egyperces...

Az utolsó emlék

A hívó szóra a játéktól felhevült kisfiú piszkosan és megéhezve, kettesével szedte a lépcsőt. A harmadikon a futástól lihegve lökte be a résnyire nyitott ajtót. Azonnal megcsapta a húsleves és az olajon sistergő krumpli illata. Anyja a tűzhelytől visszafordulva egy pillanatra rámosolygott. A könnyű, kék ruháját viselte. A kisfiú legszívesebben kézmosás nélkül, egyenesen az ebédlőasztalhoz szaladt volna.

 

Karsai Istvánnak egyre jobban ment az emlékezés. Lassan élete minden fontos vagy akár kevésbé jelentős epizódját képes volt plasztikus részletességgel felidézni.

A nyugdíjas könyvelő évek óta kitartóan dolgozott mindezen. Mindenre kiterjedő és a számítógépén rendszerezett jegyzetek ezreit készítette el, majd az emlékeiből így összeállított könyvet szívós igyekezettel szóról-szóra bevéste a memóriájába.

Karsai István egyszer azt olvasta, az ember élete, utolsó gondolatában összegződik. És az idős férfi azt akarta, hogy a tudatában felvillanó végső kép egy tartalmas és boldog élet reflexiója legyen.

Ezért gyakorolt órákon keresztül minden nap, és ezért írta át múltját olyanná, melyben nem volt ital, nem voltak elrontott döntések és elszalasztott lehetőségek. Ebben a lassan új valósággá váló életben egy hollywoodi forgatókönyv szerint peregtek az események.

A könyvelőből tekintélyes gazdasági igazgató lett, színházba járt, előadásokat tartott, s távoli tengerekbe gázolt napbarnítottan. Még egy gyermeke is született. Egy fiú.

Mire utolérte a betegség, Karsai István készen állt. Valódi emlékei szertefoszlottak, helyettük egy majdnem minden elemében megkonstruált, ám százszor boldogabb és színesebb élet pillanatait idézte fel teljes természetességgel, a legkisebb erőfeszítés nélkül. Nem kellett többé gyakorolnia, szinte eggyé vált a fikcióval.

Az öregember a kórházban nyugodtan várta a véget. Orvosaitól tudta, alig maradt valami hátra.

 

A kisfiú kettesével szedi a lépcsőt. Tudja, hogy elkésett. A játék hevében éhségéről és az időről is megfeledkezett. A harmadikon zihálva löki be a nyitva maradt ajtót. Azonnal megcsapja az égett olaj szaga. Anyja a könnyű, kék ruhájában, részegen borul a konyhaasztalra. Előtte a borosüveg. Fia jöttére megmozdul, aztán merev arccal a gyerek felé fordítotja zavart tekintetét. Lassan, akadozva, tagolatlanul motyogja:

 

- Hol a pi...ban voltál?

(FM)