formátum féle2016.05.01. 12:50, magam2
minden ami érdekes lehet
tudtad...?
mióta ünnepeljük az anyák napját?
Az anyák napja világszerte ünnepelt nap, melyen az anyaságot ünnepeljük. Magyarországon ez a nap május első vasárnapjára esik, de több országban május második vasárnapján ünneplik.
|
Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is megköszöntötték.
Angliában az 1600-as években, a kereszténység elterjedésével, az ünnep vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra elkészítették az anyák sütijét, az édesanyák számára.
Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját, Julia Ward Howe segítségével.
1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította.
|
|
|
Sajnos azonban Anna Jarvis a népszerűsítésre fordított ideje miatt nem vette észre, hogy hamarosan az ünnepet „felkarolták” a virágkereskedők, üdvözlőlap-gyártók, cukorka- és ajándék-kereskedők, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, melynek hatására az gyorsan népszerűvé vált kontinensünkön is.
Az eredeti elképzeléshez képest – az élő és elhunyt anyák tisztelete – az ünnep eltolódott az ajándékozás, Jarvis véleménye szerint pedig főképp a virágkereskedők hasznának növelése irányába. További élete során oly hevesen tiltakozott az ünnep üzletesedése ellen, hogy még a törvénnyel is szembekerült egy vehemens tüntetése során. Élete végére megbánta tettét és nem akarta nevét Anyák Napjával kapcsolatba hozni.
Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.
A legtöbb országban ez az ünnep májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második vasárnapjára esik.- február második vasárnapja: Norvégia
- március 8.: Afganisztán, Bulgária
- március 21., a tavasz első napja: az arab világ legtöbb országa (például Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Irak, Kuvait, Libanon, Szaúd-Arábia)
- május első vasárnapja: Dél-afrikai Köztársaság, Litvánia, Magyarország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szerbia
- május második vasárnapja: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Japán, Kanada, Németország, Olaszország, Peru, Svájc, Szlovákia, Tajvan, Törökország
- május 10.: Latin-Amerika legtöbb országa (például Guatemala és Mexikó), Hongkong, India, Malajzia, Pakisztán, Szingapúr
- május 26.: Lengyelország
- május utolsó vasárnapja: Franciaország, Marokkó, Svédország
- június második vasárnapja: Luxemburg
- augusztus 15.: Costa Rica
- október harmadik vasárnapja: Argentína
- december 8.: Panama
Más ünnephez kapcsolódik:
- Egyesült Királyság (Anglia): az itteni anyák napja (Mother's Day) nagyböjt negyedik vasárnapjára esik. A Mothering Sunday nevű vallásos ünnepből alakult ki, amely eredetileg nem kapcsolódik a mai anyák napja ünnephez.
- India: a nyugati hatásra átvett május 10-i anyák napja mellett megtartják a Durga Puja nevű, októberi tíznapos ősi hindu anyák ünnepét is.
- Thaiföld: augusztus 12., Sirikit királynő születésnapja. (SzI)
|
formátum féle2016.05.01. 12:44, magam2
minden ami érdekes lehet
olyan enni való...
formátum féle2016.05.01. 12:39, magam2
minden ami érdekes lehet
településeink…
Drávapiski
Drávapiski község Baranya megyében, a Siklósi kistérségben.
Fekvése
Baranya megye déli régiójában található Drávapiski. Az Ormánság közepén fekszik ez a kistelepülés. A Harkány és Sellye közötti közúton közelíthető meg. Kémes község után jobbra kb. 1 km -re van az elágazás. Tradicionális ormánsági település 96 lakóval (2008).
Története
Drávapiski nevét már 1177-ben a korabeli oklevelek Pyspeky néven, később pedig Pyskyformában. Nevéből következtethetően valószínűleg püspöki birtok volt, és 1177-ben a kémesi uradalomhoz tartozott.
Nevezetességei
Református templom
formátum féle2016.05.01. 08:40, magam2
minden ami érdekes lehet
ami összeköt...
formátum féle2016.05.01. 08:31, magam2
minden ami érdekes lehet
olvasó - sarok...
