formátum féle2015.11.01. 12:25, magam2
minden, ami érdekes lehet
tudtad…?
"Ma van Mindenszentek napja - mit is jelent ez az ünnep?
Aki ezeken a napokon nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát, s néhol úgy tartották, hogy akié a családban a legelőször leég, az hal meg leghamarabb.
November 1-je Mindenszentek ünnepe, november 2-a halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek - latinul: Festum omnium sanctorum - a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ebből az alkalomból. Az ezt követő halottak napja egyházi ünnepből vált fokozatosan általános népi megemlékezéssé.
Mindenszentekkor azon szentekről emlékeznek meg, akiknek nincs külön emléknapjuk. A IV. században Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János már tudott Mindenszentek ünnepéről, amelyet május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. (E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja, s az ortodox keresztény egyház ekkor tartja a Mindenszentek napját.) Nyugaton 609-ben (más források szerint 610-ben) jelent meg először, amikor május 13-án IV. Bonifác pápa a római Pantheont Szűz Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel.
Az ünnep még a VIII. században május 13-ról november 1-jére tevődött át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék. (A kelták november első napjaiban emlékeztek az elhunytakra különböző halotti áldozatok bemutatásával, s november első napja egyben az év kezdetét is jelentette.) Később III. Gergely pápa (731-745), a Szent Péter Bazilika egyik mellékkápolnáját nemcsak minden vértanú, hanem "a földkerekségen elhalt minden tökéletes, igaz ember" tiszteletére szentelte. 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan elismerte az új ünnepet, attól kezdve a Mindenszentek az egész katolikus kereszténység ünnepe lett. Az ünnep fél évszázad után 2000-ben lett ismét munkaszüneti nap Magyarországon.
Általános szokás lett, hogy Mindenszentek napján rendbe teszik, és virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. Az ünnephez sokféle népi szokás, hiedelem kapcsolódott. Magyarország egyes vidékein harangoztattak a család halottjaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, így a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Egyes falvakban ezen a napon tartották meg a bíróválasztást, a cselédfogadást, és ekkor újították meg az egész tanácsot. A mindenszentek ünnepe az utána következő halottak napja miatt annak vigíliája lett.
A Mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik az Egyesült Államokból indult, angolszász eredetű Halloween-ünnep is. Elnevezése, az angol "All Hallows" magyarul azt jelenti: mindenszentek. A nap előestéje (angolul "All Hallows Eve", rövidítve: halloween) a kóbor lelkek, a kelták halotti istenének éjszakája. (ezenanapon.hu)
formátum féle2015.11.01. 12:18, magam2
minden, ami érdekes lehet
formátum féle2015.11.01. 12:16, magam2
minden, ami érdekes lehet
településeink…
Révfülöp
Révfülöp nagyközség Veszprém megyében, a Tapolcai járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott.
Fekvése
Cholnoky Jenő jeles földrajztudós egykori véleménye szerint "…a révfülöpi Fülöp-hegyről nyílik a világ egyik legszebb tája. Vannak magasabb hegyek, nagyobb vizek, de ahol a vulkáni kúpok csodás sokasága találkozik a széles víztükörrel, hát ilyet alig találunk a világon."
Megközelíthetősége
Autóval a 71-es főúton.
Vonattal elérhető a Székesfehérvár–Balatonfüred–Tapolca-vasútvonalon.
Hajóval Balatonboglárról.
Története
Révfülöp ősi révhely, melynek első írásos említése 1211-ből származik. A Balaton déli partja itt van a legközelebb a tó nyugati felén. A virágzó középkori települést a törökök 1548 körül elpusztították, s Révfülöp ezt követően lakatlan területté vált, majd Kővágóörs szőlőhegyeként gyéren lakott puszta lett. A révközlekedés 1752-ben indult újra, s 1779-ben révházról is tudósít a korabeli forrás. A villa- és üdülőtulajdonosok 1899-ben megalakították a Révfülöpi Fürdő- és Partszépítő Egyesületet, amelynek településfejlesztő tevékenysége révén kedvelt üdülőhellyé vált.
1943-ban vált önálló településsé Révfülöp. Ettől kezdve egy máig ívelő, dinamikus fejlődés jellemzi.
Nevezetességei
Honismereti Gyűjtemény – Itt található többek között Poeltenberg Ernő búcsúlevele.
Evangélikus templom
Békakirály ivókút - Raffay Béla munkája (1993) - márvány és bronz alkotás.
Fülöp hegyi millenniumi kilátó
"Szigeti" templomrom
Ecsérpusztai templomrom (Révfülöp közelében, de Kővágóörs közigazgatási területén)
Hajóállomás épülete
Hajóállomás mólója
formátum féle2015.11.01. 08:57, magam2
minden, ami érdekes lehet
ami összeköt...
formátum féle2015.11.01. 08:52, magam2
minden, ami érdekes lehet
olvasó - sarok...
BÁNOS Tibor
ÚJABB REGÉNY A PESTI SZÍNHÁZAKRÓL
Ez a kötet - hasonló alapozással és stílussal - 1944-től a fordulat évéig viszi vissza a témát. A szerző alapkoncepciója az, hogy a színház, a színházművészet nagyon is élő és komplex valami, sok minden bele- és hozzátartozik, amit a járatlan elkalandozásnak vélhetne. Ez a komplexitás jellemzi az egész könyvet: szó esik itt a főváros ostromáról, az ostromlott házakban megbúvó színészek éhezéséről, szenvedéseiről, a háborút követő első lépésekről, a színház és a társulat "összehozásáról", az első előadásokról, az oda és visszaszerződésekről, a személyi kultusz árnyainak előrevetítéséről stb... A középpontban azonban - és emiatt lesz könyve feltehetőleg népszerű - a nagy színészek, az akkori volt sztárok állnak: Ajtay Andortól Bajor Giziig, Mezey Máriától Tolnai Kláriig, Horváth Jenőtől Rátkai Mártonig és tovább. A kötet nemcsak a színházba járóknak ajánlható, de a közelmúlt művelődéstörténetével foglalkozók figyelmét is érdemes felhívni rá. (Legeza)
formátum féle2015.11.01. 08:49, magam2
minden, ami érdekes lehet
formátum féle2015.11.01. 08:46, magam2
minden, ami érdekes lehet
KALENDÁRIUM
2015.November 1.
időjárás ma:
Vasárnap a reggelre képződött köd a délelőtti órákban mindenhol feloszlik, és ezt követően országszerte szinte zavartalan napsütésre van kilátás. A Dunántúl déli és északnyugati tájain időnként átmenetileg megélénkülhet a szél. A hideg, többfelé fagyos reggelt követően délutánra 11 és 15 fok közé melegszik a levegő.
Nem várható fronthatás.
Ma Marianna, Igor, Benigna, Benignusz, Benke napja van.
Boldog névnapot!
Marianna: Latin eredetű név, Mariana névből származhat. Jelentése Marius családjához tartozó, Szűz Máriához tartozó. Más magyarázat szerint, a Mária és az Anna összetételének tekintik a legtöbb nyelvben.
Április 27, Április 30, November 1
Igor: Német, orosz eredetű név, a germán Ingwar név orosz változata. Jelentése Yngvi isten segítségével oltalmazó.
Szeptember 11, November 1
Benigna: Latin eredetű név, a Benignusz férfinév női párja, jelentése jóságos, kegyes, jóakaró.
Június 20, November 1
Benignusz: Latin eredetű név, jelentése jóságos, kegyes, jóakaró.
Február 13, Május 1, November 1
Benke: A Benedek és a Benjámin közös becézőjéből önállósult.
Január 12, November 1
------------------------------------------------------------------------
Mindenszentek napja
1171 éve
844. 11. 01.
Samhain, kelta és pogány ünnep, az újév kezdete
3015 éve
-1000. 11. 01.
Életbe lépett a maastrichti szerződés.
22 éve
1993. 11. 01.
A veganizmus világnapja
21 éve
1994. 11. 01.
A visegrádi találkozón létrejött a cseh-magyar-lengyel szövetség.
680 éve
1335. 11. 01.
A szicíliai Cataniában megszületett Vincenzo Bellini, olasz operaszerző (Norma).
214 éve
1801. 11. 01.
Megszületett Sáromberkén Gróf Teleki Sámuel, világutazó, az egyik legnagyobb magyar Afrika-kutató.
170 éve
1845. 11. 01.
Budapesten megszületett gróf Teleki Pál miniszterelnök és földrajztudós.
136 éve
1879. 11. 01.
Megszületett Vitéz Aggházy Kamil magyar királyi ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum alapítója.
133 éve
1882. 11. 01.
Döntést született a világ időzónákra való felosztásáról. A kezdő délkört Greenwichben, (Anglia) jelölték ki.
131 éve
1884. 11. 01.
Lezajlott Magyarországon az első hivatalosan megrendezett labdarúgó-mérkőzés.
119 éve
1896. 11. 01.
Először mutatták be Shakespeare romantikus komédiáját, a Vihart.
404 éve
1611. 11. 01.
Földrengés sújtotta Lisszabont. Több mint 60 000 ember halt meg.
260 éve
1755. 11. 01.
Olaszország és Németország egyezményt írtak alá, amellyel megalkották Európa "tengelyét".
79 éve
1936. 11. 01.
Végrehajtották az első kísérleti hidrogénbomba robbantást. A program vezetője Teller Ede volt.
63 éve
1952. 11. 01.
A Budapesti Orvostudományi Egyetem felvette Semmelweis Ignác nevét.
46 éve
1969. 11. 01.
formátum féle2015.11.01. 08:44, magam2
minden, ami érdekes lehet
formátum féle2015.11.01. 08:42, magam2
minden, ami érdekes lehet
a nap mondása:
tetteink következményét ha kell, neveljük fel...!
.
formátum féle2015.11.01. 08:41, magam2
minden, ami érdekes lehet
az utca - művészete...
|