formátum féle
2020.04.01. 12:48, magam2
minden ami érdekes lehet
településeink…
Hegyhátsál
Hegyhátsál (németül Schaal) község Vas megyében, a Körmendi kistérségben.
Fekvése
Körmendtől 7 km-re délkeletre, a 76-os főút mellett fekszik.
Története
A római uralom alatt virágzó élet volt itt, s a honfoglalás első idejében a magyarok még nem szállták meg. Lakói mind nemesek voltak, Hegyhátsál az egyik legősibb nemesi község. A néphagyomány szerint először egy Sal nevű ember települt le a Májsí-lápon lévő forráshoz. Ez jelenleg a Kocsma-tó elnevezésű hely környékét jelenti. A középkor óta kisnemesek által lakott község nevének első okleveles említéseit a 14. század óta ismerjük. A települést egy1368-as oklevél Olsál néven említi.
A község pecsétjei csak igen későn, a 19. század második felétől találhatóak meg hivatalos iratokon. Hegyhátsál elöljárói ekkor is csak igen egyszerű, negatív vetésű, ovális alakú pecsétet használtak, amelynek közepén a „Sal” szó olvasható. A hatvanas években még álló számos népi épületéből ma már csak a Temető utca 7. szám alatti lakóház, istálló és kovácsműhely védett. Az eredetileg festett konzolgerendák alkotta tornácról nyílnak a helyiségek, az építmények boronafalasak, zsúpfedésűek.
Nevezetességei
Hegyháti Csillagvizsgáló (Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány)
Népi műemlék együttes
Imaház
Mária gyermekével (szobor)
Tv- és rádió-átjátszóállomás
Falusi tájkép