egyperces...

A szalagavató

Minap kezembe került néhány régi fotó a szalagavatónkról. Ha nem bíztuk volna idiótákra a szervezést, talán sikerült volna valahogy.
Olaj – az osztályfőnök – a nagy esemény előtt boldogan újságolta, hogy egy antik és igazán izgalmas helyet talált a bál színhelyéül. Beszervezte a zenekart. Jutányos áron lefoglalta a fellépőruhákat a nyitótánchoz. Kiválasztotta a megfelelő menüt a vacsorához. Mindezt teljesen egyedül, mert ő egy főnyeremény.

Az első meglepetés akkor ért, mikor elmentünk a ruhákért. Kiderült, hogy Olaj a színház kölcsönzőjéből szerzett jelmezeket. Jelmezeket! Napok óta azzal a szent meggyőződéssel hajtottam álomra fejem, hogy valami menő szalonból származó, hófehér menyasszonyi ruhában pompázok a jeles napon. Ehelyett rég elmúlt színházi évadok hősnőinek rongyaiban virítottam. Volt közöttünk Antigoné, Hófehérke és a gonosz mostoha (gyerekelőadás), pestises fejőnő a Németalföldről, prosti Hasfelmetsző Jack korából és a makrancos hölgy is életre kelt. Olaj mindenkinek büszkén mutogatta kölcsönzött szmokingját. El volt szállva magától, mennyi pénzt megspórolt azzal, hogy nem egy méregdrága szalonban vásárolta.  Még kabátot is adtak hozzá. Hosszú, fekete lebernyeg, magas, álló nyakkal. A köpeny kívül fekete, belül vérvörös. A jelmezes azt is elárulta, hogy a Transsylvania című darab előadásán arattak vele átütő sikert 25 éve.

Mint utóbb kiderült, Olaj egy tizedrangú, külvárosi művelődési házat bérelt ki a bál színhelyéül. Már a környék is lenyűgöző volt. Mocskos és kihalt utcák. Néhány putri. A közelben a 4-es főút és egy kamionparkoló. Az épület előtt olajtócsák, szétdobált csikkek, alig használt óvszerek és gyanús foltok a ház tövében. A környéken mindenfelé omladozó vakolat. Néhány darab kutyaszar és szétdobált szemét emelte tovább az ingatlan értékét. Ennek ellenére a ház jól meg volt világítva, bár szerintem a piros lámpák nem szolgáltattak túl nagy fényt. Úgyhogy a helyet csak igazán jóindulattal lehetett színvonalon alulinak nevezni.

Olaj előkerítette a művház vezetőjét, egy nagy mellű, kerekded asszonyságot, fényes, zsíros arcbőrrel, kevés foggal, kevés ruhában. Úgy értem, a nő volt kevés ruhában. Olaj rendesen fel volt öltözve. Drakula gróf jelmezét viselte. Szeretett osztályfőnökünk meginterjúvolta, hol öltözhetnénk át a tánchoz.
A nőci egy eldugott, szűk lépcsőn vezetett fel bennünket az emeletre. Azt mondta, nyugodtan szólítsuk Madame-nak és hogy az érettségi után tárt karokkal vár bennünket, ha munkára lesz szükségünk. Az emeleten függönnyel elhatárolt kis szobácskák egész sora fogadott. A világítással volt egy kis gond, de Madame néhány színes gyertyával orvosolta a problémát.
A berendezés meglehetősen szerény volt. Helyiségenként egy ágy, a földön koszlott pokróc, vízzel teli lavór valami hokedli szerűségen.
Kicsit aggódtam, mert táncpartnerem, a Zsiráf, 15 perccel a buli előtt még nem volt sehol. Vagyis valahol biztosan volt, de nem ott. Aztán a megnyitó előtt 5 perccel jött egy telefonhívás, hogy Zsiráfomat leterítette egy hányással és fosással járó kegyetlen vírus, úgyhogy ne várjam.

Amíg öltöztünk, Olaj elrendezte a terepet a táncolók számára. Az étkezőasztalokat a fal mellett helyezték el, körben összetolva és dekorációként néhány csikkekkel teletömött hamutartó állvány is előkerült.
Közben befutott az igazgatóhelyettes is, aki gyorsan megnyitotta az estet, feltűzte a szalagokat és már ment is tovább. (Az igazgatónőnek is sürgős, halaszthatatlan dolga akadt).
Majd a cicababa Mónika következett, az osztály jó nője és a többi színházi mellékszereplő, akik ellejtették a nyitótáncot. Mónika tipikus bombanő volt, jó alakkal, hosszú, szőke hajjal, fehér fogakkal, meg ártatlan, világoskék babaszemekkel, agy nélkül. Ajtaja előtt hosszú sorokban kígyóztak a férfiak. Amúgy meg egy alattomos, undok dög volt, aki népszerű, de szerénynek mutatja magát. Szóval az a fajta nő, aki mindig is szerettem volna lenni. Ezért is utáltam annyira.
Reméltem, kitöri a lábát, vagy legalábbis hasra esik benne, de nem történt semmi különös. Még a plafon sem szakadt rá, pedig azt kívántam. Alig tudtam visszatartani könnyeimet.

