Azon a napon hirtelen ötlettel leugrott a tizenhetesről, hogy nekivágjon a hegyoldalnak egy szűk, majdnem romantikus sikátoron át. Táskájában aznap is egy Ischler lapult. És ma még egy túrós is, a hírneves Rákóczi, mert végre rászánta magát, hogy kipróbálja... Elsőnek az Ischlerrel végzett. Most sem csalódott, gyorsan, a lapjával lefelé falta be, hogy a csoki-lekvár ízekből összesimult jóságos massza melege azonmód átjárja belső részeit. Tudta persze, hogy a stresszoldásnak ily, a vércukor hirtelen megugrasztására játszó módszerét sokan ismerik, s a neves nőlapok mélyen megvetik... de ő akkor is, máskor is: igenis megkönnyebbült. Tudatosan tette, amit tett. Taktikája volt. És máma szándékosan indult kalandra. Nyúlt a túrós után, reménykedve, vágyva a jót, az újat...és nyúlt bele a cukrásztermék bő, elkenődött ragacsába, mert… jaj, a nett kockaforma megdőlt, s süllyedt máris az élvezeti érték. Dühös lett, aztán elszégyellte magát. – Táskába egy Rákóczit? Hisz az már felsőbb dimenzió részese, csak tányéron, tortavillával ehető. Kockájáért pedig bárhol elkérnek másfél-két ischlernyit szemrebbenés nélkül. De késő volt kihátrálni a helyzetből. Ki kellett állnia, hogy férfimódra megküzdjenek. A roncsolt tetőzet alá szorult papírcsíkot nyirkos ujjakkal szabadította ki, majd egy új rohammal nekirontott a beltartalomnak. A másik dacolt vele, s képét-szakállát kente be. Ez váratlan volt. Mély stílustörés. Mert ugye arisztokratanyak se vergődik szutykos utcanép-mancsok között, hanem némán, a tőle elvárható méltósággal hajtja fejét önlént a penge alá. De ez itt, ez a... Csak nem képes tudni, valahogyan érezni, hogy kínzója fogazatát egészen eddig köznapi, silány nyalánkságok roncsolták...?! Csak nem megalázó neki egy ilyen, bizonyára mindenevő gyomor mélyére alácsusszanni? És akkor harapott és nyelt, és megint harapott és újra. És végre összezárhatta reszkető ajkait. Másnap röstellte a dolgot. Nem kellett volna így nekirontania, Hisz tanulhatott volna tőle, ha egy kicsit több ideje marad. Formát, méltóságot, viselkedést is talán... kiegészíthették volna egymást. Ketten egy szikkadt, krémtelen világban. (PGy)
Vályi András szerint "Alsó Felsõ Nána. Két német falu Tolna Várm. Alsónak földes Ura a’ Religiói Kintstár, fekszik Várdombhoz nem meszsze, és annak filiája, a’ Felsõnek pedig 666G. Aponyi Uraság, ez fekszik amahoz nem meszsze, lakosaik katolikusok, és más félék is, fõldgyeik közép termékenységûek réttyek legelõjök elég van, vagyonnyaik középszerûk."[2]
Fényes Elek szerint "Alsó-Nána, német-rácz-magyar falu, Tolna vmegyében: 8 kath., 363 n. e. óhitü, 643 ágostai, 72 ref. lak., ágostai fiókgyülekezettel, s óhitü szentegyházzal, mellyben a grabóczi kalugyerek teszik az isteni szolgálatot. Szõlõhegye igen szép. A báttaszéki uradalomhoz tartozik. Ut. post. Báttaszék."[3]
Már a középkorban is lakott település volt, első hiteles említése 1494-ből való (Nana). 1553-ban sárközi faluként említik. A török kiűzése után szerb település volt, erre utal egykori neve, Rácnána is. A Rákóczi-szabadságharc után az első telepesek 1725-ben érkeztek és vertek tanyát az akkor lakatlan területen. A 18. század végén újabb csoportok jöttek, részben Németországból, részben a környékbeli német településekről. Mindkét világháború jelentős változást hozott. Az első után anyaországukba telepítették ki a szerb származású lakosokat. Számuk mindegy 100 fő volt, de még a mai napig is élnek itt e nemzetiséghez tartozók. A második világégést követően a német ajkúak jutottak hasonló sorsra. A kitelepítettek helyére az ország legkülönböző vidékeiről érkeztek magyar családok. Ma már csak néhány német ajkúnak valló lakos él Alsónánán. A lakosság többsége katolikus vallású, kevesebben vannak reformátusok és evangélikusok. Az utóbbiak temploma 1864-ben épült. Az elmúlt években a Németországban élő, de Alsónánától kitelepített lakosok és leszármazottaik támogatásával újították fel. A katolikusok a szülőfalujukat elhagyni kényszerült rácok gazdátlanul maradt templomát foglalták el és használják ma is.
Nevezetességei
Alsónána látnivalója a falu felett húzódó pincesor, ahol három utcában közel másfélszáz különleges kiképzésű pince található.
Jókai talán világszerte leghíresebb, persze a Strauss-operett révén elhíresült és egyik legjobb, művészi nagyságát leginkább dokumentáló kisregénye. A cigánybáró csak távolról hasonlít a Strauss-műre, bár annak szövegkönyve kétségtelenül Jókai meséje alapján készült. Ami Jókainál több is, jobb is, mint az operettben, az elsősorban a couleur local, a romantikusan népies cigány- és cigányélet- ábrázolás, amelynek pátoszát, emberi hitelét akár puskininak is érezhetjük. Maga a történet meglehetősen látványos kontrasztokra épített ugyan, stílje viszont a legjobb Jókai- stíl, nyelvi gazdagsága, szóválogatásának humora, egyszerre archaizáló és modern rajzolásmódja az író java alkotásai közt jelöli ki helyét.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