William SHAKESPEARE
A MAKRANCOS HÖLGY
Híres-hírhedt darabja A makrancos hölgy Shakespeare-nek; plágiumot is emlegettek (igaz, csak régente) vele kapcsolatban, keretjátékát értelmetlennek, az egész koncepcióhoz nem illőnek vélték (a legtöbb mai színházi előadás ki is hagyja ezt a részt), legfőként azonban méltatlannak tartották mondandóját, az asszonyszelidítés, asszonyidomítás durva bemutatását és megdicsőitését. Hosszú ideig vagy jelentéktelennek, a kegyetlen népi humor egyszerű színpadravitelének tekintették, vagy - sajnos a szöveg számos részletének ellentmondó - koncepciót dolgoztak ki arra, hogy a nyers részleteket mintegy megszelidítsék, humanista tartalommal feltöltsék.
A makrancos hölgy, Kata egy gazdag kereskedő idősebbik lánya, akinek modora tűrhetetlenül érdes, akinek beszédétől, szellemes-durva kifejezéseitől minden férfi fél, így nem sok reménye van arra, hogy férjet találjon. Húga pedig csak akkor mehet férjhez, ha nővére már "elkelt". Az ő udvarlói - mert nőies, szép, szelíd Biancát mindenki szereti - kerítenek tehát egy elszánt férfiút, Petruchiót, aki vállalkozik Kata megszelidítésére, rendes feleséggé alakítására. A darab középpontjában Kata és Petruchio küzdelme, a szelidítés folyamata áll: az újdonsült férj éhezteti, kínozza, valóban idomítja feleségét, aki azután megtörik, szófogadó asszonnyá válik.
A darab elsődleges, felszíni mondanivalója tehát valóban meglehetősen durva, antihumánus, nőellenes, a mai olvasó számára annál is inkább, mivel Kata számunkra nem egyszerűen makrancos, hanem valóban felszabadult, emberméltóságára sokat adó nő, akinek megtöréséért nem lelkesedhetünk. Ugyanakkor Petruchio korántsem ellenszenves figura, nemcsak a szerző látható rokonszenvét élvezi, de tulajdonképpen az egyetlen méltó formátumú alkat Kata mellett. Bár az újabb értelmezési kísérleteknek nem sikerült maradéktalanul "megmagyarázni" a darabot, a számos - ingerlően vonzó - rejtély mellett kirajzolódtak azok a mélyebb struktúrák is, melyek a művet sokkal többé teszik, mint egy durva, középkori ízű asszonygyalázó tréfa. Elsőül a darab erotikus, szexuális vonatkozásai kínálnak fogódzót: ilyen szempontból a mű középpontjába éppen a nemiség, annak sajátos változatai kerülnek, nevezetesen Kata - Biancával szemben nagyon is nyilvánvaló, a testiséget is intenzíven vállaló, kívánó szerelemkoncepciója, másrészt Petruchio "idomításának" ugyancsak erőteljes szexuális "felhangjai". A mű számos pontonFreudot előző pszichológiával dolgozik, anélkül azonban, hogy elemzésekbe, pszichológiai részletekbe veszne.
- Éppen a mű nehéz értelmezhetősége miatt, a színházi előadások általában rövidrezáró, leegyszerűsítő megoldásai okán a darab elsősorban olvasmányként élvezhető minden Shakespeare-kedvelő számára. (Legeza)
formátum féle2016.05.01. 08:30, magam2
minden ami érdekes lehet
huzavona(t)...
formátum féle2016.05.01. 08:27, magam2
minden ami érdekes lehet
KALENDÁRIUM
2016.Május 1.
időjárás ma:
Vasárnap délnyugat felől egyre több felhő érkezik, naposabb időszakokra még főként keleten, északkeleten számíthatunk. Kezdetben csak néhol, délutántól nyugat, délnyugat felől a keleti,északkeleti országrész kivételével egyre többfelé várható eső, zápor. Többfelé élénk lökések kísérhetik a keleti szelet. Délutánra 16 és 22 fok közé melegszik a levegő. Meleg fronti hatás.
Ma Fülöp, Jakab, József, Bánk, Benedek, Zsigmond, Berta, Fédra, Tétény, Benignusz, Szvetlána, Gyopárka, Leontina napja van.
Boldog névnapot!
Fülöp: A görög Philippos név rövidülésének a magyar alakváltozata. Jelentése lókedvelő.
Szeptember 20, Augusztus 23, Február 16, Május 1, Május 3, Május 11, Május 26, Október 20
Jakab: Héber eredetű bibliai név, a Jákob görög változatának a magyar megfelelője. Jelentése sarkot fogó, elgáncsoló, csaló, aki a másik helyére lép.
