Mint oly sok mást, a papírpénzt is Kínában fedezték fel: az emberek már a X. században rájöttek, hogy a kormányzat által kibocsátott súlyos vaspénzek helyett könnyebb kézzel írott elismervényekkel boldogulni.
Európában az 1600-as években tűnt fel, szűkebb térségünkben a hétéves háború (1756-63) finanszírozására használták először. Az első önálló magyar papírpénzt az 1848-49-es szabadságharc idején bocsátották ki.
A profi színes fénymásolók, nyomtatók világában a jegybankok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a pénzeket ne lehessen illegálisan sokszorosítani, és ezért a biztonsági elemek garmadával látják el a bankjegyeket.
A bankjegyeknek már a papírjuk is különleges: míg a normál papír növényi rostokból nyert cellulózból készül, a pénzekhez gyapotrostot használnak. Ennek köszönhető, hogy a sok hajtogatás, gyűrés, esetleg mosógép-kaland után is forgalomképesek maradnak.
A bankjegypapír gyártása
A bankjegypapír gyártása során háromféle biztonsági elemet alkalmaznak: vízjelet, biztonsági szálat és jelzőrostokat. A vízjel akkor rajzolódik bele, amikor a nedves, híg papírmasszából egy szita felületén létrejön a papírlap. A vízjel rajzolata a szita síkjából hol kidomborodik, hol bemélyed, így egyes helyeken több, máshol kevesebb papíranyag rakódik le. Ahol kevesebb a lerakódott anyag, ott száradás után a papír a fény felé tartva világosabb tónusú.
A biztonsági szálat a papírlap kialakulásával egyidőben ágyazzák a papír anyagába. Bár fémszálnak szokás nevezni, valójában különleges bevonattal ellátott műanyagszál. Felületére mikroírással írt szöveg kerül.
A jelzőrostok a papír rostanyagába kevert 3-4 mm hosszúságú szálacskák, melyek természetes fényben nem láthatók. UV-fényben azonban előtűnnek; kék, zöld és piros színben fluoreszkálnak.
A bankjegypapír jellemző tulajdonsága mindezeken túl, hogy nem tartalmaz optikai fehérítőt, azaz ha UV-lámpa alá tesszük a normál papírokkal ellentétben nem lesz kékesen derengő erős fehér, hanem sötét marad.
Nyomtatással kialakított biztonsági jegyek
A bankjegyek nyomtatása is különleges folyamat, háromféle nyomdai eljárást (sík-, magas- és metszetmélynyomtatást) is alkalmaznak.
A nyomtatás során a bankjegyekre kerülő biztonsági elemek a következők: mikroírás; illeszkedőjelek; a csak nagyítóval látható rejtett képek; a csökkent látóképességűeket segítő azonosító jelek; nyomatok különleges optikai tulajdonságú festékkel, amelynek köszönhetően a rátekintés szögétől függően változik a bankjegy színe; holografikus hatású fémcsík, és végül az UV-fény alatt fluoreszkáló nyomatok.
Püspöki nagyharang: Tömege 4200 kg, alsó átmérője 193 cm. Szlezák László öntötte Budapesten 1936-ban az I. világháborúban elvitt nagyharang helyett. Szűz Mária, a Keresztények Segítsége tiszteletére szentelték. Latin felirata: "SANCTA MARIA, AUXILIUM CHRISTIANORUM ORA PRO NOBIS!" Azaz: Szűz Mária, keresztények segítsége, könyörögj érettünk! Palástján négy dombormű látható: Hunyadi János, I. Lipót császár, XI. Ince pápa, XI. Pius pápa.
Magyar nyelvű felirata:
„ HŐS HUNYADINK GYŐZELMÉT ZENGI A DÉLI HARANGSZÓ, MINT A KERESZTÉNYSÉG NAGY DIADALMI JELÉT. HARMADFÉL SZÁZADJA LERÁZTA HAZÁNK A POGÁNYSÁG JÁRMÁT, S FELSZABADULT ÍM BUDAVÁRA S HAZÁNK. ÉRC NYELVEM FOLYTON HIRDESSE IDŐTLEN IDŐKIG ISTEN IRÁNT HÁLÁNK, S MÁRIA SZENT NEVEDET.”
Másik oldalon:
„ZENGEM SZENT NEVEDET, MINT ZENGÉ EGYKORON ŐSÖM ÉRC SZAVA A TÖRÖKÖN DIADALMÁT NÁNDORI HŐSNEK: HUNYADINAK, S HADI NÉPÉNEK, KINEK ÉGI SEGÉLYÉRT HOZZÁD ESDENI HÍV CALLIXTUS PÁPA PARANCSA S MINT ÖRÖK ESDEKLÉS SZÁLLJON SZŰZ MÁRIA HOZZÁD MOST SZAVAM: ÉRTED SZENT ISTVÁNNAK RÉGI HAZÁJA.”
Északi torony:
Szent István harang: 710 kg-os, 111 cm alsó átmérővel rendelkezik, Fisz hangú. Keszthelyi Ferenc püspök készíttette Gombos Miklós harangöntőnél 2001-ben Őrbottyánban.
Szent Mihály harang: 420 kg tömegű és 93 cm átmérőjű, A hangú. Szlezák László öntötte 1932-ben Bp-en. A korábbi harangot Neszveda István adományozta 1863-ban.
Szent László harang: 250 kg-os, 78 cm átmérőjű, C hangú. Gombos Miklós őrbottyáni mester öntötte 2001-ben.
Szent Bertalan lélekharang: 110 kg tömegű, 55 cm átmérőjű, Fisz hangú, Szlezák László öntötte 1932-ben.
Nem sokkal halála előtt fejezte be Fekete István a gyermekkorát megidéző önéletrajzi regényét. A halállal egyezkedő bölcs öregember prousti technikával felidézett emléksoraiban nemcsak a gyermekévek elevenednek meg, asszociatív képsorokban idézi fel életének - főleg ifjúkorának s első világháborús élményeinek - egyes állomásait. A szülőföld (egy somogyi falu, Gölle) tájai és népe, a "göllei ember", ahogy az író emlegeti őket, nemcsak a gyermekkori élményvilág meghatározói, hanem mindenkor összehasonlítási alapul, mércéül szolgálnak új tájak, új emberek megítéléséhez és megszeretéséhez. Apja falusi tanító: "nemes úr" és gazdálkodó félparaszt volt, s a gyermek, a "Mestörpista" - annak még a szöme sem áll jól" - ahogy a gölleiek emlegetik, parasztpajtásaival járja a határt, ismerkedik a természettel, s főképpen az állatokkal. Nem is csoda, hogy a szabad élet után, amikor kilencéves korában Kaposvárra kerül, nem találja fel magát, idegen számára a városi környezet. Az önéletrajz az író 14 éves korában, a világháború kitörésének napján zárul.
A gyermekkori világ és a szülőföld iránti nosztalgiával teli, derűvel, humorral elmesélt önéletrajzban felismerhetők a természetet későbbi írói pályáján érzékletesen megelevenítő író induló élményei, sőt néhány könyvének alapmotívumai.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
