egyperces...

A halhatatlanok

Van egy nyomorúságos, kicsi község, odacsapva a Bükk tövébe, az isten háta mögé. Körülbelül négyszáz-ötszáz lélek lakja, akik egytől egyig lent termelnek, áztatnak, tilolnak, gerebeneznek, keserves munkával keresik kenyerüket, kivéve három embert, aki trombitál.

Reggeltől estig csak trombitálnak. Libasorban járják a falut, bekóborolják minden zegét-zugát, fújva trombitájukat. Legelső a sorban egy kiszolgált tizedes, fényesre dörzsölt hadi kitüntetéssel a mellén. Álla alá piros, pepita zsebkendő van kötve, mert büszkén viseli vedlett egyenruháját, és attól tart, hogy a fúvókáról rácsöpög a nyál.

Peckes a járása, kemény a lépte. Annál többet csetlik-botlik a közbülső trombitás, aki valamikor egy vándorcirkusz zenekarában játszott, de egy nagy sátortűznél elvesztette az emlékezőtehetségét. Ennélfogva kottából játszik, amely rá van csíptetve a trombitájára. Azért bukdácsol, mert egy pillanatra se mer fölnézni a kottából; olykor-olykor egészen elveszti egyensúlyát, és nekitántorodik a kiszolgált tizedesnek, akinek trombitájából ilyenkor malacvisításszerű hangok törnek elő.

A harmadik muzsikus csak önmagának játszik. Sellői könnyedséggel lépked, meglábolja a port, sarat, elsüllyed körülötte a világ. Szemüveget visel, melynek fél szára hiányzik; ez a fele egy darab sebtapasszal van a halántékára ragasztva. Hátán egy biztosítótűvel odatűzött cédula lóg, a következő felirattal: "Akadémiát végzett trombitás művészhez illő munkát vállal disznótorban, temetésen, lakodalomban. Ne bántsd a magyart!"

Egyszer elhívták a falu legszebb lányának esküvőjére, de orvosi bizonyítvánnyal kimentette magát. A másik kettő se különb nála. A bíró behívatta őket, s a lelkükre beszélt, hogy ha már úgyse látja hasznukat a falu, legalább a testi épségükre vigyázzanak. A lenáztatók ugyanis nincsenenk fakorláttal körülvéve, meg is fulladt már bennük egy-két szerelmespár vagy a terepet nem ismerő éjszakai vándor. A saját, jól felfogott érdekükben figyelmeztette őket, hogy ne mászkáljanak a lenáztatók körül sötétedés után, de intése süket fülekre talált.

Nomármost a lent, miután kiáztatták, nagy ponyvákon száradni terítik a fűre. Ez ügyben a bíró másodszor is figyelmeztette őket, hogy ha már saját magukra nem tudnak vigyázni, legalább a ponyvákat ne tapossák össze. De ennek a háromnak beszélhetett.

Ők csak járják a falut télen-nyáron, esőben-hóban, ünnepnapon és dologidőben. A legbuzgóbbak ősszel, amikor mindent átjár a lenáztatók bűze, s a lányok meg az asszonyok combig feltűrt szoknyában dolgoznak a büdös, piócás, tintaszerű vízben. Ilyenkor körbejárják az áztatókat. A lányok, mihelyt meghallják a trombitaszót, szemérmesen leeresztik szoknyájukat, és szemmeresztve bámulnak utánuk, míg el nem tűnnek a ködben.

Évente egyszer, a lenáztatás után, tartanak a faluban kirakodóvásárt. Ilyenkor minden kisgyerek trombitáért nyaggatja a szüleit.

(Örkény)