tudtad...?

A vezetéknév, vagy másik jellemző elnevezéssel családnév a személyneveknek az a része, melyet a gyermek többnyire egyik vagy mindkét szülőjétől örököl, szemben a keresztnévvel, ami „személyre szóló”. A vezetéknév Magyarországon napjainkban miniszteri engedéllyel változtatható meg. A gyermek apjától vagy anyjától örökölheti (mindkét esetben csak úgy, ha a szülő a házasságban megtartotta a saját nevét); illetve örökölheti mindkét szülője nevét kötőjellel egybekötve, tetszőleges sorrendben, de legfeljebb kéttagú lehet; a leendő házaspárok a házasságkötés előtt nyilatkoznak születendő gyermekeik családnevéről, melyet az első gyermek születéséig módosíthatnak. A magyar törvények szerint az egy házasságból született testvéreknek azonos vezetéknevet kell viselniük.

Napjainkban Európában a legtöbb ország már nem tesz különbséget a házasságban és az azon kívül született gyermekek közt azt a jogukat tekintve, hogy apjuk nevét viselhessék, de az apának ilyenkor elismerő nyilatkozatot kell tennie.

A legtöbb országban a keresztnév megelőzi a vezetéknevet. A magyarországihoz hasonló keleti névsorrend egyes ázsiai országokban fordul még elő (Kínában, Japánban, Koreában).

A vezetéknevek kezdetben az egyező keresztnevű emberek megkülönböztetése miatt jelent meg, leggyakrabban az illető szakmájára (pl: tímár, kovács, szabó), kinézetére (pl: kis, nagy, vagy akár medve, utalva nagy termetére) vagy belső jellemzőire (pl: bátor, vitéz, fukar) utalt. Ez a név általában nem öröklődött, de fokozatosan a „Vitéz Mihály, Béla fia” forma miatt egyre gyakoribb lett, hogy ez a ragadványnév egy egész családot vagy több nemzedéket is jelölt.

Más kultúrkörökben a vezetéknevet az apa (patriarchális tárasadalmakban legalábbis) keresztneve helyettesítette, „Mihály fia Béla” formában.

Az orosz (és szláv) kultúrákban jellemző például az, hogy az örökölt családnév mellett megjelenik az apa neve is, például a „Vlagyimir Iljics Uljanov” névben „Uljanov” a családnév, „Ilja” volt az apa neve (így az „Iljics” forma az „Ilja fia” jelentésű) és „Vlagyimir” magának az illetőnek a keresztneve.

A származás megjelölésére használták a de genere (nemzetségből) kifejezést a kora középkorban. Körül-belül a 14. századig volt használatos a keresztnév mellett az apa vagy valamelyik előd nevével, esetleg a lakóhely elnevezésével kapcsolatban. Például: de genere Dénes = Dénes fia, rövidített formája „de”, Dénes de Zala = Zalai Dénes. A családnevek kialakulásával általános használata megszűnt. Leonardo da Vinci neve is hasonló eredetű, aki az olasz Vinci nevű város melletti kis faluban (Anduan) született.

Magyarországon az 1400-as évek elejétől már igyekeztek pontosítani minden személyt, apja nevével, foglalkozásával, vagy a lakóhellyel. Míg eredetileg abszolút nem lehetett változtatni sem a családnevet, sem a keresztnevet, 1816-ban I. Ferenc új rendeletet adott ki, amely lehetővé tette azt, hogy kancelláriai, majd később belügyminiszteri engedéllyel a családnevek megváltoztathatóak. A keresztnév-változtatást az egyház büntette.

Magyarországon a vezetékneveket II. József tette kötelezővé 1787-ben, ezzel alakult át a szokásból hivatalosan azonosító adattá.

A II. világháború korában igen nagy mennyiségű vezetéknév-változtatás történt, főként a zsidó származású (vagy akár csak hangzású) családneveket „magyarosították”, hogy elkerüljék a deportálást vagy a meghurcoltatást.