formátum féle2014.03.01. 08:19, magam2
minden, ami érdekes lehet
olvasó - sarok...
Émile ZOLA
A PATKÁNYFOGÓ
Émile Zola 1869-ben óriási, mintegy húsz regényből álló regénysorozatot tervezett Rougon-Macquart család címmel. A patkányfogó e ciklus darabja, s mivel az író maga írt hozzá előszót, tőle tudjuk, milyen különös támadások érték megjelenése (1877) után. A korabeli közönség, úgy tetszik, nem a könyvben megjelenített társadalmi réteg nyomorúságán, sőt nem is a megjelenítés kendőzetlenségén, naturalizmusán háborodott fel, hanem - az író szerint - a stílusán: az irodalminak és nem-irodalminak elegyítésén, a nem-irodalmi nyelv hatásosságán.
Az író rendkívül következetesen és elszántan munkálkodott regényciklusán, önfeláldozóbban, mint tulajdon hősei a maguk szerencséjén. A patkányfogó szereplőit ugyanis a szerző - bármennyire is bizonygatja, hogy tragikus bukásuk egyedül körülményeik következménye - mégis részesekké tette sorsuk alakulásában. Főszereplője, Gervaise asszony, rendkívüli erővel lesz úrrá életének nehézségein. Siralmas gyermekkorát még serdülőként cseréli gondokkal terhes felnőtt életre, húszévesen már két gyermeke és egy mihaszna élettársa van, aki hamarosan el is hagyja. Kisvártatva férjhez megy egy tisztességes munkáshoz, s szívósan küzdenek sorsuk jobbrafordulásáért, mígnem a férfit súlyos baleset éri, s bár felépül, többé nem teljes ember, lassan zülleni kezd. Az asszony hallatlan akaraterővel, jósággal és elszántsággal így is eléri, hogy saját boltot nyithasson, s a család viszonylagos jólétbe kerül. Ekkor azonban Gervais megváltozik, s úgy kezd viselkedni, mint egy gondtalan arisztokrata: erején felül költekezik, egyre inkább elhanyagolja a munkát, betelepszik hozzájuk Gervais előző élettársa ingyenélőnek és pótszeretőnek, lassan - a szó szoros értelmében - felzabálják a boltot. Mindenüket elvesztik, s előbb a férj, majd az asszony lesz a Patkányfogó nevű kocsma törzsvendége. Lányuk - Nana, akiről a sorozat következő regénye szól - az utcára kerül, ők maguk pedig éheznek, majd egymás után elpusztulnak, ahogy környezetük sok más nyomorult tagja.
Zola szereplői, a fő- és a számtalan mellékszereplő bonyolult karakterek, úgy tűnik fel, bonyolultabbak, mint amilyenekké az egyforma és egyformán kíméletlen körülmények tehetik őket. Társadalmi környezetük bemutatása elhitető erejű, a munkások világa és az alvilág azonban túlságosan is egybemosódik, a kocsma neve - Patkányfogó - túlságosan is beszédes, mondhatni kegyetlen, a szereplőkben pedig sok a polgári vonás. Ha a könyv mégis "igaz" és "tiszta", az Zola színes, természetes írásmódjának köszönhető. (Legeza)
formátum féle2014.03.01. 08:15, magam2
minden, ami érdekes lehet
mehetsz erre villamossal is...
formátum féle2014.03.01. 08:05, magam2
minden, ami érdekes lehet
KALENDÁRIUM
2014.Március 1.
Napkelte: 06:22 Napnyugta: 17:28
Holdkelte: 02:48 Holdnyugta: 10:23
időjárás ma:
Szombat reggel még az északkeleti tájakon fordulhat elő eső, zápor, miközben délnyugat felől csökken, felszakadozik a felhőzet. Elsősorban délnyugaton, északon és a főváros környezetében többfelé pára, köd képződik. Északnyugaton élénk lehet a délkeleti szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és +5°C között várható. Napközben a pára-és ködfoltok feloszlását követően északon, északkeleten lehet több, máshol kevesebb felhő az égen, emellett jobbára a napsütés fog dominálni. Kora délelőtt északkeleten még kialakulhat egy-egy zápor, később csapadék nem várható. Élénk, északnyugaton erős lesz a délkeleti szél, délutánra 10 és 15°C közé melegszik a levegő.
Ma Albin, Félix, Dávid napja van.
Boldog névnapot!
Albin: A latin Albinus családnévből ered, jelentése fehér. Ezenkívül lehet a germán eredetű Alvin alakváltozata is, amelynek jelentése nemes, tündér, barát.
