egyperces...

A kapcsolat

Reggel álmosan ébredt. Sokáig töprenkedett, mit is húzzon fel. Most hideg van, napközben meleg, estére lehűl a levegő…
    Kiválasztott egy kosztümöt, selyemblúz vett fel hozzá. Régi darab volt, de megbízható és minden váratlan alkalomra megfelelő.
    Miközben majszolta a pirítóst és itta a kávét, kusza álmán töprengett – mintha gyermeke lett volna, egy édes kisfiú, és vinnie kellett magával, de nem tudta hová… Miért üzente ezt a tudatalattija?
    Rendbe tette a  konyhát, indult a fürdőszobába, felöltözött, elmenés előtt ránézett a régi esküvői fényképére, amelytől minden reggel elköszönt. Tekintete hosszan időzött férje arcán – szép gyerekeink lehettek volna – gondolta fájón, aztán bezárta maga mögött a lakásajtót.
    A kocsi simán  futott a megszokott úton, szerencséje volt, ő forgalommal szembe járt dolgozni, így ritkán került dugóba. Beállt a parkolóba, megigazította a sminkjét, köszönt a portásnak, ment az irodájába. Titkárnője hozta neki a kávét, az aláírnivalókat. A diplomás megbeszélés minden nap 9-kor kezdődött. Indult is a kisterembe, köszöntötték egymást, megvitatták az aktuális kérdéseket. Egy beosztottja jelezte, négyszemközti megbeszélést kér, sürgősen. Ettől kicsit bosszús lett, hamar lezárta a közös csevelyt – nem volt semmi komoly kérdés – s hívta Enikőt a szobájába, közben lopva az órájára pillantott. 
    – Nem akarom, hogy mindenki tudjon róla, de neked tisztában kell lenni a helyzettel, a férjem elhagyott. Ezentúl sajnos nem maradhatok túlórában, mert a gyerekeket nem hagyhatom egyedül. 
    – Óh, ez váratlanul történt? Eddig soha nem panaszkodtál! Nem jön azért a gyerekekre vigyázni néha?
    – Kiderült, évek óta van valakije, s most hozzá költözött. Messze van, sajnos, és csak havonta egyszer tudja elvinni a gyerekeket. 
    – Sajnálom… köszönöm, hogy beavattál a bizalmadba. Odafigyelek, hogy el tudj menni, s a különmunkákat is el tudd végezni. Ha bármit tudok segíteni, szólj! Lakat lesz a számon, senkinek egy szót sem! – zárta le a beszélgetést, az óra mutatója vészesen közeledett 10 óra felé. 
    Kituszkolta az ajtón, megkérte titkárnőjét, most amíg nem szól, ne kapcsoljon senkit, s rohant bekapcsolni számítógépét.
    Gyorsan, gyorsan – bíztatta a masinát, míg bejelentkezett a keresett oldalra.
    Biztosan várja a beszélgetőpartnere – valahol, ki tudja hol, ki tudja milyen férfi, akivel megállapodásuk alapján minden reggel, csak egy mondatot váltottak, de ezt ki nem hagyták volna.
    Név – jelszó – látta, a másik már ott van.
    Hamarosan megjelent a kérdés, írta a választ:
    „Halványzöld csipkés garnitúra, tanga szabású.”
    A férfi megírta a zárómondatot:
    „Fehér boxer.”
    Elköszöntek egymástól.
    Sóhajtott egyet, kilépett a programból, s a szakmai mappát nyitotta meg. Most már teljes volt a reggel, kezdődhet a nap…