November 28, November 27, Október 13, Július 25, Július 13, Május 11, Május 3,Május 1
József: Héber eredetű bibliai név. Jelentése Isten tegyen a most született gyermekekhez, Jahve gyarapítson. Magyarországon a XVIII. századtól kezdve a leggyakoribb férfinevek közé tartozott. Ehhez hozzájárult Szent József akkoriban megnövekedett tisztelete, amely a XIX. század második felében tetőzött, amikor is IX. Pius pápa a római katolikus egyház védőszentjének nyilvánította őt. Az 1970-es évektől kezdve, egyre veszít a népszerűségéből, de még igen gyakori.
Szeptember 18, Augusztus 27, Augusztus 25, Március 17, Március 19, Április 7, Április 16, Május 1
Zsigmond: A germán eredetű német Siegmund, Sigismund névből származik. Elemeinek jelentése: győzelem + védelem, vagyis győzedelmes védő.
Május 2, Május 1
Bánk: Régi magyar személynév, a Bán név kicsinyítőképzős származéka, mely a bán méltóságnévből származik.
Március 19, Március 21, Április 16, Május 1, Július 17
Benedek: A latin Benedictus névből származik, jelentése: áldott.
Március 21, Április 14, Április 16, Július 11, Május 1
Berta: Német eredetű név, a bert névelemet tartalmazó német női nevek önállósult becézője is. Jelentése fényes, tündöklő, híres.
Május 1, Július 4, Augusztus 6
Fédra: Latin eredetű név, jelentése ismeretlen. Más magyarázat szerint, görög mitológiai eredetű.
Május 1, Július 4, Szeptember 2
Tétény: A régi magyar Tühütüm személynévből származik, jelentése herceg, fejedelem.
Május 1, November 5
Benignusz: Latin eredetű név, jelentése jóságos, kegyes, jóakaró.
Február 13, Május 1, November 1
Szvetlána: Orosz eredetű név, jelentése virág.
Május 1, Június 4, November 24
Gyopárka: Magyar eredetű név, hasonló növénynév kicsinyítőképzővel alkotott női név.
Május 1, December 6
Leontina: Latin eredetű név, a Leontinus férfinév női párja, jelentése Leontini szicíliai városból való nő.
Május 1, December 6
-----------------------------------------------------------
Anyák napja
05. 01.
Május első napján a házakat zöld lombokkal díszítették fel.
616 éve
1400. 05. 01.
A munka ünnepe, a munkavállalók szolidaritási napja.
134 éve
1882. 05. 01.
Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz.
13 éve
2004. 05. 01.
Ozalyon megszületett Zrínyi Miklós gróf, horvát bán, költő, politikus.
396 éve
1620. 05. 01.
Meghalt Munkácsy Mihály festőművész (Ecce homo, Krisztus Pilátus előtt, Golgota).
116 éve
1900. 05. 01.
Megszületett Lorán Lenke színésznő (Robog az úthenger).
89 éve
1927. 05. 01.
Megszületett Tordy Géza színész (Fekete gyémántok; A kőszívű ember fiai I-II).
78 éve
1938. 05. 01.
Katolikus ünnep, Munkás Szent József, a munkások védőszentjének napja.
61 éve
1955. 05. 01.
Nagy Theodosius kelet-római császár Konstantinápolyban megnyitotta a második ökumenikus zsinatot.
1635 éve
381. 05. 01.
Megszületett Landerer Lajos nyomdász, aki az 1848-as szabadságharc idején kinyomtatta a Nemzeti dalt.
216 éve
1800. 05. 01.
Megszületett Szerb Antal író, irodalomtörténész (A Pendragon legenda, Utas és holdvilág, A világirodalom története).
115 éve
1901. 05. 01.
Brooklynban megszületett Joseph Heller, Médici-díjas amerikai író (22-es csapdája).
93 éve
1923. 05. 01.
Átadták a rekordidő alatt felépült Empire State Building-et.
85 éve
1931. 05. 01.
A Szovjetunió fölött lelőtték az Amerikai Egyesült Államok U-2 típusú felderítő repülőgépét.
56 éve
1960. 05. 01.
Megszületett Mary Harris "Mother" Jones, munkásmozgalmi aktivista.
156 éve
1860. 05. 01.
Meghalt Antonín Leopold Dvořák cseh zeneszerző.
112 éve
1904. 05. 01.
formátum féle2016.05.01. 08:19, magam2
minden ami érdekes lehet
fa - arc...
formátum féle2016.05.01. 08:18, magam2
minden ami érdekes lehet
a nap mondása:
zavarban vagy, mint Ádám anyák napján!
.
formátum féle2016.05.01. 08:17, magam2
minden ami érdekes lehet
ez papír - munka...
|