olvasó - sarok...

GÁRDONYI Géza

IDA REGÉNYE

Gárdonyi szerelem-felfogását kívánja bemutatni a kötet. Tudtuk, hogy a fiatal, a pozitivizmushoz, a naturalizmushoz is vonzódó Gárdonyi valamiféle biológiai végzetnek tekintette a szerelmet, irracionális, megmagyarázhatatlan vágyódásnak, amelyet éppen ezen természete miatt nem lehet véteknek föltüntetni, a bűntudat forrásának és okozójának szuggerálni. Az Ida regénye bevezetése elég egyértelműen eligazít ebben a kérdésben. "Sötétben állunk néha", "Csak tapogatózunk", vakságról és dermedtségről esik szó, szakadékról, kígyóról. "Szívünk remeg, mint a nyárfalevél".
A regény a zárdában nevelkedő Ida és a művészetéért, szeretett húgáért érdekházasságra is képes Balogh Csaba összetalálkozását, szerelmük kibontakozását meséli el. E szerelem ábrázolását nem érezzük már igazán időszerűnek, maga Gárdonyi vagy szereplői, hősei is emlegetik a "devalválódás" kifejezést. Rövidmondatos leírásokból, kevés szavú párbeszédekből áll a szöveg. A regény egyik legpontosabban megfogalmazott helyén Ida szavaival Gárdonyi így jellemzi az ambivalenciát, a többértelmű lelki viszonyt (ezúttal Csabáét és Idáét): "Ha nem a férje volna az a Csaba..., senki máshoz nem menne feleségül." Később azt az árulkodó mondatot súgja egy szállodai szobában a már halott édesanyjának: "miért is nem vagyok melletted odalent, az egyetlen szív mellett, amely engem szeretett." Ez a vallomás a regény és koncepciója mély líraiságáról tanúskodik, de a modern kor szkeptikus embereként Gárdonyi hangot vált, elszakadóban lévő hősei újra gyűrűt váltanak, a romantikát ironikus fintor és távolságtartás váltja fel.