formátum féle2012.08.22. 12:58, magam2
minden ami érdekes lehet
tudtad…?
A már feledésbe merült rémisztő, rút Baziliszkusz neve görögül "kis király". Az idősebb Plinius (i.u. 23-79) római tudós, kígyónak vélte, fején diadémforma taréjjal vagy koronával. Ez utóbbi miatt tartották sokan a "kígyók királyának".
Később azonban kakas lett, koronásfejű, négylábú, sárga tollú, tüskés testű, kígyófarkú kakas. Bármilyen ábrázolásban jelent meg ez a képzeletbeli rémisztő állat, az emberek halálos erejű szörnynek képzelték el.
A középkorban, a baziliszkusz kakasfejű, varangytörzsű és kígyófarkú volt. Azt feltételezték róla, hogy természetfölötti erővel rendelkezik, sivatagokat hoz létre, s amerre jár, holtan hullanak le a madarak az égből, a fákon elrohadnak a gyümölcsök, a fű kiperzselődik, a folyók, tavak mérgezettek lesznek, amelyekből iszik. E szörny nemcsak mérgével, de pillantásával, leheletével is képes volt ölni. Pillantásától megrepedeztek a sziklák, leheletétől kiszáradt a fű.
Az írások beszámolnak arról, hogy mitől pusztul el a baziliszkusz; az egyik, ha tükörbe pillant, tükörképétől azonnal életét veszti, a másik halálos csapás rá nézve, a kakas látványa és kukorékolása, amint meghallja a kukorékolást, azon nyomban elpusztul.
A baziliszkusz szerepel Balassi Bálint szerelmi költészetében, mint írja: „Csak a szép lányok, s a basiliskusok, hogy a szemekkel ölnek…”
|
formátum féle2012.08.22. 12:50, magam2
minden ami érdekes lehet
Te is így szoktál ébredni...?
formátum féle2012.08.22. 12:40, magam2
minden ami érdekes lehet
településeink…
Jászboldogháza
Jászboldogháza község az Észak-Alföldi régióban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Jászberényi kistérségben.
Fekvése
Jász-Nagykun-Szolnok megye nyugati, a Jászság déli határán fekvő település. Jászberénytől kb. 15 km-re, délre fekszik. Szomszédos települések: Jánoshida (kb. 5 km), Tápiógyörgye (kb. 8 km).
Megközelíthetősége
Vasúton a MÁV 82-es számú, Hatvan–Szolnok közötti villamosított vonalán érhető el. Vasútállomása a Jászboldogháza–Jánoshida nevet viseli.
Közúton a 32-es főútról Jánoshida felől érhető el, illetve a Jászberény–Jászboldogháza közötti mellékúton, amit Imrédy útnak hívnak, mert Imrédy Béla építtette.Megközelíthető még a Tápiószele (311-es főút) - Tápiógyörgye–Jászboldogháza közötti úton is.
Története
Régészeti leletekben főként a Csíkos nevű határrésze gazdag, ahol réz-, bronz-, szarmata- és népvándorlás kori tárgyak kerültek elő. Különösen jelentős volt a 251 síros avar temető feltárása.
A település nevét egy Mátyás korabeli oklevélen 1458-ban említik először, Boldoghaza néven. Majd olvashatjuk Bódogház /1550/, Boldogh Zallas /1567/, Boldogháza /1699/, Jászboldogháza /1960/ névalakokban is. Minden valószínűség szerint eredetileg is jász település volt, erre utal a Boldogszállás elnevezés is. Nevében a "Boldog" előtag az eddigi ismereteink szerint a "gazdag" személynévből keletkezett, a "-háza" utótag pedig a megtelepült életmódra utal. A hatvani szandzsák 1550-es összeírásakor 26 férfi lakost találtak a településen. 1567-ben pedig 14 gazda és 2 zsellércsalád lakta. Nem tudni pontosan mikor pusztult el a falu, de a későbbi összeírásokban már nem szerepel. 1667-ben említik újra, mint Berényhez tartozó pusztát.
A redemptio idején (1745-ben) Boldogházáért a megváltási összeget Jászberény fizette ki 8000 rajnai forint értékben.
