olvasó - sarok...

FEKETE István

BALLAGÓ IDŐ

Nem sokkal halála előtt fejezte be Fekete István a gyermekkorát megidéző önéletrajzi regényét. A halállal egyezkedő bölcs öregember prousti technikával felidézett emléksoraiban nemcsak a gyermekévek elevenednek meg, asszociatív képsorokban idézi fel életének - főleg ifjúkorának s első világháborús élményeinek - egyes állomásait. A szülőföld (egy somogyi falu, Gölle) tájai és népe, a "göllei ember", ahogy az író emlegeti őket, nemcsak a gyermekkori élményvilág meghatározói, hanem mindenkor összehasonlítási alapul, mércéül szolgálnak új tájak, új emberek megítéléséhez és megszeretéséhez. Apja falusi tanító: "nemes úr" és gazdálkodó félparaszt volt, s a gyermek, a "Mestörpista" - annak még a szöme sem áll jól" - ahogy a gölleiek emlegetik, parasztpajtásaival járja a határt, ismerkedik a természettel, s főképpen az állatokkal. Nem is csoda, hogy a szabad élet után, amikor kilencéves korában Kaposvárra kerül, nem találja fel magát, idegen számára a városi környezet. Az önéletrajz az író 14 éves korában, a világháború kitörésének napján zárul.

A gyermekkori világ és a szülőföld iránti nosztalgiával teli, derűvel, humorral elmesélt önéletrajzban felismerhetők a természetet későbbi írói pályáján érzékletesen megelevenítő író induló élményei, sőt néhány könyvének alapmotívumai.