A mucsai jelzőt a faragatlan, parlagi, provinciális ember szinonimájaként használjuk. A jelző a XIX. század második felében keletkezett. A dualizmus korának kiemelkedő élclapja volt a Borsszem Jankó, amelyben volt egy Mucsa című rovat. Szerkesztője, Aczél Endre (1865-1935) a kitalált falun keresztül a vidéki provincialitást gúnyolta. A rovat elnevezése hamar önálló életre kelt. Mucsa mint község valószínűleg nem létezett, a nevet Mocsa és Mucsi községek nevéből keverhette ki a szerző.
A Borsszem Jankó egyébként Deák-párti lap volt. A politikát csak, mint a művelődés és a társadalmi haladás jelzőjét tartotta fontosnak. Az élclap a korra jellemző társadalmi típusokat állandó figurákban személyesítette meg: Spitzig Itzig alakjában az emancipációért küzdő, magyar érzelmű, de még német nyelvű terézvárosi kispolgár rajzolódott meg, akinek sógora Seiffensteiner Salamon szintén önálló figura lett. A “dúskeblű honleány”, a kékharisnyás költőnő a Lengenádfalvay Kotlik Zirzabella nevet kapta.
Érdekes alak volt még Tojás Dániel gazdatiszt, Weöreshegyi Dávid a gazdag nagypolgárból lett földbirtokos, Estyán és Sanyi a korhely, duhajkodó kisnemesek, és nem utolsóként – e két alak ötvözete – Mokány Berczi. A lap legsikeresebb alakja 1873-ban lépett elő mint magát szabadelvűnek valló, de velejéig maradi, harsány és ápolatlan vidéki kisnemes. Ő volt a nagy kártyás, a nagy ivó, az éjjeli zenék hőse, siratta az elveszett “magyar virtust”, s nekibúsult, mert “pusztulunk, veszünk”. A Borsszem Jankó hangja, élclapi ábrázolásmódja páratlan volt a maga idejében, mivel magukat az eseményeket mutatta be görbe tükörben.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés