olvasó - sarok...

FEKETE István

ÖREG UTAKON

Azt mondják, az igazi vadász nem tüzel minden útjába kerülő mozgó állatra, hanem csakis nemes vadat vesz célba, és addig űzi, hajtja, míg méltó küzdelemben le nem győzi. Az ilyen vadász, ha úgy adódik, el sem süti a fegyverét. Ilyenkor egyszerűen átadja magát a természetnek, szemlélődik, és figyel, hogy megértse üzenetét. Fekete István is ezek közé tartozott, ugyanakkor nem csupán átélte, de a tapasztalt mesélő minden erényével képes volt élményeit megosztani az olvasókkal is. Írásainak legfőbb varázsa abból az őszinte rácsodálkozásból fakad, amely egész életművét hitelessé teszi. Az életműsorozatjelenlegi darabja az író első elbeszéléskötetét adja az olvasóközönség kezébe. Az esztendő tizenkét hónapjához kötődő történetek 1934 és 1938 között születtek. Miként a kötethez írott tanulmány értékű utószavában Sánta Gábor rámutat, Fekete István - vadászíró kortársaival ellentétben - elsősorban szépírói szempontokat érvényesített. Miként megfogalmazza, "néhány elbeszélése alapján is nyilvánvaló, hogy Fekete István nem a vadászkalandjait kívánta megörökíteni, hanem mindazon élmények összességét, amelyek puskával a kezében érték.  (Legeza)