Október 26, Június 22, Február 5, Március 1
Félix: Latin eredetű név, jelentése boldog, szerencsés.
Július 29, Július 12, Július 11, Július 9, Július 7, Június 9, Május 30, Május 18, Március 1, Január 14, Augusztus 30, Szeptember 11, November 20
Dávid: Héber eredetű bibliai név, jelentése kedvelt, szeretett, egyesítő.
Március 1, Június 26, December 29, December 30
------------------------------------------------------------
Megalapították a Magyar Távirati Irodát.
133 éve
1881. 03. 01.
A Nemzetgyűlés elsöprő többséggel választotta meg Magyarország kormányzójává Horthy Miklóst.
94 éve
1920. 03. 01.
30 éves korában, vérhasban meghalt II. István magyar király, akit 4 éves korában királlyá koronáztak.
883 éve
1131. 03. 01.
Megszületett Sandro Botticelli itáliai festő.
569 éve
1445. 03. 01.
Krakkóban megszületett II. Ulászló magyar király, I. Ulászló néven Csehország királya.
558 éve
1456. 03. 01.
A vassy-i vérfürdővel megkezdődtek a francia vallásháborúk.
452 éve
1562. 03. 01.
Bécsben 44 éves korában, tüdőgyulladásban meghalt II. Lipót magyar király (egyidejűleg német-római császár és cseh király).
222 éve
1792. 03. 01.
Zelazowa-Wolában megszületett Frédéric Francois Chopin lengyel zeneszerző és zongoraművész.
204 éve
1810. 03. 01.
Megszületett Reitter Ferenc, mérnök, a budapesti rakpartok tervezője, építője.
201 éve
1813. 03. 01.
Bernhard Antal technikus, feltaláló, vízre bocsátotta a Carolina nevű első dunai gőzhajót.
197 éve
1817. 03. 01.
Megszületett Pecz Samu építész, műegyetemi tanár (Országos Levéltár).
160 éve
1854. 03. 01.
Megszületett Barényi Béla feltaláló, mérnök, az autós törési teszt és a gyűrődési zóna kifejlesztője.
107 éve
1907. 03. 01.
Megindult Budapesten a menetrend szerinti autóbusz közlekedés.
99 éve
1915. 03. 01.
Megszületett Jagelló László, Csehország és Magyarország királya.
558 éve
1456. 03. 01.
Estácio de Sá spanyol gyarmatosító megalapította Rio de Janeirót a cukorsüveghegy közelében.
449 éve
1565. 03. 01.
Zborón házasságot kötött I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona.
348 éve
1666. 03. 01.
Elkezdődtek Salemben a boszorkányperek. Elsőként négy nőt ítéltek el.
322 éve
1692. 03. 01.
Megszületett Rebecca Lee, az első feketebőrű nő, aki orvosi diplomát szerzett.
150 éve
1864. 03. 01.
Megszületett Pethő Sándor publicista, író, történész, a Magyar Nemzet című lap alapítója.
129 éve
1885. 03. 01.
Meghalt Zichy Mihály festő, grafikus, a magyar rajzművészet egyik úttörője.
108 éve
1906. 03. 01.
Isabella Goodwin lett Amerikában az első női nyomozó.
102 éve
1912. 03. 01.
Perbe fogták Babits Mihályt "Fortissimo" című háborúellenes verse miatt, és elkobozták a Nyugat e számát.
97 éve
1917. 03. 01.
formátum féle2014.03.01. 08:04, magam2
minden, ami érdekes lehet
egyik évszakból a másikba...
formátum féle2014.03.01. 08:03, magam2
minden, ami érdekes lehet
a nap mondása:
bármikor kezedbe veszel egy könyvet, egy fa elmosolyodik, mert tudja, van élet a halál után...
.
formátum féle2014.03.01. 08:00, magam2
minden, ami érdekes lehet
ez papír - munka...
formátum féle2014.03.01. 07:57, magam2
minden, ami érdekes lehet
jó reggelt…
Télvég
A február lassan búcsút vesz,
s talán a tél is - böjtidő
köszönt ránk, s a tavasz illatát
madarak hangja csalja elő.
Könnyebb lesz talán, az érzések
lágyabb húrokat pengetnek,
a várakozás sem oly kemény,
ha fényeket hoznak a reggelek.
Álmainkban megszépül az idő,
hajnalban térdre hullnak a mínuszok,
a mókuskerék is lelkesebben pörög,
ha tavaszt sejtet a márciusi titok.
(Jószay M)
|