A XVIII. században gyakran lakatlan, s csak legelőként használják. 1852-ben már ugyan vannak rajta tanyák, de állandó lakossága még hiányzik. Csak az 1850-es években, a tagosítás befejezésekor szaporodott meg a lakosság a pusztán. A változás csak az 1870-es évek után volt tapasztalható. A Hatvan -Szolnok közötti vasútvonal megépülése (1873) kedvezően hatott a település fejlődésére. A lakosság számának növekedése egészen a XX. század közepéig tartott, s ez a folyamat indította el a települést a fejlődés útján. Kialakult a tanyavilág öt központban (Csíkos, Tápió, Alsóboldogháza, Boldogháza, Sóshida), ahol iskolák, olvasókörök létesültek. Ezeken a területeken 500 családi házban körül belül 3000 ember élt. Az itt lakók 1946-ban döntöttek arról, hogy Boldogháza önállóvá válását kérik, melyet július 1-jei dátummal dr. Bibó István engedélyezett.
Ettől a kortól számítjuk település jelenkori történelmét.
Népcsoportok
2001-ben a település lakosságának 100%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát.
Neve
A település neve az egykor „gazdag” értelemben használatos „boldog” melléknévből származik.
Nevezetességei
Fürdő
Művelődési Ház
Római katolikus (Szent Család-) templom: 1930-ban épült.
Szent Vendel-szobor (iskolapark): Eredetileg 1935-ben készült. 2000-ben felújították.
Szent Vendel-szobor: (Imrédy út) 1905-ben készült.
Szent Vendel-szobor (csíkosi kövesút): szintén 1935-ben készült.
Helytörténeti Gyűjtemény
II. világháborús emlékmű: 1991-ben készítette Sebők Imre.
formátum féle2012.08.22. 08:33, magam2
minden ami érdekes lehet
ami összeköt...
formátum féle2012.08.22. 08:30, magam2
minden ami érdekes lehet
olvasó - sarok...
DÉRY Tibor
KEDVES BÓPEER
A regény hőse egy idős magyar író. Amit elbeszél - önmagának beszéli el -, az a világirodalom voltaképpen meglepően ritka tárgya: az öregedés folyamata. Nem csak szorongva és a haláltól rettegve, hanem egyszersmind valamilyen különös, szinte kaján önelemző kíváncsisággal figyeli a regény hőse írásának legfőbb témáját: azt, hogyan alakulnak ki rigolyái, hogyan meszesednek csontjai és meszesedik maga az agyvelő is, hogyan lobban fel benne - mégis! - a vágy az új gyögyör, új szerelem iránt, hogyan ismerkedik meg menyével, egy szép, fiatal lánnyal, aki akaratlanul felszítja betemetettnek hitt szenvedélyeit, talán utoljára, a végső néma csönd előtt. Déry Tibor pazar poétikai varázslattal teszi derűssé, kedves olvasmánnyá a regényt. (Legeza)
formátum féle2012.08.22. 08:25, magam2
minden ami érdekes lehet
kellemest a hasznossal...
formátum féle2012.08.22. 08:20, magam2
minden ami érdekes lehet
KALENDÁRIUM
2012.Augusztus 22.
Napkelte: 05:47 Napnyugta: 19:45
Holdkelte: 03:54 Holdnyugta: 19:32
időjárás ma:
A nap nagy részében derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csapadékra nem kell számítani. A késő délutáni óráktól kezdve a nyugati és északi megyékben erősebben megnövekszik a felhőzet, és itt néhol már zápor, zivatar alakulhat ki. Eleinte gyenge vagy mérsékelt lesz a nyugati, délnyugati irányú szél, később északnyugatira fordul és megélénkül, zivatarok környezetében erős széllökések lehetnek. A legmagasabb hőmérséklet 33 és 38 fok között valószínű.
Ma Mirjam, Menyhért, János, Timót, Mária, Boglárka, Zakeus, Agaton napja van.
Boldog névnapot!
Menyhért: A germán eredetű Meinhard névből származik. Jelentése erő, erős, merész. A magyarban a Melchior nevet Menyhért névvel helyettesítették a napkeleti bölcsek egyikének a legendabeli nevét.
Szeptember 7, Augusztus 14, Január 6, Augusztus 22
Mirjam: A Mirjam a Mária eredeti héber formája, amelynek jelentése megfejtetlen, valamennyi magyarázata vitatott.
Augusztus 22
Zakeus: Héber eredetű bibliai név, a Zekarja név rövidített változata, jelentése igazságos, ártatlan.
