formátum féle2017.09.01. 18:56, magam2
minden ami érdekes lehet
életmód - perc...
Fájdalomcsillapítás a kezünkkel!
Egyszerűen azzal, hogy karba tesszük a kezünket, megzavarhatjuk az agyunkat, és elterelhetjük a figyelmünket a fájdalomról.
Az agy azt szokja meg, hogy a bal kezünk a bal oldalunkon tevékenykedik, a jobb kezünk pedig a jobbon. Ha karba tesszük a kezünket, az agyunk ideiglenesen összezavarodik, ezért kevésbé fogékonnyá válik a fájdalomra. A kutatók szerint az elmélet főként a kézfejekben érzett fájdalomra vonatkozik, a többi testrész tekintetében egyelőre nem vizsgálták.
„Talán amikor megsérülünk, nem csak dörzsölgetnünk kellene, hanem karba is kellene tennünk a kezünket” – javasolja a tanulmány vezető szerzője, Dr. Giandomenico Iannetti, a University College London kutatója.
A kísérlet során lézerrel négy ezredmásodperc hosszúságú, érintés nélküli fájdalmat generáltak az alanyok kézfején, amit később úgy is megismételtek, hogy karba tették a kezüket. A résztvevők értékelték a fájdalom intenzitását, a kutatók pedig EEG-vel is ellenőrizték elektromos agyi válaszaikat. Mind az alanyok válaszai, mind az EEG azt mutatta, hogy a fájdalom gyengébb volt, amikor az alanyok karba tették a kezüket. A hatás a kutatók szerint „enyhe, de szignifikáns”, körülbelül három százalékos csökkenésnek felel meg.
Dr. Iannetti úgy véli, hogy a csillapító hatást az agy összezavarása okozza. Bár nem jelentős fájdalomcsillapító hatás, a kutató szerint érdemes vizsgálni krónikus kézfájdalomtól szenvedő betegek számára.
( Pain folyóirat)
formátum féle2017.09.01. 18:39, magam2
minden ami érdekes lehet
tárlat - látogató...
formátum féle2017.09.01. 18:35, magam2
minden ami érdekes lehet
csak egy gondolat…
tudod furcsa szerzet az ember, mert amennyiben vonakodik meggyőződni a valóságról, akkor mindig talál tápot a kételyeinek…
formátum féle2017.09.01. 12:31, magam2
minden ami érdekes lehet
barnára sűlve...
formátum féle2017.09.01. 12:29, magam2
minden ami érdekes lehet
egyperces...
Szakadék
Azt hiszem, az volt életem legboldogabb napja. Alig vártam, hogy vége legyen a díjátadót követő fogadásnak, és végre hazaérjek hozzá.
Kitárt karokkal futott felém ház kapujából a kerten át, mikor meglátta, hogy érkezem. Alighogy becsaptam magam mögött a kocsi ajtaját a nyakamba ugrott . Olyan törékeny – néztem rá ellágyulva, és most is a karomban cipeltem át a küszöbön, mint miután egy hosszú évnyi udvarlás után végre hozzám jött feleségül.
Mikor a szobába értem, kibontakoztam az öleléséből, és a hatalmas mahagóni asztalra tettem a Grammy-t. Komoly arccal nézte a kézzel készített aranygramofont, csak gyönyörű, szürkészöld szemei nevettek. Tudtam mennyire büszke rám. Odalépett a szoborhoz, gyengéden megsimogatta: szinte sugárzott ebből az érintésből mindaz a kedvesség és szeretet, ami a valódi lényét tükrözte, és ami megannyi küzdelmes időszakon, álmatlan éjszakán segített át. Nélküle sohasem nyerhettem volna meg a díjat,nélküle nem lennék egész.
Hangtalanul felnevetett. Én a szoba közepén álló hifihez léptem, majd elindítottam a legújabb lemezemre írt győztes számot… kettőnk számát. A ritmus és a dallam elemi erővel csendült fel. Boldog-szomorú szívvel ültem, a zene pedig csak szólt. A dal amelyet róla írtam, és amit ő sosem hallhat. Átöleltem és jelbeszéddel ezredszer is elmutogattam neki, mennyire szeretem. (ND)
formátum féle2017.09.01. 12:28, magam2
minden ami érdekes lehet
Bob Merly - frizura...
formátum féle2017.09.01. 12:27, magam2
minden ami érdekes lehet
tudtad…?
