2009.07.22. 12:52, magam2
egyperces...
Kell-e egyéb az élet vendégének ?
Ezen gondolkodtam mikor kedves simogatást éreztem a vállamon. Mire odanéztem szemben ült velem valaki, aki érkezett. Csak halk neszezés volt valahol, ahová a lábát gondoltam. Egy alak a semmiből, körvonala alig, hangja finom, kedves.
- Mióta ülsz itt ? - kérdezte.
- Talán fél órája . - válaszoltam.
- Felesleges azon gondolkodnod ! - mondta.
- Miért ? - eröltettem a szemem, hogy lássam is.
- Nincs rá válasz, itt vagy és ennyi. - sejttette velem.
- Mégis, ha visszagondolok...- töprengtem.
- Meddig látsz gondolatban ? - érdeklődött.
- Messze, úgy a gyermekkorra is. - révedeztem.
- Szép volt ? - kérdezte felém hajolva.
- Soha szebbet ! - sóhajtottam.
- Tudom, hogy szeretted ! - emlékezett. - Akkor mind sietünk, ki tudja hova... s aztán ?- kérdezett.
- Aztán ? Volt az ifjúságom...- emlékeztem.
- Mit tettél vele ? - kérdezett tovább.
- Álmodtam. Némelyik megvalósult. - feleltem.
- A boldog álmok ? - kutatva figyelt.
- Ugyan ! Azok csak részben. - visszagondoltam.
- Felnőttként ? - érdeklődött, s egyre kisebb lett az árnyéka.
- Éltem az életem, mint bárki más... - mondtam bizonytalanul.
- Az a sötét árnyék ? Emlékszel még rá ? - faggatott.
- Felejteni szeretném. - mondtam.
- Ja, a felejtés, az méltóságos úr, csak keveseket látogat. - mondta halkan.
- A boldogság ? - figyelte a választ.
- Nem tudom ! - válaszoltam.
- Dehogynem, itt áll a kapu előtt ! Megyek ajtót nyitni.
Felállt, s elindult a keskeny úton egy alak, olyan volt, mint a tükörképem, csak sokkal fiatalabb...
(Sonkoly)