formátum féle
2013.01.14. 11:57, magam2
minden ami érdekes lehet
településeink…
Kerkakutas
Kerkakutas község Zala megyében, a Lenti kistérségben.
Fekvése
A Hetés Vas megyével határos peremén található ez a nagy kiterjedésű völgy, ahol a falu házai megbújnak. A Kerka és a falu határán keresztülfolyó Cupi-patak medre levágja a falut keletről határoló dombokat, összekötve ezt a területet a községtől délre kiszélesedő Lenti-síksággal. A Kerkafalvai Körjegyzőség legnagyobb lélekszámú települése.
Szomszédos települések
Csesztreg
Szentgyörgyvölgy
Lenti
Őriszentpéter
Bajánsenye
Története
A település a középkorban a Bánffyak birtoka volt, azonban írásos emlék először csak a XIV. században említi. 1322-ben a Kuthos, majd Hetkutus, azaz Hétkutas néven említik a források, amelynek eredete, hogy hét falut fogott össze. 1779-ben került nevébe a környék folyóvizére, a Kerkára utaló előtag. A falu mindig fontos egyházi szerepet töltött be. 1778-ban épült temploma torony nélküli fatemplom volt, Szent István király tiszteletére szentelve. 1800-ban a hívők összefogásával és áldozatkészségéből új templom építésébe kezdtek, tornya azonban csak harminc év múlva készült el. 1934-ben átalakították a templom tornyát és 1945-ben lelkészlakást is emeltek.
Nevezetességei
Katolikus templom: A Szent Istvánnak szentelt közel kétszáz éves templom a település vallásos hagyományait őrzi.
Építészet emlékei: A község történelmi emlékeit több, a régebbi korokat jellemző stílusban épült ház őrzi, amelyből mára jó néhányat felújítottak.
Mészkerülő erdei fenyves: Természetvédelmi szempontból értékes a Szentpéteri-völgyben lévő 11 hektáros kerkakutasi mészkerülő erdei fenyves, amelynek 60%-a a göcseji fenyőövezet jellemző társulásaként több mint 120 éves erdeifenyőből és egyéb fafajokból áll. A fenyvest érinti az Országos Kéktúraútvonala.
Millenniumi emlékmű: 2000-ben adták át.