településeink…

Iklad 

Iklad község Pest megyében, az Aszódi kistérségben.

Fekvése 

Pest megye északkeleti részén a Gödöllői-dombság területén a Galga-mentén elhelyezkedő mintegy 2100 lelket számláló német nemzetiségű község. A településhez legközelebb lévő város Aszód 3 km, Gödöllő 14 km-re, Budapest 40 km,Hatvan 17 km, Vác 28 km-re fekszik.

Története 

A Galga-mente dús rétjei, vadban gazdag erdei már az ősidőktől fogva kedvező feltételeket nyújtottak az emberi letelepedéshez. Iklad község környékén is legalább hatezer évre vezethető vissza a folyamatos emberi jelenlét. Főleg az újkőkor és a bronzkor gazdag régészeti leletekben, de a szarmaták is több száz éven át folyamatosan lakták ezt a vidéket. A népvándorlás viharainak elültével szórványos avar és szláv telepek voltak itt találhatók, majd 895-ben a honfoglaló magyarok Tarján törzse telepedett le a vidéken.

A falu első okleveles említése 1356-ban történt, de a falu középkori történetéről szinte semmi bővebbet nem tudunk. 1543-ban a község török uralom alá került és hamarosan elnéptelenedett.

Ez után közel kétszáz évig lakatlan puszta volt, majd 1728-ban a birtokos Ráday-család majorságot létesített itt. Mivel a Ráday-birtok munkaerőgondjait a majorsági gazdálkodás sem oldotta meg, Ráday I. Gedeon bécsi ágensei 1752-től evangélikus vallású német parasztokat hívtak a birtokra. A telepesek első, Baden és Württemberg tartományokból jött csoportja 1752 tavaszán érkezett a faluba, ettől az időponttól tekintik a falut újratelepítettnek. A következő év tavaszán a lakosság a Stájerországból, az Enns völgyéből evangélikus hitük miatt elüldözött osztrák parasztokkal egészült ki. Később még Karintiából és Felső-Ausztriából is érkeztek ugyancsak evangélikus vallásuk miatt elüldözött családok. Az otthonteremtés eredményeit az 1769. évi nagy tűzvész majdnem teljesen megsemmisítette. Sokaknak ismét a semmiből kellett újrakezdeniük, de a község a kezdeti nehézségek után fejlődésnek indult. 1788-ban a falu lakói haranglábat építettek, majd 1834-ben felszentelték a kis evangélikus templomot is. A betelepítés második hullámában a Felvidékről szlovák családok érkeztek.

A feudális viszonyokat a tagosítás számolta fel: ezt Ráday IV. Gedeon hajtotta végre 1837–1839 között. A jobbágyi kötelékek végleges eltörlését az 1852-ben kiadott úrbéri pátens biztosította, a békés polgári fejlődés kereteit az 1867. évi kiegyezés teremtette meg. A 19. század utolsó harmadában a község gyors fejlődésnek indult, amit csak gyorsított az 1896-ban megnyitott Aszód–Balassagyarmat–Losonc vasútvonal.

A templom kibővítésére és felújítására 1901-1903 között, az egyházközség önállósulására 1905-1906 között, míg új, korszerű iskola építésére 1909-1911 között került sor. Az I. világháború ezt a békés fejlődést megszakította, sok férfi a csatamezőkön áldozta életét. A Horthy-korszakot egyrészt az erőteljes magyarosítási törekvések, másrészt a német nemzetiségi mozgalom kibontakozása, a Volksbund megjelenése jellemezte. Ugyanakkor megkezdődött a paraszti birtokok gépesítése (az első cséplőgép megjelenése 1922-ben) és a kulturális élet fellendülése, klubok, egyletek alapítása. Másrészről viszont folytatódott a paraszti birtokok elaprózódása, ami hosszú távon aláásta a zárt paraszti társadalom életképességét. A II. világháborúban néhányan szintén a fronton vesztették életüket vagy tűntek el, azonban sokkal nagyobb sokkot jelentett a falu lakóinak 45 német családnevű falubeli lakos kényszermunkára hurcolása a távoli Ukrajnába 1945. január elején.

1948-ban került sor a község elektromos hálózatának kiépítésére. Az 1950-es és 1960-as években gyökeres változások zajlottak le a község életében. 1949-1960 között a parasztságot termelőszövetkezetekbe kényszerítették, majd fokozatosan lezajlott a mezőgazdaság gépesítése. 1951-1953 között épült az Ipari Műszergyár, amely eredetileg hadi célokat (is) szolgált. A fénykorában 4.000 főt foglalkoztató ipari üzem gyökeresen megváltoztatta a lakosság életét. A hagyományos parasztfalu néhány évtized alatt korszerű ipari-mezőgazdasági településsé alakult át. 1956-ban felépült az új iskola, a régi iskola épületében 1958-ban kezdte működését az óvoda, 1960-tól a külön orvosi körzet, majd 1972-ben került átadásra a Művelődési Ház.

1962-ben érkezett Ikladra az első magántulajdonú személygépkocsi, az 1960-as években a régi, hosszú parasztházakat a legtöbben modernebb és kényelmesebb -kockaházakra- cserélték. 1973-1989 között Iklad Aszóddal és Domonnyal együtt az Aszód Nagyközségi Közös Tanácshoz tartozott. Ebben az időszakban további fontos infrastrukturális fejlesztésekre került sor, kiépült a vezetékes víz és a modern közvilágítás, 1975-ben felújították az úthálózatot, 1980-ban épült az új óvodaépület, 1982-1988 között több fázisban kibővítették és korszerűsítették az iskolát (új szárny átadása, tornacsarnok, tornapálya építése).

A rendszerváltás után 1990-ben a községben önálló önkormányzat jött létre, amely alatt tovább folytatódott az előző időszak dinamikus fejlődése. 1994-ben kiépült a gáz-, 1996-ban a telefonhálózat. A mellékutcák fokozatosan aszfaltburkolatot kaptak (az utolsó 2003-ban). Már üzemel a szennyvízcsatorna-hálózat is, amely 1999-2001 között épült ki.

A 2002. évi jubileumi esztendőben, a község fennállásának 250 évfordulóján kerültek átadásra a Ráday-szobor és az új ravatalozó, valamint a kívülről megszépült Művelődési Ház felvette a falut újratelepítő Ráday I. Gedeon gróf nevét.

Nevezetességei 

Falumúzeum