A nyelvünkből mára már kihalt hón a Tájszótár szerint egykor vállat, egész pontosan a kar vállízületét jelenthette.
Más magyarázatok szerint a hón ugyanaz, mint a hónalj - csak felülről nézve, vagyis kb. kartőt jelent. Ezt ma már nem különböztetjük meg a váll többi részétől. Jellemzően csak a hónunk aljára utalunk, így állandósulhatott a hónalj kifejezés nyelvünkben.
„Mindjárt az elején el kell kerülnünk egy ravasz logikai csapdát, ami a következőben áll: a hónalj-ról talán többen azt hiszik, hogy összetett szó, melynek első tagja, a "hón", éppoly nyilvánvaló jelentéssel bír, mint az azt követő "alj". Vegyük észre, hogy ha ez így lenne, nem lenne szükséges azt kutatnunk, mi is az a hón (és hol is van valójában). Mert roppant sértő lenne minden, a tagolt nyelv logikus használatára önmagát képesnek érző embertársunkra nézvést azt feltételeznünk, hogy olyan szavakat használ, aminek jelentésével legalább homályosan nincs tisztában. Más megoldást kell hát keresnünk.
Mindenki tanulta annak idején, hogy a Halotti beszédben található két szó, amely mai nyelvünkben már nem található, jelentésüket más szóalak vette át. Ezek az isa = bizony és heon = csupán szavak. Ez utóbbiról lenne itt most szó.
A monda szerint ugyanis, amikor IV. Béla király először került szemtől szembe az ország romlására törő tatár hordákkal, uralkodóhoz méltó nyugalommal nézett farkasszemet a hatalmas veszéllyel. Legbátrabb hadvezéreinek szinte egytől egyig inába szállt a bátorsága, egyedül királyuk tartotta bennük a lelket. Egyikük - a történetíró szerint - ekkor megkérdezte tőle:
- Királyom, az Te bátorságod, mely oroszlánénál is nagyobb, nem csökkend ily túlerőnek az tekéntetbe foglaltatván? Az verejtéknek patokjai nem folyandanak dicső halántékid mentén?
A király így válaszolt: - Nem, hős vitízem, heon az vállam alatti fertályon tapasztalék az imént csekély nedvet gyöngyödzeni. Heon e rút szagú alj árulója aggódásimnak.
Megvan tehát, úgy tűnik, az eredet: "heon az alj", vagyis: "csupán a váll alatti terület". Innen már könnyedén követhető, miféle változásokon ment keresztül ez a meghatározás, amíg elnyerte mai formáját és jelentését: a váll alatti terület, a hónalj, amely klasszikus indikátora mindenfajta izgalmi állapotnak, illetve mostoha környezeti tényezőnek, főként a hőségnek.
A válasz tehát a kérdésre, hogy hol is az ember hóna, így hangzik: sehol, az embernek nincs hóna. Csupán egy régi-régi szó él így tovább nyelvünkben, összekapcsolva a jeles, bár vészterhes XIII. századot korunk feszültségterhes viszonyaival.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
