egyperces…

Az utolsó nyugdíj

Napok óta törte a fejét, mit tegyen, melyik számlát fizesse ki? Jól begyakorolta már a módszert, mindig oda szaladt fizetni ahol a legsürgetőbb volt a dolog.

Eddig megúszta. Volt fűtése, folyt a csapból a víz, az áramot sem kapcsolták ki soha.

Büszke volt a tehetségére, hálás a szüleinek amiért megtanították beosztani. A rezsi az első, ezt hallotta anyjától éveken át.

Azon a reggelen fáradtan ébredt, nem tudott örülni, pedig nyugdíj nap volt. Mióta megtudta, ez lesz az utolsó kifizetés, nem volt nyugalma. Agya lázasan dolgozott, terveket szőtt, néha egész vad elképzeléseket. Pedig tudta, nincs megoldás, de nem adta fel könnyen, minden lehetőséget számbavett, átgondolt.

Idegei tönkrementek ebben a lázas hajszában. Agya egyre csak a jövő körül forgott, a jövő ami nincs is. Számára nincs. Az orvos egy tollvonással elintézte, gyógyultnak nyilvánította. Pedig beteg volt. Tudta ezt mindenki, de az új kormányrendelet nem ismert irgalmat.Hiába minden. Munkát úgysem kap, a járás is egyre nehezebben megy. Néha csak vonszolja fáradt testét, húzza maga mögött hatalmasra dagadt lábát.

Most csak ült a konyhában, nézett maga elé, nem gondolkodott. Minek? Igyekezett elterelni a sötét gondolatokat, hiszen 2 nap múlva karácsony.

A fiai ismerték a helyzetét, nem vártak ajándékot. Megegyeztek abban is, szenteste utáni napon nagy közös ebédet rendeznek. Összeadták a pénzt és ő nagy örömmel be is vásárolt. Minden kellék benn sorakozott a hűtőben és a spájzban. Erre legalább már nincs gondja...

Merengését a postás hangos kopogása szakította félbe.

-Szia G..! Meghoztam a Jézuskát..!

-Gyere be!- invitálta a lakásba átfázott régi ismerősét, postáskatit. Mindenki így hívta a fiatal kézbesítőt.

-Te..G.., hogy tudott beosztani ezt a kis pénz? -és leszámolta a 42 ezer 420 forintot. Borravalót nem fogadott el. Majd válaszra sem várva szabadkozott, rohannia kell, hisz rengeteg a nyugdíjas az utcában.

Kisimította a pénzt és megint eszébe jutottak a számlák. Már többször nekiült, összeadta,de sehogy sem jött ki a befizetni való összeg.

Sóhajtott és kitette a vízdíjas csekket. Ha ezt nem adja fel, akkor talán vehet valami szerény ajándékot legalább az unokának. 3 éves..eleven kis kölök, alig várja már a Jézuskát..

Itt ugrott be a nagy ötlet...

Hisz ez az utolsó nyugdíj, több nem lesz! Semmi sem lesz, majd csak valami segélyszerű amiből aztán végképp nem tud tovább fizetni. Lepergett az agya előtt a sejtett jövő. Nem lesz gáz.., nem lesz villany...

Akkor most mire jó ez? Mit szortírozom ezt a pénzt..?

Elmosolyodott...

Kinn az utcán hideg szél csapta meg ,mindig sápadt,szomorú arca vidámmá vált. Mosolygott.

Mosolyogva lépett be az áruházba is. Mosolyogva választotta ki az ajándékokat, mosolyogva fizetett a pénztárnál és mosolyogva cipelte haza a hatalmas csomagokat.

Nem érzett fáradságot, nem érzett bűntudatot amiért elverte a pénzt. Öröm járta át a lelkét, repesett a szíve, hiszen soha még ennyi ajándékot nem vett. Soha nem költött ennyi pénz. ..

Megsimogatta a gyönyörű kötött pulóvert, milyen jól fog a menyének ez a szín..!

És a kis vasút..! A fia szomorúan mondta, nem tudták megvenni, pedig Gáborka nagyon vágyik rá. Hát itt van..! A  világ legszebb kisvasútja....micsoda öröm lesz..

Hirtelen hatalmas ütést érzett a mellkasa közepén. Jaj..! kiáltott hangosan..aztán néma csend lett.

Délután találták meg. Tüdőembólia, esélye sem volt, mondta az orvos.

(Apryl13)