte a nyakláncom. Rohadt besúgó, sziszegte, és belém rúgott. Egy hang sem jött ki a torkomon, csak tapogattam a nyakam, mert bár vékonyka kis aranylánc volt, mégis bevágott a bőrömbe, ahogy leszakította rólam az a suhanc.

Én nagyon szeretek a konyhában ücsörögni. Különösen úgy estefelé. Nyáron olyankor jól kitárom az ablakot, és hallgatom a csendet. Két évvel ezelőtt, egy augusztusi éjjelen is éppen könyököltem az ablakpárkányon, és számolgattam fejem felett a csillagokat, amikor nyögdécselést hallottam a szemközti ház felől. Szóltam az uramnak, hogy, te, hallgasd csak, egy nő alighanem rosszul van odaát. Hol… hát, ahol nyitva van az erkély ajtaja! Egy ideig mindketten füleltünk, aztán a Lali nagyot csapott a fenekemre. Nagyon is jól van az a nő! Irigykedsz, mi? Oldalba bökött, megfogta a karom, és berángatott a hálószobába. Az ágyban én is nyögdécseltem, mert beütöttem a lábam az ajtófélfába, és a nagy lábujjam egy perc alatt gombóccá dagadt. Három napig nem ment fel a cipő a lábamra. Reggel megláttam a nőt az erkélyen. Jól végigmértem. Már amennyire tudtam a függöny mögül. Egész mutatós volt. Aztán megjelent mögötte szürkére izzadt atlétában egy hájtorony. Úristen, gondoltam, mit ki nem bír egy asszony… Éjszaka megint hallottam a nyögést az ablakból. De az nem olyan volt, mint az előző napon. Néhány másodperc múlva a hájtorony az erkélyajtóhoz lépett, és teljes erejéből becsapta. A szobában felgyulladt egy lámpa. Csak a férfi öklét láttam lendülni, az asszonyt eltakarta egy óriás fikusz.

Látja ott a sarkon azt az oszlopot? Na, azon lóg egy koszorú. Itt a szemüvegem, nézze azzal! Éppen az ablakot pucoltam, amikor a mentőautó nekirohant. A csattanástól úgy megijedtem, hogy majdnem leestem erről a kis létráról, ni. Csak bámultam, amint a terhes fiatalasszonyt a járdára fektették, és két mentős próbálta újraéleszteni. A járókelők pedig az autó vezetőjét ápolták. Ennek már legalább nyolc éve. A koszorút évente négy-öt alkalommal cseréli valaki. Nyáron színes virágokat, télen fenyőgallyat kötöz a koszorú mellé. Sosem tűnik el egy árva levélke sem róla, és a mécsest sem rúgja fel senki. Pedig itt még a döglött macska szemét is kilopják.

Még az orgonát is az iskola kertjéből kihajló bokorról. És tudja, ki? Épp a maga fiacskája. Aztán olyan gyengéden átfogja annak a szép, magas szőke lánynak a derekát, hogy könnybe lábad a szemem, míg lesem őket. Most mit néz? Hogy éppen a maga fia? Hát persze, hogy szerelmes. Az orra hegye is ragyog, amint feltűnik az a lány az iskola kapujában. Beleszippant az apró virágok kelyhébe, és játékosan megpaskolja az ággal a fia arcát. Mert a szerelem már csak ilyen. Nem igaz, főnök úr? Na, vegyen még egy kis süteményt! Örülök, hogy meglátogatott. Ritka dolog ez a mai világban. A jövő héten már dolgozom. Magánál kezdek. Megpucolom az ablakokat, és átfényezem az íróasztalát.
Higgye el, én sosem költöznék el innen. A konyhaablakomból az egész világot látom. Mert tetszik tunni, lakni tunni köll! (polgarveronika)