formátum féle2010.05.14. 19:51, magam2
minden ami érdekes lehet
tudni - illik,hogy mi illik...
AZ AJÁNDÉKOZÁS MŰVÉSZE
Kedves szokás az ajándékozás. Figyelmességet árul el, örömet okoz--nemcsak a megajándékozottnak, hanem magának az ajándékozónak is.Az ajándékozás nemcsak abból áll, hogy veszek valakinek valamit, amit éppen elém tettek a boltban, elviszem az ünnepeltnek, megiszom vele egy pohár bort az egészségére, és ezzel eleget tettem kötelességemnek.
. Ne azt adjuk, ami csupán szükséges; kényeztessük a megajándékozottat azzal, ami egy kicsit „luxus” számára. . Igazodjunk a megajándékozott életviteléhez, stílusához, érdeklődéséhez. Ha nem ismerjük az ünnepeltet, inkább semlegesebb ajándékot válasszunk. . Fontos az ötlet, a találékonyság mellett az érzékenység is. Tartsuk számon az elejtett megjegyzéseket, vagy kössük egy múltbéli közös élményhez a meglepetést. Ha kipuhatoljuk, hogy ismerősünk kedvenc dísztárgyait hol vásárolta, majdnem biztos, hogy a kicsalt címen ízlésének megfelelő ajándékot találunk majd. . Ne hozzuk zavarba nagyon költséges ajándékkal a megajándékozottat és a vendégsereget. Ne méricskéljük kínosan az egymásnak adott ajándékok mértékét. . Tartsuk nagy becsben a saját kézzel készített ajándékokat. Ezek gyakran nagyobb érzelmekről árulkodnak, mint a drága, üzletben vásároltak. . A tetszetős, saját kezű vagy bolti csomagolás fokozza a meglepetés erejét, ünnepivé teszi a megajándékozás pillanatát. . Ha olyan családhoz megyünk látogatóba, ahol gyermekek is vannak, feltétlenül lepjük meg az apróságokat is valamivel. . Virág ajándékozásakor hivalkodóan nagy csokrot csak akkor adjunk át, ha az illetőt nagyobb társaság nevében köszöntjük. Lehetőleg tartsuk magunkat a színekhez, fajtákhoz, szimbólumokhoz kapcsolódó szokásokhoz. . Ha nagyobb társaságban kapunk ajándékot, diszkréten mondjunk köszönetet, nehogy megbántsuk azokat, akik üres kézzel érkeztek. A küldött ajándékot, melyben levél jelzi az ajándékozó személyét, levélben köszönjük meg, ne telefonon. Gyermekektől kapott ajándékokat tartsuk nagy becsben, és fokozottan fejezzük ki örömünket feléjük. . A hétköznapokon átadott ajándékokkal még nagyobb örömöt, meglepetést tudunk okozni, mint a piros betűs ünnepeken.
|