Gyorsan kiszaladtam a teraszra, hogy szívjak egy kis friss levegőt. Reméltem, az éjszaka csöndje megnyugtat.
Lábammal nagyjából szétrugdostam a cigarettacsikkeket, ételmaradékot és a madárszart. A korlátra támaszkodva elmélkedtem sanyarú életemen. Próbáltam fogni az univerzum éltető energiáját. Nyugalmat meríteni a vizelet- és emberi ürülék szagával keveredett friss levegőből. Megteremteni lelkem tökéletes nyugalmát, az ellazult tudatállapotot, amellyel – ha sikerül magas szintre fejlesztenem – eljuthatok a Nirvánába. (Nem az együttes!)

Egy idő után tömeg kezdett gyülekezni az erkély alatt, akik a terasz felé mutogattak. Nagyon örvendetes, hogy országunk állampolgárai tisztában vannak alkotmányos jogaikkal. Fenti esetben például erősen ittas, nagydarab, bőrdzsekis motorosok és tömeggyilkos kinézetű férfiak kívántak élni ezen jogukkal. Pont az épület előtt verbuválódtak össze. Egyre sűrűbben mutogattak félreérhetetlen, obszcén jelzéseket (a non-verbális kommunikációban nagyon otthon voltak), aztán szexista disznók által használatos kifejezéseket kezdtek ordítozni, ami azt jelzi, hogy a verbális kommunikáció sem okozott nehézséget számukra. Az elhangzott mondatok nagy része az orális szexszel volt kapcsolatos. Aztán amikor megpróbáltak eltalálni egy sörösüveggel, méltóságteljesen visszasétáltam a buliba.

Szerencsére Mónika addigra befejezte magánszámát, a pincérek a vacsorához terítettek. Előkerült néhány foltos abrosz, vízköves pohár, kopott evőeszköz és menzáról elcsent tányér.
A moslék pompás volt. A menüt a Vak egér nevű tizedosztályú étterem szolgáltatta. Ez az a hely, ahol valószínűleg a szakács vak, aki ráadásul nem rendelkezik ízlelőbimbókkal. Sem ízléssel. És a gasztronómiáról sincs fogalma. Bár azt gyanítom, inkább a közeli sertéstelepről szerezték a vacsoránkat diszkont áron. Onnan is azt a maradékot, amelyet már a disznóknak sem volt gusztusuk elfogyasztani.
Az előétel újházi tyúkhúslevesnek gúnyolt lötty volt. A főétel félig nyers, félig szénné égett rántott hús, párolatlan rizzsel. A salátát fejenként 1 darab büdös almapaprika képezte. Ezek után már azon sem csodálkozom, hogy elmaradt a desszert. Biztosan elmászott valamerre.
Az asztalokat a fal mellett helyezték el úgy, hogy az egész kör egyetlen helyen volt megszakítva. Mellettem. Így az összes meghívott vendég itt tülekedett és a könyökömet lökdöste, amíg szerény vacsorámat próbáltam elfogyasztani. Aztán egy pillanatra félre néztem, és a pincér rögtön elvitte a tányéromat. Félpercenkét voltam kénytelen felugrani és beljebb húzódni, hogy a tömeg elférjen a székem és fal között. Egy idő után meguntam és felkerestem a mellékhelységet sminkem felújítása céljából.

A mosdó még a tábori vécék színvonalát is alulmúlta. Toronymagasan. És nem csak az volt a baj vele, hogy nem volt tükör, mert ülőke és ajtó sem volt. És lehúzó sem, de ez nem okozott problémát, mert víz sem volt. És az egész vécében átütő bűz terjengett, amit most nem részleteznék.

Egy 70 év körüli tatákból álló jazz-banda húzta a talpalávalót, már amennyire rozzant ízületeik és csontjaik engedték nekik. Egyikük folyton elaludt a szintetizátor mellett, de ez is csak azért tűnt fel, mert belehorkolt a mikrofonba. Néha ezt meghallották a többiek is, ilyenkor valahogy felébresztették, de hamar kimerült szegény. Aztán, mikor az énekes elhagyta a műfogsorát, berekesztették a bulit és hazatértek pihenni.

Aztán a felhergelt tömeg éjfél után betörte az ajtót és elözönlötte a helyiséget. Valahonnan előkerült egy zenegép is. Folyt a sör és egyéb italok. A lerészegedett tömeg táncot és nőket követelt.
A Madame adományokat gyűjtött afrikai árvák javára vagy más egyéb civilszervezetnek. Szép gesztus, végtére is egy művelődési házról van szó. A helységben dorbézoló férfiak meg lelkesen fizettek.
A szalagavatóra meghívott vendégek nagy része eddigre már titokban hazaszállingózott.
Kiszi barátnőm nagyon jó nőnek érezte magát. Boldogan újságolta, hogy többen is járni akartak vele. Visszakérdeztem, hogy biztosan ezt a kifejezést használták-e, de direkt nem válaszolt. Abban a tévhitben élt, hogy kisugárzásával, intellektusával és mérhetetlen szépségével varázsolta el a vendégeket. Néhányszor még megkértem, hogy húzzunk el. Aztán mikor felugrott az asztalra és vad kánkánba kezdett, taxit kerítettem és hazamentem. Ez volt hát a szalagavatóm rövid története.

(KH)