A Windows 2000 forrásszövege 29 millió sorból áll.
Megannyi sikertelen kísérlet után, végül 1866-ban fektették le az első távírókábelt Európa és Amerika között.
Számítások szerint a világ népessége 2150-re érheti el a 10 milliárdot.
Az Uránusz óriásbolygó Miranda nevű holdján 20 kilométer magas hegyek találhatók.
A Mars egyik holdja - a Phobus - spirál alakú pályán kering a bolygó körül. Körülbelül 100 millió év múlva fog becsapódni a Marsba.
Évente átlagosan 40, utasokat szállító repülőgép zuhan le.
A repülőhalak képesek akár 6 méter magasan 300 métert is repülni a víz felett.
formátum féle2017.09.01. 12:27, magam2
minden ami érdekes lehet
agyment - ötlet...
formátum féle2017.09.01. 12:22, magam2
minden ami érdekes lehet
településeink…
Nemesbőd
Nemesbőd község Vas megyében, a Szombathelyi járásban.
Fekvése
A falu a Gyöngyös-sík középső részén, Szombathelytől 10 km-re kelet-északkeletre fekszik. Határos települések: Vát, Vasszilvágy, Vép, Vassurány; határos még Szombathelynek Zanat nevű településrészével. Elérhető a 86-os főúton.
Nevének eredete
Neve a magyar Bőd személynévből származik, melynek előzménye az ótörök bő(jelentése: ’nemzetségfő’) főnév, előtagja köznemesi lakosságára utal.
Története
A község területe ősidők óta lakott, határában vaskori és római emlékeket találtak. A települést 1226-ban Beud néven említik először. 1344-ben "Bud", 1356-ban "Bod", 1387-ben "Altalbeud", 1418-ban "Beud", 1441-ben "Bwd", 1444-ben"Bewd", 1449-ben "Beed", 1460-ban "Bed", 1872-ben "Bőd",("Buiding").(Megj: A Kárpát-medencében három, a mai nevében hordzó, "Beud"/"BŐD" helység található: Nemesbődön kivül Kassától 16 km-re keletre "Magyarbőd"/"Bidovce" és Erdélyben (Szolnok-Doboka megye)"BŐD"/"Beudiu".) Mint neve is mutatja kisnemesi község volt. Főbb birtokosai a Váti, Bődi, Czycz és Tompa családok voltak. Templomát 1344-ben említik először, a 16. században az evangélikusoké lett. A katolikusok csak1674-ben szerezték vissza. 1626-ban itt tartottak gyűlést Vas, Veszprém és Zala vármegyék rendei. A Dömölky, majd 1747-től a Békássy családnak volt nagy birtoka a községben.
Vályi András szerint "BŐD. Elegyes falu Vas Vármegyében, birtokosai külömbféle Urak, fekszik Szombathelytöl más fél mértföldnyire, apró marhákkal kereskednek, Béts Városába hordozván azokat nyereség végett. Határja síkos, és jól termő, réttyei gazdagok, fájok elég van, legelőjök nem leg jobb; de ezt helyre hozzák jó tavaszi vetéseik, vagyonnyaiknak eladására meglehetős módgyok, első Osztálybéli."
Fényes Elek szerint "Bőd, magyar falu, Vas vgyében, 654 kath., 8 evang. lak., kik szárnyas állatokkal Bécsbe jutalmas kereskedést űznek. Kath. paroch. szentegyház. Gazdag róna határ. F. u. Hegedűs, Vajda, Balla, s más nemesek. Ut. p. Kőszeg."
1910-ben 749 magyar lakosa volt, Vas vármegye Szombathelyi járásához tartozott.
Nevezetességei
Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt római katolikus temploma a 14. században épült, 1788-ban teljesen átalakították.1938-ban két oldalhajóval bővítették, ekkor nyerte el mai formáját.
formátum féle2017.09.01. 07:46, magam2
minden ami érdekes lehet
ami összeköt...
|