formátum féle
2020.01.31. 12:43, magam2
minden ami érdekes lehet
egyperces...
Kicsi vagyok én
Az élesen csengő, hamis gyerekhang teljesen betöltötte a metrómegálló két peronját. Akár egy felhúzható játékbábu, a hat év körüli kisfiú anyja ölébe kuporodva, lankadatlanul ismételgette a Kicsi vagyok én első strófáját. A kék orkándzseki alól felszálló hang üres volt és szenvtelen. Csak a kisfiú szeme élt, a mozgólépcső aljára érkező utasok szándékát fürkészve.
A peronon ácsorgó emberek, mint a jeges szél elől, a félrecsúszott, zavaró gyerekhangtól kelletlenül húzódtak a kabátgallér takarásába. Egyesek a következő szerelvény érkezését jelző órát keresgélték, mások a kivetítőn megjelenő hírek olvasásában kerestek menedéket. Az álhatatos éneklés azonban módszeresen és kíméletlenül bontotta le az ellenállást, a szabadon hagyott réseken áthatolva szorított ki minden gondolatot a várakozók tudatából.
A magas férfi sietősen lépett ki a csikorogva fékező kocsiból. Azonnal meghallotta a vékonyka hangot. Két órával korábban, egy ebédre indulva, ugyanúgy félrefordított szemmel haladt el a mozgólépcső alján tanyát vert fiúcska mellett, mint mindenki más. Még bosszantotta is a fals, hatásvadász dalocska, a koldusok látványa. Ünnepnap különösen zavaró az ilyesmi.
Most azonban furcsa megindultság vett rajta erőt. Kicsit habozott, majd egyenesen a sötét bőrű kisfiú felé vette az irányt. Egy kétszáz forintos érmét nyomott anyja kérőn kitárt tenyerébe.
- Nagyon szépen köszönjük! – hálálkodott a fekete hajú nő. A férfi zavartan biccentett, majd fellépett a mozgólépcsőre. Arra gondolt, egy ekkora gyereknek ilyenkor otthon kellene játszania.
Kicsi vagyok én, majd megnövök én, kísérte fel a dallam egészen metró kijáratáig, hogy azután a férfi bűntudatát feledve eltűnjön a belvárosi utca forgatagában. (TM)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó