A kummant, kummantani szó nem csak a katonai szlengben használatos, hiszen gyakran lehet hallani fiatalok, tinédzserek körében, illetve vidéken is gyakran használják ezt a kifejezést. Egyes leírások szerint a kummantani szó jelentése nagyvécézik. De jelenthet még valamely feladat végrehajtása elől elzárkózó ember viselkedését. Jellemzően az illető elbújik, valamilyen munka elvégzése alól kihúzza magát, míg mások a feladatot végzik. Kötelesség teljesítése helyett folytatott, más tevékenység végzése, például: pihenés, mellékhelyiségben töltött idő. Más szóval sunnyog, elsunnyogja a munkát. A kummant szó jelentése lehet még az is, hogy alszik, sumákol vagy hazudik, nem mond igazat, elhallgat valamit, begubózik, továbbá jelenthet még munkahelyi lopást, valami lenyúlását illetve rövid alvást.
Azonban bármit is jelent valójában ez a szó, az biztos, hogy legalább olyannyira univerzális szavunk, mint az izé. Azonban azt száz százalékig kijelenthetjük, hogy a kummantani szónak semmilyen köze nincsen Alexander K. Kummanthoz, aki az Egyesült Államok állami tulajdonában lévő vasúttársasága, az Amtrak elnök-vezérigazgatója volt, 2008 novemberéig.