2018.06.01. 17:00, magam2
egyperces…
A nagy mulatság
Nagy mulatság lesz, de még mekkora! Felbolydult az egész falu, mindenki készülődött. A parasztleányok új ruhát varrattak maguknak, szépet, olyan csodálatos virágos mintákkal, amelyeket ez a világ még nem látott, a legények színes tollakat tűztek a kalapjukba, és szalagokkal ékesítették őket, már napok óta minden reggel köszöntőt mondanak a borozóban egymásra, és a nagy, elkövetkező ünnepségre.
Az öregek a pincéjük mélyéről előgörgették a nagy boroshordókat és elővették a féltve őrzött házi pálinkát, az asszonyok pedig szép, nagy zászlókat, és színes szalagokat varrtak.
Hentesek, pékek, vándormuzsikusok jöttek a városból, hogy segítsék a nagy felkészülést. Disznót vágtak, gyönyörű, gömbölyű cipókat sütöttek, és dolgoztak szüntelenül, úgy, mintha magát Bábel tornyát akarnák felépíteni.
Így telt el, munkával, örömmel, és mindenféle egyéb előkészületekkel az egész hét. Végül, pénteken elérkezett az idő.
A mezőn már délelőtt nagy munkálatok folytak, bográcsokat állítottak fel, meg padokat és asztalokat, vitték a hordókat, a fákra színes szalagokat kötöztek. Emellett elkezdték gyűjteni a száraz gallyakat, a rőzsét, kelleni fog még az. Ami azt illeti, rengeteget gyűjtöttek. Sokat és sokfélét, a lényeg az volt, hogy fa legyen, és égjen, ha kell.
Mire beesteledett, a pörkölt és a halászlé már készen, forrón vártak, a falu népe összegyűlt, és nem egy közülük már el is fogyasztott pár kupányit a pincék dicsőséges érleleteiből.
Akkor megérkezett a pap is.
Ekkor már sejteni lehetett, hogy nemsokára hivatalosan is elkezdődik a nagy mulatság.
Mikor néhány vállas legény meghozott egy nagy, egyik végén kihegyezett faoszlopot, a tömeg ujjongásban tört ki, kezeiket a magasba emelve, öklüket rázva kiáltoztak.
A nagy rönköt a földbe szúrták, elkezdték körülötte megrakni a máglyát.
Mikor megkötözve, tépett ruhában meghozták Annát, a szomszéd falu egyik pásztorlányát, mindenki felkiáltott, éljeneztek, zászlókat lobogtattak, vagy hangosan imákat kántáltak.
A szerencsétlen leányt az oszlophoz kötözték, és folytatták a máglyarakást… mikor végeztek, a vétkesnek kikiáltott hajadon combjáig értek a száraz gallyak.
Mikor a pap és a falu elöljárója megjelentek a máglya előtt egy-egy fáklyával, hirtelen türelmetlen pisszegés, majd csend lett úrrá az embereken.
Isten embere előrelépett. Határozottan nézett a lány szemébe.
– Árva Anna… e falu lakói boszorkánysággal, és az ördöggel való cimborálással vádoltak téged – az elítélt reményvesztetten, visszafojtott lélegzettel várt, és nézett a szemébe.
– A bíróság pedig bűnösnek talált – szólalt meg ezúttal a díszmagyarba öltözött elöljáró.
– Az örökké könyörületes, szeplőtlen Boldogasszony irgalmazzon lelkednek – mondta halkan, egész halkan a pap, majd a fáklyát fogta, és meggyújtotta vele a máglyát. A szemüvege lencséjén a felcsapó lángok tükröződtek, arca viszont rendületlen, nyugodt maradt. Egy szempillantásnyi idő múlva a közösség vezetője is hasonlóképpen tett, mint ő az előbb.
A többin pedig őrületes, katartikus őrjöngés lett úrrá, mikor látták, hogy a fiatal boszorkány teste lángra kap, hallották, ahogyan sikoltozik, és érezték, ahogyan a levegőben égett hús szaga kezdett el terjengeni…
Dudák, sípok, dobok zendítettek rá, a falu népe a tűz körül táncolt, pernye szállott a levegőben, patakokban folyt a bor, a mártások és zsírok; koccanó poharak, kacagás, sikoltozás hangja szállt az éjen át… és a tűz örök ropogása… (Kaiser)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Fulghum azoknak a rokonszenves szerzőknek a sorába tartozik, akik keresetlenül, a beszélgetés életszerű elevenségét idézve képesek életismeretre és - bölcsességre tanítani. A Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes című méltán sikeres "hétköznapi pszichológiáját" folytató új könyve élettapasztalatok, megfigyelések, tanulságra érdemes történetek laza füzére - komolyságában is szórakoztató módon előadva. Egy roppant liberális, kellően ironikus, ugyanakkor melegszívű, az élet és a világ dolgaiban a kételkedés, a részvét és a nyitottság mellett szavazó amerikai unitárius lelkész mondja el itt a maga - megnyerő - életfilozófiáját. Az angol és az amerikai esszé klasszikusaiig - egyebek között Thoreau-ig - visszanyúló hagyományt folytat Fulghum, amikor humorral és szellemmel festi le és fejtegeti a mindennapok és a "nagy kérdések" ágas-bogas dolgait. Milyen felnőttnek lenni, szülőnek, nagyszülőnek? A házasságok hol is köttetnek? Aligha az égben, s nem is igazán a szertartás ünnepélyes pillanataiban, hanem azokban a csendes beszélgetésekben, amelyeket közös életükre készülő párok folytatnak - szerelmesen és jövőjüket tervezve. A rohanó világban a nyugalmat, a lélek derűs csendességét sugalmazza, de ez irányú mondandóját is történetekbe rejti, a görög és a távol-keleti filozófiák iránti vonzalmait a kötetbe épített útiképekkel is jelezve. A katasztrofizmus és a pesszimizmus korában nyíltan vállalja, hogy derűjét, lelki egységét és mértéktartóan derűs optimizmusát akarja az olvasókkal megosztani, de finom humora megmenti attól, hogy rajongónak vagy naivnak lehessen tartani. Melegség és szeretet adja okoskodásainak az alapszínét. 