Augusztus 23, Augusztus 22, November 17
János: Bibliai név. A héber Johanan név görög Johannesz változatából (ill. ennek a hasonló hangzású latin Johannes formájából) származik. Jelentése "Jahve megkegyelmezett". Magyarországon a XVI - XVIII. században a legnépszerűbb férfinév volt, és később is a leggyakoribbak közé tartozott, egészen az 1970-es évekig.
Október 20, Szeptember 13, Augusztus 29, Augusztus 22, Augusztus 19, Augusztus 13, Május 16, Május 15, Május 6, Március 28, Március 27, Január 23, Június 26,December 27, Január 27, Január 31, Február 8, Február 24, Március 8, Június 12, Június 24, Július 12, Augusztus 9, Október 25, November 4
Mária: Bibliai név. Eredeti héber formája Mirjam volt, ez a görög és latin bibliafordításokban módosult. Jelentése megfejtetlen, valamennyi magyarázata vitatott. A latin Maria névváltozatnak igen sok származéka alakult ki az európai nyelvekben, ezek egy része a magyarban is használatos.
Január 23, Február 2, Május 24, Május 29, Május 31, Július 16, Július 17, Szeptember 19, Szeptember 15, Október 7, Október 8, Október 11, Augusztus 15, Július 2, Július 6, Szeptember 12, Szeptember 8, December 8, December 15, December 18, November 21, Október 22, Szeptember 24, Augusztus 22, Augusztus 5, Augusztus 2, Július 22, Április 26, Április 2, Április 7, Március 25, Február 11, Október 3
Timót: A görög Timotheosz név latinos Timotheus formájának rövidüléseként keletkezett a Timót férfinév. Jelentése: Isten becsülője, Istentisztelő.
Január 24, Január 26, Május 3, Augusztus 22
Boglárka: Újabb keletű magyar név a boglárka virágnévből, jelentése fémveretes, ékköves, gyöngyös, zománcos, gomb alakú építmény, virágnév.
Augusztus 1, Augusztus 22
Agaton: Görög eredetű név, jelentése jó, nemes.
Január 10, Augusztus 22, December 7
------------------------------------
II. József aláírta a jobbágyrendeletet, amely az örökös jobbágyság megszüntetését szolgálta.
227 éve
1785. 08. 22.
A Genfi Egyezmény jóváhagyta a Nemzetközi Vöröskereszt létrejöttét.
148 éve
1864. 08. 22.
Megszületett Almásy László Ede, autóversenyző, pilóta, Afrika-kutató, felfedező, " Az angol beteg".
117 éve
1895. 08. 22.
Megtartották a Magyarok I. Világkongresszusát Budapesten.
83 éve
1929. 08. 22.
Angliában véget ért a "rózsák háborúja" a Lancaster-ház örököseinek győzelmével.
527 éve
1485. 08. 22.
Megnyílt Pest első állandó magyar színháza, a Pesti Magyar Színház, a későbbi Nemzeti Színház.
175 éve
1837. 08. 22.
A történelem első sikeres légitámadásában pilóta nélküli ballonokkal támadták az olaszországi Velencét.
163 éve
1849. 08. 22.
Megalapították a Cadillac Motor Company-t.
111 éve
1901. 08. 22.
Ellopták a Mona Lisát.
101 éve
1911. 08. 22.
Megszületett Baróti Géza újságíró, a Szabó család egyik írója.
98 éve
1914. 08. 22.
Kanadában megszületett James Hillier, az elektronmikroszkóp feltalálója.
97 éve
1915. 08. 22.
Megkezdte adását a BBC (British Broadcasting Corporation), az első tv-csatorna Angliában.
80 éve
1932. 08. 22.
Meghalt Alekszandr Szergejevics Jakovlev, szovjet repülőgép-tervező, akadémikus (JAK repülők).
23 éve
1989. 08. 22.
Megszületett Benkő Gyula Jászai Mari-díjas színész, kiváló művész.
94 éve
1918. 08. 22.
formátum féle2012.08.22. 08:17, magam2
minden ami érdekes lehet
ha a táskád beszélni tudna...?
formátum féle2012.08.22. 08:15, magam2
minden ami érdekes lehet
a nap mondása:
ha összetörsz egy tükröt, hét év balszerencse következik… tanúsíthatom, hogy ha a haragosodon, akkor 10 év is lehet belőle…!
.
formátum féle2012.08.22. 08:14, magam2
minden ami érdekes lehet
ez homok - szobor...
|